Fehéroroszországon keresztül nyomulnak a migránsok

A Frontex közleményében hangsúlyozta, a gyors segítségnyújtást az indokolja, hogy a Fehéroroszországgal közös határszakaszán, ami az Európai Unió külső határa is egyben, fokozott nyomás nehezedik Litvániára.

A helyi hatóságok kérésére a Frontex a száz tiszt mellett, 30 járőrautót és két helikoptert telepít Litvániába.

Az Európai Bizottság korábbi tájékoztatása szerint Ylva Johansson, az Európai Bizottság belügyi biztosa csütörtökön levélben kérte az uniós tagállamok belügyminisztereit, hogy a szolidaritás jegyében támogassák Litvánia határvédelmét. Az uniós biztos vasárnap és hétfőn Litvániában tárgyal kormányzati tisztviselőkkel, ezt követően pedig az uniós bizottság tisztviselői utaznak az országba a helyzet stratégiai értékeléséhez.

Josep Borrell, az Európai Unió kül-, és biztonságpolitikai főképviselője péntek esti közleményében hangsúlyozta: elfogadhatatlan emberek politikai céllal történő felhasználása, mindez sérti az alapvető európai értékeket és elveket.


Hirdetés

Az EU és tagállamai a Fehéroroszországból az unió területére irányuló, folyamatosan erősödő illegális migráció kezelésével kapcsolatban megőrzik az EU külső határainak integritását. Az EU mérlegelni fogja korlátozó intézkedések bevezetését az embercsempészekkel, illetve azokkal szemben, akik visszaélnek az emberi jogokkal, vagy más módon vesznek részt az emberkereskedelemben – közölte.

Borrell kijelentette: akiknek nincs joga az Európai Unió területén maradni, azokat vissza kell küldeni származási országukba.

Ennek érdekében az EU és tagállamai az uniós és a nemzetközi joggal összhangban megtesznek minden szükséges intézkedést – tette hozzá az uniós diplomácia vezetője. A litván határőrség tájékoztatása szerint év eleje óta a litván-fehérorosz határon legkevesebb 3200 határsértőt vettek őrizetbe. A migránsok több mint fele Irakból, Kongóból és Kamerunból érkezett.

Május végén Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök azt mondta, hogy országa eddig feltartóztatta a szomszédos államba tartó illegális migránsokat, útját állta a drogcsempészetnek, de tekintettel az országra gyakorolt nyugati nyomásra, a hatóságok meggondolhatják magukat.

Vilnius azzal gyanúsítja Minszket, hogy Bagdadból és Isztambulból közvetlen repülőjáratokon utaztat be – többségében iraki – migránsokat, hogy aztán illegálisan az Európai Unió területére küldje tovább őket. Az Európai Unió képviselői azt vetették a fehérorosz hatóságok szemére, hogy szándékosan engedik át az illegális migránsokat Litvánia területére.

Információk szerint az Európai Unió tárgyalásokat folytat Irakkal az illegális migránsok feltartóztatásáról, és hasonló megbeszéléseket tervez több afrikai országgal is.

Az iraki kormány közölte: nem tudja megakadályozni, hogy állampolgárai Fehéroroszországba utazzanak

Az iraki kormány pénteken közölte: nem tudja megakadályozni, hogy állampolgárai Fehéroroszországba utazzanak, miután az iraki turisták legálisan beléphetnek a kelet-európai ország területére. Az iraki kormány azután adott ki nyilatkozatot az ügyben, hogy a balti államok elítélték, hogy az utóbbi hetekben irakiak ezrei lépnek be illegálisan Fehéroroszországból Litvánia területére.

„Fehéroroszország lehetővé teszi, hogy iraki turisták legálisan belépjenek a területére, az iraki állam pedig nem akadályozhatja meg, hogy állampolgárai legálisan utazzanak be egy országba”

– fogalmazott egy közleményben a nemzetbiztonsági tanács. A kabinet alá tartozó szerv mindazonáltal annyit elismert, hogy „egyes iraki turistákat megtévesztenek az illegális bevándorlással foglalkozó bűnszervezetek”, s közölte, hogy Irak kész együttműködni a harcban a nemzetközi szervezett bűnözés azon formája ellen, amelyet ezeknek a bűnszervezeteknek a tevékenysége képvisel.

Bagdad ugyanakkor visszautasította, hogy az Európai Unió bármiféle vizsgálatot végezzen azzal kapcsolatban, hogy Irak engedélyezte-e, hogy repülőjáratok szálljanak fel nemzetközi repülőtereiről, fedélzetükön illegális bevándorlókkal, vagy érintett volt-e bármilyen jogellenes cselekményben.

Szlovákia pénteken 85 000 euró értékben humanitárius segélyt küldött Litvániának a növekvő mértékű illegális bevándorlás, valamint a koronavírus-járvány elleni fellépéshez – erről a szlovák külügyminisztérium kommunikációs osztálya számolt be a TASR hírügynökségnek. A segélyszállítmányban hálózsákok, lábtörlők, takarók, fűtőberendezések, sátrak, valamint világítóeszközök is vannak. A kommunikációs osztály szerint a segélyszállítmány szállítását akár 75 százalékban is az EU állhatja.

Josep Borrell, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője szerdán a Twitteren számolt be arról, hogy előző nap egyeztetett Fuád Huszein iraki külügyminiszterrel az ügyben.

A litván hatóságok azzal vádolták Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnököt és rendszerét, hogy „hibrid háborút” folytat azzal, hogy lehetővé teszi bevándorlóknak a fehérorosz-litván határ átlépését illegálisan. A két ország közötti határon az idén már több mint 3000-en léptek át illegális módon Litvánia területére, míg ez a szám az egész tavalyi év során 74 volt. A litván hatóságok szerint az illegális bevándorlók legtöbbje iraki állampolgár, de a Kongói Demokratikus Köztársaságból, Kamerunból, Guineából és Iránból is érkeztek emberek.

Litvánia szerint Fehéroroszország „hibrid háborút” folytat ellene megtorlás gyanánt, amiért menedékjogot adott fehérorosz másként gondolkodóknak, köztük Szvjatlana Cihanouszkaja fehérorosz ellenzéki vezetőnek.

 

(Forrás: MTI)

Kiemelt képünkön iraki illegális bevándorlók láthatók a litvániai Verebiejai településen létesített menekülttáborban 2021. július 11-én. Litvánia rendkívüli állapotot rendelt el a szomszédos Fehéroroszországból érkező közel-keleti és afrikai migránsok áradata miatt, továbbá elkezdte határzár kialakítását és csapatok telepítését a határra, hogy megállítsa a területére illegálisan belépni akarókat. MTI/AP/Mindaugas Kulbis

 

'Fel a tetejéhez' gomb