Gyurcsány Ferenc orosz kémeket engedett be az NBH-ba

Pár apróbb megjegyzést hadd fűzzek a tegnapi tényfeltáráshoz, amely arról számolt be, hogy ellenzéki üzletembereket és újságírókat figyelt meg a gaz kormány.

1. Nem is olyan régen, 2010 előtt valóban előfordult, hogy idegen nagyhatalom előtt szélesre tárta a magyar kormány a kapukat. Gyurcsány miniszterelnöksége idején bizonyítható módon orosz titkosszolgákat engedtek be a magyar titkosszolgálat berkeibe. Azt most hagyjuk is, hogy a teljesen nyílt hazaárulásból az Apró-galeri még a saját sarcát is lehúzta – lásd Zömök Biztonságtechnikai Kft. -, a lényeg hazánk stratégiai érdekeinek nyílt kiárusítása.

2. Csak hogy értsük: a Gyurcsány-kormány egészen konkrétan lehetővé tette az oroszoknak, hogy az NBH központjában poligráfos vizsgálatokat végezzenek, legféltettebb titkaikról kérdezzék a magyar munkatársakat, illetve azt is, hogy esetleg – akár már terhelő információk tudatában – beszervezéseket indítsanak el.

MTI Fotó: Balogh Zoltán

3. Mérjük fel a maga súlyában ezt az információt! Gyurcsányék, minden körülményt ismerve, kiszolgáltatták a teljes magyar titkosszolgálatot, nemzeti érdeket az oroszoknak. Ezért szerencsésebb helyeken mi szokott járni?

4. Ezzel szemben a Telexen megjelent cikk a világon semmit sem állít, csak sejtet. Akár így is lehetett, akár úgy is. Talán ez, talán amaz. Ez nem tényfeltárás, hanem befolyásolási kísérlet. Milyen meglepő, hogy pont a Telexen, pont a választási kampány közeledtével, igaz?

5. Van itt egy technikai jellegű probléma is: konkrétan iOS-en már rég nem futtatható ez a bizonyos Pegasus. Egészen pontosan a 9.3.5-ös verzió óta, amely 2016. augusztus végén jött ki. Vagyis a mindig naprakész progresszió ilyen helyzetbe elméletileg is csak úgy kerülhetne, ha 6 éve egyszer sem frissítette volna a telefonját.
Ez kissé hihetetlennek tűnik.

6. A beharangozott feltárásban semmilyen konkrét állítást sem találunk. Persze, nem is ez a cél. Sejtetni és feketíteni kell, amely az ennek bekajálására hajlamos európai közéletet és politikai elitet befolyásolhatja.
És nyilvánvalóan azért sem kár, ha a magyar választók egy része is ráharap.

7. Eközben Gyurcsány Ferenc, aki orosz kémeket hozott Magyarországra, az ellenzék irányítója, a legnagyobb balos párt vezetője. A progresszív média és az ellenzék újabb gumicsonton élvezkedik, ám Ferencnek senki sem teszi fel a kérdést, hogy te mégis mit keresel itt.

No, most is ennyire kell komolyan venni a hisztériát.

Időközben megérkezett az izraeli NSO közleménye:

A Forbidden Stories jelentése hemzseg a téves feltételezésektől és a megerősítetlen elméletektől, így komoly kétségeket vetnek fel azzal kapcsolatban, mennyire megbízhatóak a forrásaik. Határozottan tagadjuk a megírt, hamis feltevéseket. Mindezeknek nincs ténybeli megalapozottságuk, ami abból is kitűnik, hogy érveiket semmivel sem támasztják alá. Az állítások olyannyira felháborítóak és igaztalanok, hogy az NSO rágalmazási per megindításán gondolkozik.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!