A Hargitához hozzátartoznak az anyaországiak is
– A tavalyi év jelentős kihívások elé állította az erdélyi turizmust, vendéglátást. Hogyan sikerült a panziósoknak a járvány idején a pályán maradni?
– Tavaly, március 16-tól minden vendéglátó egységnek be kellett zárnia a pandémia miatt Romániában is. Nehezen éltük túl ezt az időszakot. A nagyobb hotelek egy része két-három hónap alatt elbocsájtotta a személyzetét. A panziók és egyéb kategóriájú vendéglátó egységek a kiesett időszakban felújításokba kezdtek,
így a járvány lehetőséget adott a korábban elmaradt feladatok elvégzésére. 
Szólnom kell azonban arról is, hogy a pályán maradás nem mindenkinek sikerült. Voltak, akik végleg bezártak, a vendéglátásból élők – például a szakácsok, pincérek – közül is sokan új munkát kerestek, más típusú foglalkozásokban próbálták ki magukat.
Sokan végleg pályaelhagyókká váltak.
Akinek volt tartaléka, az érthetően jobban át tudta vészelni őszig ezt a jelentős kiesést.
Térségünkben a télre ismét meglendült a hazai – vagyis a belföldi turizmus. A hegyek, a hó, a Hargita ereje és szépsége népszerű hellyé tette a román turisták körében is. Szép téli szezont zártak a környékbeli vendéglátósok itt a Hargitán.
– Eszerint elsősorban a belföldi turisták adták a megélhetést a tavalyi évben?
– Igen, a hazai vendégek jöttek, főként az üdülési csekkekkel rendelkezők.
A székelyekre jellemző kitartás és a hit a járvány legsötétebb hónapjaiban is megmaradt.
Tudtuk, hogy a Székelyföldre visszajáró magyarországi vendégkör, családi barátaink csak ideiglenesen hagytak el bennünket.
Ez fontos hajtóerőt adott mindannyiunknak: zárva voltunk, de tudtuk, hogy csak idő kérdése, hogy ismét találkozhassunk. Mindezt türelmesen kivártuk és kivárjuk. 
Furcsa érzés volt, hogy bárhol is jártunk Székelyföldön a turisztikai látványosságok mellett, nem láttuk az anyaországi rendszámú autókat.
Számunkra a Madarasi-Hargitához, a Békás-szoroshoz, a Szent Anna-tóhoz a Varsághoz már hozzátartoznak a magyarországiak is.
Hiányukat sokféleképpen megéreztük – nem csak mi, a vendéglátásban dolgozók – hanem a helyiek is, akiknek szintén sokat jelent a találkozás érzése.
– Az idei év bizakodásra ad okot: ha még korlátozásokkal is, de sikerült megtartani a csíksomlyói búcsút is. Mit jelentett idén a búcsú az székelyföldi panziósoknak?
– Mi, panziósok, egy kissé keserű szájízzel vettük tudomásul, hogy nem lehetett megszervezni a korábban megszokott csoportos, buszos, zarándokvonattal történő zarándoklatokat, utazásokat. Így a panziósok, vendéglátók jelentős része nem fogadhatott anyaországi magyarokat az idei csíksomlyói pünkösdi búcsú ideje alatt.
Ezért is indult el Molnár Levente operaénekest gyalogosan a Mária úton, hogy aki nem jöhet el idén fizikailag, az imaszalagját vele elküldhesse Csíksomlyóra. 
– Imaszalagot?
– Igen, sok helyről gyűltek össze imaszalagok, amiket Molnár Levente gyalogosan, és mellette a kerékpáros és lovas zarándokok gyűjtöttek össze több településről. Ezeket a Szűzanya, a Babba Mária kötényébe helyeztük.
Így fohászunkat, hálánkat és imánkat eljuttattuk hozzá.
Felemelő érzés volt Csíkmadarason is rátűzni a falunk imaszalagját a stafétára. Habár fizikailag sokan nem tudtak idén eljönni, de mégis úgy vélem, lélekben, a televízió- vagy éppen a rádióközvetítésen keresztül mindannyian együtt voltunk. 
– Magyarországról kevesen mentek.
– Igen, nagyon kevesen tudtak csak eljönni a járványügyi előírások miatt. Mi is csak a búcsú előtt egy héttel tudtuk meg, hogy beoltva, oltási igazolvánnyal lehet részt venni a nyeregben megtartásra kerülő szentmisén. Ilyen bizonytalanság mellett kevesen vállalkoztak az utazásra.
Elenyésző számú foglalás történt, alig voltak kiadva a szobák. Sokaknál teljesen üresen maradtak a szálláshelyek a pünkösdi időszak alatt.
Az előnye, pozitív oldala az volt az idei búcsúnak, hogy sokan gyalogosan részt tudtak venni a keresztaljákkal.
Még azok a vendéglátósok is, akik a korábbi években egyáltalán nem tudtak elmenni, hiszen a vendéglátás teendői miatt nem tudtak gyalog elzarándokolni Csíksomlyóra.
– Milyen volt sok év után ismét gyalog elmenni a búcsúba?
– Aki idén el tudott zarándokolni a pünkösdi búcsúba az nagyon sok boldog arcot láthatott. Örömmel jöttek a Szűzanyához – mivel a tavalyi évben csak a templomban tudták megtartani a pünkösdi búcsús szentmisét. Akkor senki nem vehetett részt benne, csak a ferences testvérek. Az egyéves kiesés, az élőbeni zarándoklat hiánya a Szűzanyához most óriási lelkesedéssel töltötte el a szíveket.
Ha másképpen is, de hogy idén meg lehetett tartani a búcsút, az sokat jelentett a székelyföldieknek.
– A járvány mennyire vetheti vissza az elmúlt évek folyamatos fejlesztéseit, turizmus iránti helyi kezdeményezéseket?
– A pandémiás idő is valamilyen szintű stagnálást hozott, de tudva azt, hogy minden időszak csak átmenetileg tart, mindenki a fejlesztésben gondolkodik. Mi is most dolgozunk egy új egység létrehozásán.
Most nyáron lassan mindenhol kezd ismét megélénkülni a forgalom. Őszre előreláthatóan egy újabb pangó időszak elé kell néznünk. Téltől viszont újra elindul az élet itt a Hargitán! Bízunk benne, hogy a téli sportok kedvelői ismét ellátogatnak hozzánk.
A legnagyobb kihívást a kormányszintű szabályozások jelentik, s azt nekünk, vendéglátósoknak figyelembe kell vennünk. 
– Milyen turisztikai attrakciókat tartogat a Madarasi-Hargita?
– Csíkmadaras környéke látnivalókban gazdag, finom helyi, bio ételek, kényelmes, tiszta szálláshely, kedves kiszolgálás, ahol igazán ki lehet kapcsolódni, fel lehet töltődni…
A Madarasi-Hargitán van egy Szökő-patak vízesés, ami sokakat odacsalogat a környékre.
Van továbbá két kis tavunk, dagadó lápok a jégkorszakból fennmaradt vörös-listás növényfajokkal. És a Hargitának minden évszakban megvan a maga szépsége…
Tóth Gábor
Kiemelt képünk forrása: MTI/Veres Nándor
