Palackozott vízzel is segíti a Küküllő menti településen élőket az Ökumenikus Segélyszervezet

A székelyföldi Gyulakuta, Havadtő és Kelementelke településeken palackozott vízzel is segíti a parajdi bányakatasztrófa miatt nehezebben ivóvízhez jutókat az Ökumenikus Segélyszervezet.
Keddi közleményük szerint a segélyakció elsősorban azoknak a háztartásoknak kíván támogatást nyújtani, ahol 75 évnél idősebbek, illetve mozgáskorlátozottak élnek, akik számára a jelenlegi helyzetben kihívást jelent az ivóvíz beszerzése.
Az adományt a következő napokban az önkormányzat közreműködésével osztják ki a szervezet munkatársai és önkéntesei.
A kommünikében idézték Nagy Ákost, az Ökumenikus Segélyszervezet helyszínen tartózkodó humanitárius koordinátorát, aki elmondta, hogy
„a parajdi bányakatasztrófa miatt megemelkedett sótartalmú Kis-Küküllő mentén fekvő településeken fogyasztásra és főzésre is alkalmatlanná vált a csapvíz. Az alapvető szükségletek egyik legfontosabb eleme az ivóvíz, az Ökumenikus Segélyszervezet adománya közel egy hétig biztosítja az idősek, illetve mozgáskorlátozottak ellátását”.
A segélyszervezet kitért arra is, hogy folytatódik az élelmiszer adományok kiosztása Háromszéken, illetve párhuzamosan zajlik ugyanitt a segélyprogram következő szakaszának előkészítése, szoros együttműködésben a helyi önkormányzattal.
Június 2. óta már 263 millió forint felajánlás érkezett a segélyszervezet 1353-as adományvonalára, és adományszámlaszámára – közölték, felhívva figyelmet arra, hogy az országos adománygyűjtés folytatódik.
Az összefogáshoz a 1353-as adományvonal hívásával június 15-ig lehet csatlakozni. Minden hívás, illetve SMS 500 forint felajánlást jelent. Akik nagyobb összegű támogatással szeretnék kifejezni szolidaritásukat, azok a www.segelyszervezet.hu oldalon bankkártyával, vagy átutalással a 11705008-20464565-ös számlaszámon „Székelyföld” megjelöléssel tudnak segíteni – áll a közleményben.
Kapcsolódó:
Sulyok Tamás: Az egész magyar nemzet szolidáris a Parajdon élőkkel
Segélyprogrammal támogatja az Ökumenikus Segélyszervezet a parajdi sóbánya dolgozóinak családjait
Vezetőkép forrása: Facebook/Magyar Ökumenikus Segélyszervezet