Távozik a HírTv-től Földi-Kovács Andrea

Több mint 15 éves munkakapcsolat után búcsúzik a HírTV nézőitől Földi-Kovács Andrea, aki újabb szakmai kihívások miatt a jövőben már nem lesz látható a csatornán műsorvezetőként – írja az nlc.hu.

„Hálás vagyok a kollégáimnak és a nézőknek, hogy kisebb-nagyobb megszakításokkal több mint 15 évig volt életem része a HírTV. Itt kezdtem a pályafutásomat és a ranglétrát végigjárva szinte minden olyan feladatot elsajátíthattam, amely a modern hírtelevíziózáshoz szükséges. Köszönöm a lehetőséget és a bizalmat az irányomban, de hosszas mérlegelés után úgy döntöttem, hogy a jövőben másfajta szakmai feladatokkal és kihívásokkal szeretnék foglalkozni” – mondta el a női magazinnak a váltásról Földi-Kovács.

Mint azt az nlc.hu oldalán olvasható:

a műsorvezető televíziós pályafutását 2005-ben kezdte a HírTV-nél, ahol oknyomozó riporter, hírolvasó, majd főműsoridős politikai és közéleti műsorok állandó vezetője lett. 2015-től két éven át az MTVA Ma este című műsorának lett a háziasszonya, majd az Echo Tv-ben volt látható.

A HírTV-hez való visszatérése után a Credo című közéleti magazin és a Magyarország élőben műsorvezetője volt. Több szakmai díjjal és elismeréssel rendelkezik. (2008 – Közönségdíj az Első Közép-Európai Rövid Dokumentumfilm Fesztiválon, a Célpontban bemutatott „Segély-kérők” című oknyomozó riportjáért; 2015 – Csengery Antal Díj; 2016 – Mikszáth Kálmán Díj.)

Gajdics Ottó, a HírTV tartalmi igazgatója távozásával kapcsolatban így nyilatkozott:

„Köszönjük Andreának az éveken át tartó lelkiismeretes és odaadó munkáját. Szakmai tevékenységével nagyban hozzájárult televíziónk sikereihez. Új feladataihoz sok sikert kívánunk!”.

Földi-Kovács Andreát a Vasarnap.hu oldal látogatói is rendszeresen láthatják az Abszolút című heti műsorában.  

 

(Forrás: nlc.hu)

Kiemelt képünk forrása: HírTV

Iratkozzon fel hírlevelünkre!