Nagy Gergely: Nem egy óvodás kifestő szintjén kezeljük a Bibliát

Interjúsorozatunkban azokat a karaktereket mutatjuk be, akiket a liberálisok, illetve a magukat érthetetlen módon kereszténynek valló militáns hangulatkeltők előszeretettel pocskondiáznak a különböző médiafelületeken. Ezen erőszakos cselekedetek indítékai mögött nem áll más, mint a megszólaltatott gondolkodók logikus és észszerű érveivel szembeni releváns, értelmes válaszadásra való teljes képtelenség. Azt reméljük, sorozatunk végére mindenki számára világossá válhat: ezek az emberek nem valamiféle peremre szorult szekta tagjai, hanem hiteles életet élő keresztény hitvallók, akik aktív és elismert tagjai egyházaiknak, akik nem mondanak mást, mint amit a keresztény hit tanít és képvisel, és akik közül többen is komoly tudományos háttérrel rendelkeznek. Nagy Gergely református lelkész-teológust kérdeztük.

– Lelkész vagy, és tudós ember. Most doktorálsz, de legtöbben csak lelkész úrnak szólítanak. Hogy fér meg egymás mellett ez a kettő, viszel egy egyházközséget és mellette hobbiból kutatsz?

– Nem, ez egy kicsit fordítva van. Alapvetően a kutatok, tehát ez a fő fókuszom, a Károli Gáspár Református Egyetemen vagyok PhD-hallgató, tanulmányokat írok, analitikus vallásfilozófiával, tudományfilozófiával, teológiával és a doktorimmal foglalkozom, és emellett a XI. kerületben az albertfalva-kelenvölgyi egyházközségben végzek helyettes lelkészi szolgálatokat. Helyettesítek, tehát keresztelek, esketek, igét hirdetek, és emellett egyébként pedig, ami a munkám tulajdonképpen, hittant tanítok, és a hitoktatásért felelek a gyülekezeten belül. Tehát a lelkészség inkább a hobbim, és az időm jó részét, ami nem a tanítás, a kutatás és a doktorim tölti ki.

– Lehet a lelkészség hobbi?

– Jó kérdés. Ha a hobbit úgy értelmezzük, hogy nem abból él meg az ember, hanem szeretetből és elköteleződésből csinálja, akkor igen.

– Indítottál egy oldalt, a Kálvinista Apologetikát, amelynek alapműfaja a vita. Miért? Úgy gondolod, a magyar társadalomra ráférne némi vitakultúra?

– A reformáció ötszáz éves évfordulója volt 2017-ben, és azt vettem észre, hogy azok a témák, amelyek körül a reformáció is forgott, valahogyan – pont az emlékévben – feledésbe merültek. Ekkor döntöttünk úgy egy ismerősömmel, hogy felelevenítjük a katolikus-protestáns régi, nagy vitákat, és megpróbáljuk így megismertetni ezekkel a témákkal a magyarországi közeget. Vitáztunk pápaságról, vitáztunk a Sola Scripturáról… Az volt ezzel a célunk, hogy azok, akik hallgatnak bennünket, tisztában legyenek azzal, hogy mi is volt a tét a reformáció folyamán. Innen indult az egész. De nem szeretek magamra „vitázóként” tekinteni. A legtöbb vitapartnerem személyes jó barátom is (Orosz László például vagy Szalai Miklós). Inkább az igazság szeretetének, az érvek fontosságának és az igazság kutatásának a szeretetére, illetve az őszinte, ténylegesen racionális gondolkodásra szeretném fókuszálni az embereket. (A „racionális” jelzőt próbálják militáns ateista szervezetek és követőik kisajátítani maguknak, akik sokszor a legirracionálisabbak és valójában semmilyen komoly filozófiai, vallásfilozófiai vagy tudományos tevékenységet nem folytatnak.) Számomra az, hogy öt évvel ezelőtt belekezdtem ebbe, egy utazás, amelynek segítségével jobban megismertem magam, fejlődtem, megismertem a világot és más kontextusban tudom szemlélni ezeket a kérdéseket – sokkal fontosabb, mélyebb és árnyaltabb témák ezek, mint amilyennek első látásra tűnnek. Így ez egy hatalmas út számomra az önismeretem és a spirituális utazásom kapcsán.

– A katolikusok a reformációról inkább megemlékeznek, semmint ünneplik azt. Tebenned, mint aki ismered mind a két „oldal” tanításait, hogy csapódik le a reformáció, mint esemény?

– Ezt úgy tudnám lefesteni, hogy az akkori egyház és teológia annyira elhajlott attól a krisztusi úttól már, amelyen egyébként járni kéne, hogy ez okozta magát a reformációt és azt a felismerést, hogy vissza kellene térnünk az alapokhoz. De nem csak a Bibliához, de az egyházatyák korának a nagy képviselőihez is.

Nagy Gergely és Hodász András atya

 – Az első négy zsinat tanításához?

– Például, vagy Krizosztomosz, Ágoston stb. Hogyha megnézzük Kálvin Istitutióját, akkor azt látni, hogy tömegével idézi az egyházatyákat. Szinte minden pontja mellett az számára a legfontosabb, hogy felmutassa: én nem kitalálok valami újat, hanem ugyanazt szeretném képviselni, amit mondjuk az első 800 évben képviseltek. Ezért volt szükség erre, és szerintem ebben a katolikusok is egyet tudnak érteni. A katolikus egyháznak is jót tett a reformáció. Azután a tridenti zsinaton meg kellett konkrétan fogalmazni azokat a dogmákat, amelyek a reformáció kapcsán, mint kérdés felmerültek. És még egy fontos dolog volt ebben, gondoljunk Pázmányra vagy például egy jezsuita rendre, hogy ezek mind a reformáció után jöttek. Akkor került a katolikus egyház középpontjába az elméleti képzés, hogy tudós papokat neveljenek, ne csak szolgáló papokat. Olyan tudós papokat, akik fel tudják venni a versenyt a tudós reformátorokkal. Úgyhogy a reformáció szerintem mind a két oldal hasznára vált.

– Lehet, hogy a Facebook ezt is, mint minden más keresztény konzervatív tartalmat igyekszik blokkolni vagy permanensen letiltani, de ha meg is marad, akár más formát ölt hosszabb távon, te hogy tekintesz erre? Hivatásoddá vált?

– Igen. Egyrészt – ha már az előbb a vitakultúráról volt szó – azokon a területeken, amelyekkel én foglalkozom, a katolikus-protestáns kérdés nálam háttérbe szorult. Sokkal inkább hidat szeretnék képezni az egyetemi, akadémiai, tudományos világ és azok közt, akik laikusként érdeklődnek, és szeretnék jobban megismerni a hitüket, más világnézeteket, a természettudományt, filozófiát, teológiát. Logika, tudománymódszertan, érveléstechnika – amelyeket egyetemi szinten tanítanak, elhozni az érdeklődőkhöz. Szóval hobbiként én ezt választottam. De annyira, hogy amikor futok, edzek, akkor is ateista youtubereket vagy előadásokat hallgatok. Egyre több olyan emberrel ülünk le beszélgetni, akik talán nem annyira voltak közismertek hatalmas tudásuk és szakmai munkájuk ellenére (Kutrovátz Gábor, Geng Viktor stb.).

Az a cél, hogy minél többen – keresztények és nem keresztények is – lássák és átlássák ezeket a témákat, és aki például kritikus a kereszténységgel szemben, az lássa azt, hogy sokkal komolyabb eszmével, rendszerrel áll szemben, mint ahogy mondjuk a militáns új ateisták elképzelik, hogy mi egy óvodás kifestő szintjén kezeljük a Bibliát.

– Van evangelizációs célja is ennek a csatornának? Vagy akár, hogy a keresztények körébe is elvidd ezt a hangot? Sokan vannak ugyanis, akik szerint az a kereszténység legnagyobb baja manapság, hogy azt sem tudják, miben hisznek.

– Egyrészt igen, tehát a keresztények azáltal, hogy megismerik a hitük alapjait vagy azokat a sarokpontokat, amelyeken a kereszténység alapszik, nagykorú keresztényekké válhatnak, és így jobban meg tudnak állni a kihívásokkal szemben. Fontos az, hogy a keresztény ember megértse a hitét. Azt látjuk már mondjuk Anzelmnél is, hogy azért próbált meg istenérveket kidolgozni – nem azért, hogy megtérítsen valakit, hanem –, hogy magát Istent jobban megismerje. Másrészről viszont van arra is példa, hogy gyökeresen megváltozik egy ateista nézőpontja, szemlélete a kereszténységgel kapcsolatban, vagy akár meg is tér, és keresztényé lesz.

– Protestáns lelkész vagy. Hogy viszonyulsz egyéb felekezetekhez, például a katolikizmushoz, a papokhoz, egyáltalán ahhoz, amikor nem ateistákat kell meggyőzni a kereszténység ésszerűségéről, hanem keresztényekkel vitázol a kereszténységről?

– Máshogy, mint négy-öt éve. Én harcos protestánsként kezdtem a pályafutásomat, ha szabad így fogalmazni.

Mint minden pályakezdő hitvédő…

Vita Isten létezéséről – Nagy Gergely, Nagypál Szabolcs, Orosz László

– Igen, de úgy, hogy mindemellett végig hangsúlyoztam, hogy nagyon sok katolikus barátom van, akikkel személyesen jó kapcsolatot ápolok. Tehát az, hogy adott esetben nagyon nem értünk egyet, az nem jelenti azt, hogy ne ihatnánk meg egy sört a viták után. Ez az álláspontom – nem a barátságra vonatkozóan, hanem a tanbeli kérdésekre vonatkozóan – elég sokat változott, főleg miután volt alkalmam kétszer is két szemeszterben Rómában tanulni egy evangelikál kutatóközpontban a római katolicizmusról a világ vezető evangelikál katolicizmus kutatóival. És az első alkalommal még a feleségem is jött velem. Első alkalommal úgy mentünk, hogy a nyaralásunk közepén én a kutatóközpontban tanultam, a képzés előtt és után pedig körbejártuk Rómát és a Vatikánt. Ahogy egyre jobban megismerkedtem a római katolikus tanokkal, a vallással, úgy finomodott ez s „harcosságom” később. És éppen ezért ezeket a vitákat mondjuk már nem is vitaként igyekszem pozicionálni, hanem beszélgetésekként. Volt például Bernáth László katolikus filozófussal egy tavalyi beszélgetésünk az eleve elrendelésről.

Fontos azt meglátni, hogy vannak olyan területek, amelyekkel szemben össze kell zárnunk, össze kell tartanunk keresztényekként. És éppen ezért ezek a kérdések nem szabad, hogy megosszanak bennünket. Nem biztos, hogy most van itt az ideje mondjuk annak, hogy asztalra csapva szétszakítsuk egymást, és egymásra is ellenségként tekintsünk.

– A vitáidat hallgatva azt vettem észre, hogy te alapvetően csupasz, szikár érvekre szeretsz támaszkodni. Mit kezdesz egy olyan helyzettel, amikor valaki érzelmi síkra terelné a beszélgetést? Például, amikor Orosz Lászlóval vitáztál Isten létezéséről?

– Ez egy nehéz helyzet volt, de nem ért váratlanul. A BME-n vettünk már részt előtte tudományos kerekasztal-beszélgetésen Hit és tudomány címmel. Ez habitus kérdése, én nem vagyok az érzelmek embere, a hitemet is inkább racionálisan, tudatosan élem meg, illetve a szakmai munkám is erre kényszerít. Viszont azon a vitán talán pont az ellenkezőjét várták volna: a természettudós hozza a szikár, racionálisan felépített lérveket, képletekkel, a teológus pedig az érzelmekre hat. Ennek az ellenkezője történt, de ez nem baj, ez egy ilyen vita volt. Életem egyik legfelemelőbb pillanata volt az, amikor a vita legvégén László levegőbe emelte a kezem – utána pedig egymást átölelve váltunk el egymástól. Azóta több közös projektben is részt vettünk.

– Amennyire próbálsz egy nagyon mély hit- és értékvédelmet megjeleníteni az oldalon, a legaktuálisabb közéleti kérdéseket is feldobod. Az LMBTQ kapcsán szerepeltél a Fun With Geeks csatorna egyik műsorában.

– Megkerestek az egyik reggeli műsorukba, hogy ebben a témában örülnének, ha egy lelkész is megszólalna, beszélgethetnének vele. Igyekszem azért ezekben a kérdésekben egy olyan álláspontot képviselni, amit ha képviselek, attól még önazonos maradhatok. Tehát mondhatom, hogy egy isteni Igéhez ragaszkodó keresztény ember vagyok, de aki esetleg nem ért velem egyet, nem érzi azt, hogy én őt megvetem, hogy ki akarom rekeszteni, tehát azt a jézusi nagy parancsolatot igyekszem megtartani – „szeresd felebarátodat, mint magadat” – még akkor is, hogyha homoszexuális, még akkor is, ha ateista. Nekem attól függetlenül szeretnem kell őt, hogy én hitem szerint az igazságot képviselem, az igazságot szeretem.

Varga Gergő Zoltán

Iratkozzon fel hírlevelünkre!