Európa tévútra lépett – Latorcai János a Vasárnapnak
– Egyre inkább azt láthatjuk, hogy egyes ideológiai erők hatására a család fogalma egyre önkényesebben kerülhet megfogalmazásra. Milyen jövője lesz a világnak, ha a társadalom alapegységét kérdőjelezik meg?
– Egy általam tisztelt szerzetes atya hívta fel a figyelmemet arra, hogy sajnos ma már keresztény körökben sem magától értetődő a házasság szentsége és az, hogy miként lehetséges egy életen át hűségesen kitartani egymás mellett, a gyermekek születését pedig Isten áldásaként megélni.
Pedig mai világunkban a férfi és a nő egyenlő méltóságára és egymást kiegészítő gondoskodó szeretetére talán nagyobb szükségünk van, mint valaha.
Az információs technológia adta lehetőségek látszólag minden korábbinál szélesebb körű kapcsolatépítésre adnak lehetőséget, de valójában a 21. század embere egyre magányosabb. A társadalom egy el nem hanyagolható része lassan már nemcsak felebarátaitól és Istentől, hanem legközelebbi hozzátartozóitól is elidegenedve él.
Ha ez a folyamat tovább folytatódik és a család, – valamint az azzal szorosan összefüggő házasság fogalma végleg kiüresedik –, akkor a modern ember elveszíti az egyik utolsó menedékét.
Több tudományos kutatás is egyértelműen igazolja, hogy a jól működő, szeretetközösségre épülő családok nemcsak az egyén, hanem a társadalom lelki egészségének biztosítékai is, ezért szerintem a családok elleni támadás valójában az emberiség minőségi létfenntartása elleni támadást is jelenti.
– Miért nem jó egyeseknek a család és a hagyományos családmodell?
– A hagyományos családmodell egy értékalapú választást jelent, manapság pedig olyan időket élünk, amikor – bizonyos körökben – az értékek relativizálása vált meghatározóvá. Az elmúlt évtizedekben a liberalizmus hagyományos felfogásával együttjáró egészséges szkepszis találkozott a marxista osztályharcos szemlélettel, melynek eredményeként a nyugati világban mára nemcsak, hogy
minden érték megkérdőjelezhetővé vált, hanem a hagyományos értékek ellen háborút is indítottak.
A marxista felfogás szerint ugyanis a társadalom mindig két egymással kibékíthetetlen ellentétben álló csoportra oszlik: az elnyomókra és az elnyomottakra. Ezek a nyugati gondolkodók és politikusok folyamatosan ezt a sokszor csak mesterségesen életre hívott megosztottságot próbálják felerősíteni saját céljaik elérése érdekében. 
Ennek a harcnak a középpontjába került most a hagyományos családmodell fogalma is, melyet a heteroszexuális és minden más szexuális orientációjú embertársunk közötti megosztottság fokozására használnak fel.
Mindezt úgy beállítva, mintha a férfi és a nő egységére épülő család az elnyomás és a kirekesztés eszköze lenne.
Ugyanakkor meg kell jegyeznem, hogy nemcsak a család fogalmát éri fokozott támadás az utóbbi időben, az osztályharcos szemlélet egyre több helyen nyer létjogosultságot, elég, ha csak az elmúlt évek szobordöntögetéseit, vagy a BLM-mozgalmat említem.
– A BLM-térdelések és más provokatív akciók miért kaphatnak ekkora figyelmet, míg más valós társadalmi problémák nem tudják a közérdeklődést elérni?
– A nyugati értelmiség és különösen az újságírók jelentős része alapvetően baloldali beállítottságú és ennek megfelelő szemüvegen keresztül igyekszik láttatni velünk a világot.
A közgondolkodás tematizálása és a véleményalkotók befolyásolására való törekvés közel sem újkeletű jelenség, a változás csupán annyi, hogy a „haladó média” saját igazságát megkérdőjelezhetetlennek próbálja beállítani. Nagyon vigyáznunk kell, mert a szavaknak igenis van ereje, vagy ahogy a Példabeszédek könyve tanítja: „Élet és halál van a nyelv hatalmában”. S ez nem csak arra vonatkozóan igaz, hogy miről, hanem arra vonatkozóan is igaz, hogy miként, milyen szavakkal írunk, beszélünk egy adott jelenségről. 
Ez a kommunikációs technika tökéletesen megfigyelhető volt a migrációs válság idején is.
Akkor a fősodratú nyugati média folyamatosan a menekült kifejezést használta, ezzel tudat alatt is azt sugallva, hogy olyan védelemre szoruló és kiszolgáltatott emberek kopogtatnak Európa kapuján, akiknek az élete közvetlen veszélyben forog hazájukban, de a válság elmúltával rövid időn belül örömmel hazatérnek majd. Hogy mindebből mi volt a valóság, azt már tőlünk nyugatabbra is egyre többen megértették és megtapasztalták.
– Migráció, nemváltás, új családmodell, „fehér felsőbbrendűség”, csak pár téma azok közül, melyek meghatározzák mai nyugati világ fókuszát. Hol van a szerepe és a felelőssége a kereszténydemokráciának? Meddig kell odafordítanunk a másik orcánkat a keresztény-konzervatív életvilágokat ért támadásokkal kapcsolatosan?
– Az Ön által említett forró pontok között egy bizonyos döntő hasonlóságot vélek felfedezni, nevezetesen az egyenlőség és az egyformaság összemosását. Meggyőződésem, hogy ez tévútra viszi az emberiséget.
Isten mindannyiunkat saját képmására, de mégis eltérő tulajdonságokkal teremtett meg, melyek különbözősége önmagában semmiképp sem tekinthető igazságtalannak.
Ebből következően a keresztény felfogás szerint mindannyian egyek vagyunk Jézus Krisztusban, de mégis nagyon sok mindenben különbözünk, s ez így van jól. A mi feladatunk, hogy ezt a tanítást – árral szemben úszva is – ismét a közgondolkodás középpontjába helyezzük.
A dialógus, a párbeszéd a kereszténység lényegéhez tartozik, ezért nekünk és nem csak a kereszténydemokrata politikusoknak, hanem a keresztény emberek közösségeinek is meg kell szólalniuk ezekben a közéleti kérdésekben.
Nincs mit szépíteni! Értékeink és közösségeink is támadás alatt állnak, s a védekezésből mindannyiunknak ki kell venni a részünket még akkor is, ha ezért, mint „másként gondolkodót” megbélyegeznek majd.
– Miért kívánják a hagyományos értékek tisztelőit kirekesztéssel, maradisággal vádolni?
– Azért került a magyar politika és társadalom össztűz alá, mert felvette a harcot a magukat „haladónak” nevező erőkkel szemben. Ami viszont ördögien zseniális az az, hogy védekezésünket – úgy fest –
sikerült támadásnak beállítani, az akciót és a reakciót összemosni. 
Nézzünk meg egy konkrét példát, a legutóbb elfogadott pedofilellenes törvényt és tegyük fel magunknak a kérdést, mi is történt valójában? Egy látszólag mindenki által támogatott cél mögé bújva a magyarországi homoszexuális közösségeket szervezett állami támadás érte, annak tagjait megfosztották bizonyos jogaiktól, emberi méltóságuktól vagy csupán arról van szó, hogy az utóbbi időben felerősödő LMBTQ-mozgalom legújabb törekvései előtt nem hajolt le, vagy ereszkedett térdre a kormány?
De ha már a térdre ereszkedésnél tartunk, akkor nem mehetünk el szó nélkül a mostani labdarugó EB eseményei mellett sem. A magyar labdarúgó válogatott 1940 áprilisában, Berlinben sem fejezte ki „szolidaritását” karlendítéssel a náci Németország mellett, miközben Hitler hatalmának csúcsán ezt nem egy ma „büszke nemzet” megtette.
Mi ahogy akkor, úgy most sem mossuk össze a sportot és a közéleti véleménynyilvánítást.
Nem ülünk fel a provokációknak, s ez azt is mutatja, hogy a magyarságnak még jónéhány évtized kommunizmus után is van gerince, megmaradt a tartása. Ez az, ami sokak szemében szálka nyugaton, egy kicsi, de büszke nép nagy öntudattal. Harcunkban azonban szerencsére nem vagyunk egyedül, az Orbán Viktor politikájának következtében valódi súlyra szert tevő Visegrádi együttműködés államai – elsősorban Lengyelország – hasonlóan látják a világ alakulását, mint mi magyarok. A lengyel szolidaritásra pedig a történelem folyamán eddig is mindig számíthattunk. Adja Isten, hogy ez a jövőben is így legyen!
Tóth Gábor
Kiemelt képünk forrása Kereszténydemokrata Néppárt
