Ezer éve csak fiúkat alkalmaznak, de most már lányok is jöhetnek

A német katolikus egyházmegye bejelentette, katedrálisuk ezeréves múltra visszatekintő fiú gyermekkórusába mostantól lányokat is felvesz.

A nyitás 2022-től lép érvénybe, közölte a regensburgi egyházmegye.

A döntést azzal magyarázták, hogy a szkóla által nyújtott magas szintű zenei képzést mostantól a lányok számára is elérhetővé szeretnék tenni. A szokatlan és páratlan lépést azzal kívánták csillapítani, hogy a szkólának megmarad a fiú- és férfikórusa, a lányok egy különálló szegmenst képeznének.

A Domspatzen szkóláját (ma: Domspatzen Gimnázium) 975-ben alapította Regensburg püspöke azzal a szándékkal, hogy kiemelkedő zenei képzés által a fiatal fiúk méltó módon vehessenek részt a liturgiában, annak éneklésében.

A kórust 1964-től 1994-ig XVI. Benedek pápa idősebbik bátyja, Georg Ratzinger vezette. 

A székesegyház dékánja, Franz Frühmorgen atya megjegyezte: az új projektet Rudolf Voderholzer püspök és a katedrális káptalanja is támogatja.

„Az utóbbi években, különösen a Domspatzen fontos kulcspozícióinak betöltése kapcsán, többször is szóba került, hogy a lányoknak lehetőséget kell biztosítani, hogy a Domspatzen Gimnáziumba jöjjenek, hogy énekesi és zenei képességeiket a legmagasabb szintre fejlesztve a székesegyház zenei szolgálatába állíthassuk őket” – közölte Frühmorgen.

 

Kiemelt képünk forrása: Domspatzen.de

 

 

Iratkozzon fel hírlevelünkre!