Így működik a liberális érzelmi befolyásolás

Amikor napjaink kulturális küzdelmeiben a keresztény-konzervatív nézőpont mibenlétének meghatározása kerül terítékre, az legtöbbször olyan szavak segítségével történik, amelyek érzelmekre utalnak – mutatott rá Köntös László a Megvanirva.hu blogon megjelent, Liberális emocionalizmus című írásában.

A református lelkész példát is hozott erre: ha arról a kérdésről esik szó, hogy mit is gondoljunk az Európába áramló muszlimok millióiról, akkor azt az álláspontot, hogy a migrációt meg kell állítani, úgy állítják be, mintha pusztán érzelmi kérdésről lenne szó. Úgy tűnik tehát, hogy akik elutasítják Európa határainak megnyitását az illegális bevándorlók előtt, nem elvi, hanem érzelmi alapon teszik, szimplán idegengyűlölők. Aki pedig kerítést épít, vagy csak kiáll Európa kulturális karakterének megőrzése mellett, az csak uszít is hergel.

„A lényeg tehát, hogy van egy súlyos elvi kérdés, s a vita nem elvek összecsapása mentén zajlik, nem is a racionalitás szintjén, hanem az egyik fél azt állítja, hogy a másik azért mondja azt, amit mond, mert az érzelmei vezérlik – jegyezte meg. Köntös László megjegyezte, természetesen mindig a keresztény-konzervatív oldalt vádolják érzelemvezérelt gondolkodással és mentalitással. „Ez a (mai) liberalizmus kereszténység kritikájának nagy trükkje” – mutatott rá. Felhívta a figyelmet arra, hogy

innen már egyenes az út odáig, hogy a hagyományos keresztény világkép képviselőit valamilyen fóbiában szenvedők gyülekezetének titulálják, például homofóbnak vagy xenofóbnak,

de ennél cifrábbakat is képesek mondani. Köntös László szerint ez emocionalizmus minden olyan gondolkodást, amely elutasítja a liberális szabadság fogalmát, gyűlöletkeltőnek, kirekesztőnek nevez.

Ennek következtében pedig teljesen kizárt az értelmes párbeszéd. Ráadásul a keresztény-konzervatív oldalt folytonos védekezésre kényszeríti. Köntös László szerint amíg a liberális emocionalizmus marad napjaink vitáinak értelmezési kerete, addig ebből az ördögi körből nem lehet kikeveredni.

Tanácsként azt javasolja a keresztény-konzervatív oldal képviselőinek, hogy a viták során vissza kell térni a racionalitás talajára. Ugyanis a „súlyos világnézeti kérdések megtárgyalásától teljességgel idegen a másik fél meggyőződésének érzelmi alapú értelmezése”. Végül leszögezte:

a hagyományos kereszténység, csak azért, mert kiáll bizonyos értékek mellett, s nem hajlandó behódolni a liberális progresszió világképének, nem gyűlölködik és nem kirekesztő.

Mint fogalmazott, ezek az értelmezési kategóriák egész egyszerűen alkalmatlanok arra, hogy a keresztény-konzervatív világnézeti pozíció lényegét feltárják. Szerinte itt az ideje, hogy a mai liberalizmus némi önkritikát gyakoroljon emocionalizmusa fölött – ha egyáltalán az ideológiai ellenfél megbélyegzésén túl valóban kész érdemi vitára.

A civilizációs és a kulturális öntudat teljes felszámolása zajlik

Vallási vezetők is támogatják a magzatgyilkosságot – abortusz mint alapvető emberi szükséglet

Ha Jézust kiiktatják a tudományból, az modern keresztényüldözés – Csókay András a Vasárnapnak

(Forrás: Megvanirva.hu; Fotó: Szennyes Krisztián/Vasarnap.hu)

Iratkozzon fel hírlevelünkre