
A Vasarnap.hu közreműködésével indult podcastsorozat, A pálya jobboldala 7. adásában Tiringer Csaba volt a vendég a Carpathian Brigade (a magyar válogatott szurkolói csoportja) és a Vendégszektor magazin részéről. Lipták Tamás és Pörge Béla beszélgetett vele többek között a CB’09 múltjáról és jelenéről, az általuk készített koreográfiákról, illetve, hogy van-e helye politikának a lelátón. Ezek mellett természetesen a június 15-én számunkra is elkezdődő Európa-bajnokság (Eb), illetve a Vendégszektor szurkolói magazin is szóba került.
Horváth Tamás és Trombitás Kristóf, a Vasarap.hu újságírói ezúttal egyéb elfoglaltságuk miatt nem szerepeltek az adásban, Lipták Tamás és Pörge Béla azonban remek műsort hozott össze Tiringer Csabával, aki az első vendég volt a podcast történetében. Felidézik a legutóbbi Eb-t, amikor 2016-ban Franciaországban soha nem érhetett véget az éjjel, és a magyar nemzeti tizenegy kiharcolta a csoportból való továbbjutást, mögöttük az őket mindig támogató szurkolókkal. 1-1 napra Bordeaux, Marseille, Lyon és Toulouse is magyar várossá változott, szólt a Ria, Ria Hungáraia!, válogatottunk pedig felejthetetlen élményeket okozott mind a kilátogató szurkolóknak, mind annak a 15 millió magyarnak, akik a tv-képernyők elől követte a menetelést.
Idén a három csoportmeccsünkből kettőt Budapesten, a Puskás Arénában játszik a csapat, és a szurkolókon biztosan nem fog múlni, hogy fiaink az utolsó másodpercig küzdjenek.
Tiringer elmondta, hogy a Carpathian Brigade független a klubcsapatok szurkolói csoportjaitól, és mindenkinek megvan a maga csapata, a válogatott meccsei alatt félreteszik az esetleges ellentéteket, és egyesülnek a nemzeti színű lobogó alatt.
A műsorban az Európa-bajnokság révén szó esik a csoport által készített felejthetetlen koreográfiákról, a Romantikus Erőszak együttes Carpathian Brigade-dal közös szurkolói albumáról, illetve a Vendégszektor szurkolói magazin, mely a hazai és a külföldi lelátói életet követi nyomon interjúkkal, beszámolókkal, illetve képriportokkal.
A pálya jobboldala 7. adását itt lehet meghallgatni, remek lehetőség, hogy ráhangolódjunk az Eb-re, és közösen ismét kiszurkoljuk a csodát.
HAJRÁ, MAGYAROK!
A pálya jobboldala – focival foglalkozó podcastsorozat indult a Vasárnap.hu közreműködésével
Kiemelt képünk forrása: Facebook/A pálya jobboldala