A pálya jobboldala – focival foglalkozó podcastsorozat indult a Vasárnap.hu közreműködésével

Az első adás már meghallgatható a YouTube-on.

A pálya jobboldala néven új podcastsorozat indult a Vasárnap.hu közreműködésével. A műsor célja, hogy egy kicsit intellektuálisabb megközelítésből is megvitatásra kerüljenek a futball és a közélet határterületeinek aktualitásai.

Az ezentúl rendszeresen jelentkező podcast „kezdőjátékosai” közül kettő, Trombitás Kristóf és Horváth Tamás a Vasárnap.hu-nál focizik, rajtuk kívül még Pörge Béla fociblogger és Lipták Tamás Kispest-szurkoló jobboldali aktivista alkotja a csapatot.

Fontos leszögezni, hogy A pálya jobboldala nem a Vasárnap.hu saját műsora, csupán lapunk közreműködésével készül, így az adások során elhangzó vélemények nem minden esetben tükrözik szerkesztőségünk álláspontját.

Az első rész már meghallgatható a YouTube-on, a négy „kezdőjátékos” bemutatkozása mellett az NB I aktualitásairól, valamint a futballt egyre inkább behálózó politikai mozgalmakról – BLM, LMBTQ – is szó esik az adásban. Az utóbbi kapcsán természetesen Gulácsi Péter szivárványos kiállását is kivesézik a politikai korrektségre fittyet hányó résztvevők.