Egy híján ezer lépés a Neonhaltól

– Amikor ezt a dalt írtam, szerintem épp sok Courtney Barnett-et hallgattam, akit nagyon bírok – osztotta meg a dal születésének körülményeit a szerző. Hozzátette: – Nem hiszem, hogy a kész dal ismeretében egyértelműen kimutatható a hatás. Ez egy jó értelemben retrós rock and roll lett. A többiek által felturbózva vokálokkal, szólókkal, tapssal a dobkiállásban – jellemezte a 999 lépés című dalt Nagy Tamás.

A klipben látható élőzenés részletek jól érzékeltetik a karanténból kiszabadult állapot felszabadult érzését, amelyet a Debreceni Egyetemi Színház (Desz24) színpadán vett fel az idén a Szikra díj legjobb dalszöveg kategóriájának öt legjobbja közé sorolt csapat, amely végül a közönség kedvence lett.

A Neonhal a rockot – saját bevallása szerint – lázadásra használja, demonstrálva, hogy szemben állnak az uniformizáló tömegkultúrával és az elértéktelenedő emberi kapcsolatokkal, hitet téve a szeretet mellett. Jelmondatuk: Ússz az árral szemben!


Hirdetés

 

 

Átadták a Szikra-díjakat – elismerés a keresztény könnyűzene legjobbjainak

Átadták a Szikra-díjakat – elismerés a keresztény könnyűzene legjobbjainak

'Fel a tetejéhez' gomb