Gyurcsány, a barázdabillegető

Orbán Viktorral szemben világba kürtölt keménykedéséről ejtenék szót ennek a „végtelenül bátor” embernek. Először nézzük az általa szó szerint elmondottakat, aztán megpróbálom kissé árnyalni és lefordítani azokat a saját megítélésem szerinti tényleges valóság nyelvezetére.

 A videóüzenet szó szerint így hangzik:

,,Hallom, hogy a kormányfő azt mondja, hogy most akkor velem akar küzdeni. Hát, nekem nincsen ellenemre, bár hozzáteszem, az elmúlt 11 évben, minthogyha kerülte volna a küzdelmet. Mindig az öltözőben volt nagyon bátor. A pályára soha nem jött ki. Mikor adott utoljára interjút független médiumnak? Mikor állt ki utoljára ellenzéki képviselővel, vezetővel vitatkozni? Utoljára 2006-ban. Na jó, hát arra nem szívesen emlékszik. Én ezt értem. Általában is azt gondolom, hogy nincsen rendben, ha egy miniszterelnök nem az országáért küzd meg, hanem valaki ellen lép fel. Na mindegy, ez legyen az ő dolga.

De ha ezt kívánja, szívesen megküzdök vele, higgye el, nem fogja megköszönni a végén.”

,,Szó bennszakad, hang fennakad, lehellet megszegik” mondja Arany János. Megrendülten és megsemmisülve állunk, ülünk, attól függően, hogy kit és hol értek a mi levakarhatatlan Ferink veretes szavai. Azért néhány kiegészítést tennék az opuszhoz, kihangsúlyozva, hogy hiányérzet csak Gyurcsány Ferenc önnön megindultságától és meghatottságától majdnem kicsorduló könnyei iránt van bennem.

Az első mondatának valódi tartalma

Orbán nem mondta, hogy ,,önnel akar küzdeni”. Az, hogy sajnos mégis kell, ez a magyar társadalom igen jelentős részének az amnéziájából fakad.

Az ,,Öszödi beszéd” után normál esetben önnek a bíróság előtt kellet volna küzdenie enyhítésért.

A második mondatának értelme

Orbán ,,az elmúlt 11 évben, minthogyha kerülte volna a küzdelmet”. Annak a küzdelemnek a kerülése, amiről ön beszél, a saját meglátásom szerint nagy bölcsességre vall Orbán Viktortól. Aki csak egyszer is megégeti magát az ön saját önvallomása szerint is alátámasztott ,,teljesen világos volt, hogy amit mondtunk, az nem igaz” vitapartneri minőségével, az nem kívánja ugyanennek a megismétlését. No nem azért, mert félne öntől, hanem csupán azért, mert a grundon, ez esetben a közélet bármely történésének területén azt gondolom, hogy az országunkat eláruló Gerébeknek nincsen helye, egy latin kifejezéssel élve ön ,,persona non grata”.

De idézhetem Geszti Péter kiváló megfogalmazását is a Pál utcai fiúk című musicalből, ami ugyan lehetne az ön keserű felismerése ,,az ember eltéved, ledönti egy rossz húzása”, de ennek a bevallásáig csak a sajátjai között jutott el, ami enyhén szólva is igen sokat levon annak ,,értékéből”.  

Az is teljességgel ideillő és találó megfogalmazás a darabban, ha ön, a Gyurcsány-Geréb azt is mondaná esedezve Orbán Viktornak ,,ha mégis engednéd, visszatérhetnék, ha megbocsájtasz újra kezdhetnénk”. A miniszterelnök meggyőződésem szerint azt válaszolná önnek a darab Boka Jánosának szavait kölcsönözve: ,,én megbocsájtottam, de helyed itt köztünk nincs többé”.

Higgye el, hogy a mi oldalunkon képesek vagyunk bocsánat adásra, de ahhoz először mindent be kellene vallani szemtől szemben, nem pedig sumákolni és kiszivárgó állításait megpróbálni igazságbeszéddé politúroztatni a nemzet kollektív emlékezetében. Azt már én teszem hozzá, hogy az egész ország tisztában van a 2006-os rendőrterror óta azzal, hogy semmi nem állna közelebb önhöz, ha hatalomba kerülne, mint a musical Geréb Dezsőjének az a sora, hogy ,,gyönyörű lesz majd vörösen ez a grund, vérvörösen”.

A harmadik mondatától a tizenegyedik mondatáig

El kell, hogy szomorítsam, a miniszterelnök világéletében a pályán volt, de önnel szemben ott látni is kell. A politikai pálya távlatos gondolkodást kíván, nem azonos a pillanatnyi haszonnal kecsegtető Júdás ezüstök kérészéletű gyönyörével. Öltözőket és füstös szobákat ön látogat elvtársaival, az ott elhangzottak tartalmáról – ahogy már említettem – van elképzelésünk az öszödi prédikációjának kiszivárgása óta.

Az utolsó, tizenkettedik mondata, amelyben ismét lehullik az álarc önről

Mintha az rémlene nekem, hogy azt mondta, nem vállal felelős beosztást a szivárványos kormányban, amennyiben hatalomra jutnának. Mégiscsak igaz a szóbeszéd, hogy bábszínházában ön az igazgató és a bábokat ön mozgatja, ha mással nem, de legalább egy krákogással? Miért ön akar küzdeni, ha egyszer háttérbe vonult? A sok jelölt-jelölt végső győztese erre nem lesz képes?

Megszólalásának a megküzdésre vonatkozó ,,higgye el, nem fogja megköszönni a végén” fenyegető befejezésénél én már látom magam előtt a sok fekete, állami Pobedát, amint serényen szállítják az ön elleni küzdelem résztvevőit az Andrássy út 60 irányába.

Igaza van, nem köszönnénk meg, ami ott várna ránk. Ha megengedi, ennek elkerülésére mi, konzervatív szelleműek megpróbáljuk megtenni, ami tőlünk megtehető.

Írásom címéhez visszatérve, a barázdabillegető a billegetőfélék családjába tartozó madárfaj. Az önnel való képzettársítás csupán annyi, hogy ön is eleget illegette-billegette már magát politikai életünkben, aminek eredményeként egyik oldalon az önnel és gyászhuszárjaival szemben felállt stabil, többmilliós konzervatív tábor áll, a másik oldalon pedig az ön mutatványainak félrevezetett hipnotizáltjai helyezkednek el. A magam részéről nem vagyok híve a keserű és csalódott ébredéseknek, éppen ezért – és talán még időben – ennek elkerülésére bíztatnám az eleddig ön mögött állókat is.

Végezetül, ha már a Pál utcai fiúk párhuzamait hoztam fel, akkor illik is azzal befejeznem, és ezalkalommal nézze el nekem a színdarab tegezését. A lényeg az üzenetben van:

,,A becsületed odalett ez a te bajod, hiába takarod, hiába tagadod, ne gyere ide ez után, tűnj el, takarodj!”

Ez a minimum, ami elvárható lenne öntől, kérem hozza ki belőle a maximumot.

 

Bognár Zsolt 

 

Ki kell jönni a fényre

 

Kiemelt képünkön Gyurcsány Ferenc, a DK frakcióvezetője, elnöke napirend előtt szólal fel az Országgyűlés plenáris ülésén 2021. május 31-én. MTI/Koszticsák Szilárd

Iratkozzon fel hírlevelünkre