Tudományos tény, hogy ez a vírus nem fog elmenni

Hosszú idő után először csökkent a lélegeztetés nélkül kórházban lévő Covid-betegek száma ezer alá, és százezer alatt van az aktív betegeké - közölte Orbán Viktor a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorban.

A miniszterelnök elmondta, hogy a kórházban ápoltak közül 121-en vannak lélegeztetőgépen. A jelenleg is aktív fertőzöttek száma 84 719, ők tehát még nem tudnak dolgozni, veszélyben az egészségük, van, aki az életéért küzd.

A kormányfő közölte: csütörtökön 25 ezer ember kapta meg az első védőoltását, 117 ezren pedig a másodikat. Ezek jó hírek, de további mintegy hárommillió felnőtt még nincs beoltva Magyarországon, márpedig „tudományos tény, hogy ez a vírus nem fog elmenni”.

Sokan tévesen gondolják, hogy ha nincsenek beoltva, akkor megúszhatják a megfertőződést. „Meg fogja találni a vírus az utolsó embert is, aki nem védett”, márpedig a saját és a családunk egészségét csak a védőoltással óvhatjuk meg

– hangsúlyozta Orbán Viktor.

Kifejtette: az oltás megszervezése hatalmas kihívás, és önbecsülésre ad okot, hogy Magyarország az Egyesült Államoknál is jobb eredményeket ér el az első oltások tekintetében, pedig ott maguk gyártják a vakcinákat.

Megjegyezte: most mindenki fél az indiai mutánstól, de azok az oltóanyagok, amelyeket Magyarországon alkalmaznak, kivétel nélkül alkalmasak arra, hogy ezt is legyőzzék.

A miniszterelnök szerint rémhír, hogy több uniós ország nem biztos, hogy beengedi azt, akit keleti vakcinával oltottak. A többi ország még nem az utazásról beszél, nekik ez még messze van, de Magyarország egymás után köti a kétoldalú megállapodásokat, amelyekkel lehetővé teszik a szabad mozgást – mutatott rá.

Úgy vélte, talán júliusban lesz közös uniós kártya, és akkor egymás országában kötelező lesz elfogadni az Európában elismert vakcinákat, a többit pedig elfogadhatják, de nincs olyan ország, amely elzárná magát a turisták elől.

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy most a védekezésről át kell állni a gazdaság újraindítására. Amikor a járvány „csúcsra járt”, a védekezés volt a fontos a gazdaságban is, meg kellett védeni a munkahelyeket, a fizetést, de most, hogy a harmadik hullámot „leszorítottuk a földre”, már nem védekezni kell, hanem újraindítani a gazdaságot – fogalmazott. Hozzáfűzte: a 2022-es költségvetés is erről fog szólni. Megjegyezte: a 2. negyedév számai már biztató eredményeket mutathatnak.

A kormányfő a napokban megtartott EU-csúcsról elmondta:

a klímavédelmet mindenki fontosnak tartja, de a terhek szétosztása tekintetében eltérnek az álláspontok. Az országok nem tudnak ugyanannyi terhet viselni, és az a gondolat, hogy a klímaváltozás árát az emberekkel fizettessék meg, Nyugaton természetesnek tűnhet, mert ott a jólét hagy mozgásteret, de Magyarországon nem tudnak és nem akarnak emiatt adót fizettetni az emberekkel, itt évekig küzdöttek, hogy a rezsit leszorítsák

– jelentette ki.

Hangsúlyozta: a klímavédelem költségének szétterítése nem fogadható el; a közép-európai országok szerint a klímarombolást leginkább a nagy cégek végzik, ezért nem az emberekkel kell megfizettetni ennek az árát. A következő két-három év a klímavédelemről is szól majd, és a rezsiharcot is folytatni kell – mondta.

Orbán Viktor kitért arra is, hogy csütörtökön a spanyol jobboldali VOX párt vezetőjével tárgyalt. Közölte: a járvány elleni védekezés miatt hátra sorolt régi témák megint előkerülnek, ilyen a klímavédelem és az illegális bevándorlás. 2015-ben, amikor Magyarország a kerítés megépítése mellett döntött, a spanyol kormány is bírálta, de most magasabb kerítésük van a határukon – mondta. Hozzátette: egy feltörekvő, komoly párttal erősödött a bevándorlásellenesek csoportja.

A miniszterelnök arról is beszámolt, hogy pénteken Londonban tárgyal Boris Johnson brit kormányfővel. Kifejtette:

nem jó, hogy Nagy-Britannia kilépett az EU-ból, mert sok dologban értettek egyet. Nagy-Britannia most alakítja a kétoldalú kapcsolatait, és Magyarországnak is ki kell építeni egy együttműködést az országgal, keresik ennek területeit

– mondta.

Orbán Viktor az őszödi beszéd 15. évfordulóját illetően kiemelte: a történteket aligha lehet elfelejteni, emlékszik, amikor kitörtek a lázadások miatta. Hangsúlyozta: mindig megdöbben az ember, nem is azon, hogy mindez megtörtént, hanem azon, hogy aki miatt megtörtént, az ugyanúgy ott van a magyar politikában, mintha mi sem történt volna. Senki nem vállalta a felelősséget, nem kért bocsánatot, és most ugyanezzel az emberrel harcol, hiszen „ő a főnök a másik oldalon” – fogalmazott. Hozzátette: a Városházán is feltűnnek olyan emberek, akiket a Gyurcsány-kormányból ismer, „a főpolgármester háta mögött szinte újjáalakult a Gyurcsány-kormány”. Közölte: a fiataloknak a szüleik mondhatják el, mi történt.

A gyermeknapról Orbán Viktor azt mondta: a járványhelyzet a gyermekeket is megviselte, és remélhetőleg szebb ünnep vár rájuk.

 

(MTI)

Kiemelt képünk forrása: Facebook/Orbán Viktor

Iratkozzon fel hírlevelünkre!