A hírhedt demokrata szenátor lánya büszke kommunista, élteti a sarló-kalapácsot

Ilhan Omar neve egyre több embernek lehet ismerős. Az amerikai, demokrata szenátor tagja annak az egyre szélesebb galerinek – például a szintén hírhedt Alexandria Ocasio-Cortez oldalán –, amelyik meglehetős sikerrel tolja a szélsőbaloldal felé a Demokrata Pártot. Omar az a szenátor, aki többször tett már antiszemita kijelentéseket, szélsőségesen bevándorláspárti és természetesen megveszekedett Trump-ellenességét is többször bizonyította. Kis színesként érdemes azt is megemlíteni, hogy jogilag minden vizsgálható bizonyíték szerint egy ideig a saját testvére felesége is volt.

Forrás: Ilhan Omar Facebook-oldala

Omar és társai önmagukban is érdekes jelenségek, hiszen világos válságtünetei annak, hogy az egykor még polgárinak is nevezhető, de később is a kékgallérosok érdekeit képviselő demokraták hogyan lettek előretolt helyőrsége a válogatás nélkül üdvözült progresszív gondolatoknak. (Az Egyesült Államokban kékgallérosoknak hívják a hagyományos, amerikai, javarészt fehér munkásréteget. Azt a réteget, amelyet a demokraták elsőként dobtak a lovak alá. És pont ennek a hagyományos munkásosztálynak köszönhette 2016-ban Trump a győzelmét több billegő államban. Önmagában csak azért, mert honorálták, hogy végre, valaki észrevette őket.)

Ilhan Omar lánya büszke kommunista

De mi a helyzet a legfrissebb generációval? Az Omar után érkező demokratákkal? Azokkal, akik már eltitkolni sem akarják, hogy pontosan mi a céljuk? Ennek a generációnak része Ilhan Omar lánya, Isra Hisri. A nem is olyan rossznyelvek szerint Hisri az, aki kézben tartja édesanyja közösségi oldalait is. Ugyanő volt az is, aki a saját városát ostrom alá vevő BLM-aktivistáknak gyűjtést szervezett és kifejezte reményét, hogy végre bekövetkezhet a kommunista forradalom.
Twitter-oldalán található, kitűzött bejegyzése szerint attól, hogy baloldaliként, kommunistaként vagy szocialistaként jellemzed magad, azért automatikusan még nem leszel jó ember.

Forrás: Isra Hirsi Twitter-oldala

Saját magáról írt jellemzéséből megtudhatjuk azt is, hogy ő egy mérges, fekete lány. Hogy mitől mérges az egyik legbefolyásosabb szenátor lánya, az egy érdekes kérdés, de cikkünk fő felütése az volt, hogy mennyiben különb a legfrissebb generációja az amerikai baloldalnak? Nos, például abban, amit Hisri oldalán láthatunk: büszkén tette ki a sarló-kalapácsot a maga által írt önjellemzésbe.

Forrás: Isra Hirsi Twitter-oldala

Forrás: Isra Hirsi Twitter-oldala

Amíg a mostani, vezető réteg még jobban hisz a bújtatott propagandában, addig a legifjabbak már tesznek az egészre.
Éppen elég veszélyes, ha a világ egyik vezető hatalma önként lép erre az útra, ám azt is tartsuk fejben, hogy ami az USA-ban megjelenik, az pár év múlva a szövetségi rendszerében is uralkodó eszmévé akar válni.

Forrás: Andy Ngo Twitter-oldala

Iratkozzon fel hírlevelünkre