Dobrev ma is ocsmány módon tálalja a 2006-os eseményeket

Őszintén megfogadtam, hogy feleslegesen nem akarok olyanokról beszélni, akiknek ez csak ingyenreklám. Van azonban az a szint, az a határ, amikor kénytelen az ember ezt megszegni. Na, így éreztem magamat akkor, amikor belenéztem Osváth Zsolt YouTube-os műsorába, amelyikben Dobrev Klárát látta vendégül. Beszéltem már arról, milyen ügyesen – meg kell hagyni, tényleg ügyesen, hisz a hálózatépítés a kisujjukban van – épít fel a baloldal a közösségi médiában, alapvetően a YouTube-on olyan csatornákat, amelyek kezdetben kimondottan apolitikusak, szórakoztató jellegűek. Aztán múlik az idő, épül a közösség, nő az elérés és apránként csepegtetve megjelenik a baloldali propaganda. Ilyen VV Zsolti oldala, de többet meg tudnék említeni, amit tényleg csak azért nem teszek, mert újabb reklámot már nem biztosítok nekik.

Dobrev Klára Forrás: Zshow time Youtube-oldala
Hálózatépítésben és megtévesztésben profik

És mi ebben a mesteri? Úgy érnek el nézőket, főleg fiatalabbakat, amire más platformon nem lennének képesek. Egy frissen felnőtt ember nemigen fog – legalábbis ritka – odakapcsolni az ATV vagy a Hír TV műsoraira, amelyek tematikusan csak és kizárólag politikát közvetítenek. Mert ilyen szinten nem érdekli őket, eleve alig néznek tévét. Ellenben egy névleg mással, sőt, alapvetően teljesen mással foglalkozó internetes csatornára odaszoknak és ha néha-néha – vagy nem is olyan ritkán – látnak ott kifejezetten politikai tartalmat, az nem zavarja őket. Tán még érdeklődésből végig is nézik. Mert kialakult egy közösségi érzés, amelynek részei ezek a videók is.

Ez a réteg már nem tudja, mi történt 2006-ban, mit tett Gyurcsány Ferenc, milyen Dobrev Klára előélete, ki a családja, mi a helyzet a villájukkal és a többi. Annyira biztosan nem érdekli, hogy erre külön rákeressen, de ilyen formátumban kap róluk egy képet. Egy képet, ami nagyon veszélyes, mert félő, csak a mi háttértudásunkkal nyílik ki a bicska a zsebünkben. Persze polemizálhatnánk azon is, hova süllyedt a balos sajtó, hogy a két fő emberük, akik előtt bazseválhatnak a fajsúlyosabb ellenzéki szereplők, az Gulyás Marxi és VV Zsolti, de itt és most ez nem releváns. Elég az hozzá, hogy a ’90-es évek dohányfüsttől terhes, dolgozószobai környezetét felváltották a színes-szagos kanapék és díszletek.

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke feleségével, Dobrev Klárával 2018. január 27-én. MTI Fotó: Mohai Balázs
Kedélyes csacsogás a komcsi múltról

Ettől még a mögöttük álló erők ugyanazok, csak az arcok és a formulák változtak. De vissza a Dobrev-interjúhoz! Vélelmezem, láttak már alákérdezgetős beszélgetést, de ha ebbe a videóba beletekintenek, akkor valami egészen új verzióját ismerhetik meg a műfajnak. Dobrev Klára kedélyesen elcsacsogja, hogy természetesen a nagyfater vállalhatatlan, de nagyon szépen rajzolt, azon pedig csak nevet és hitetlenkedik, amikor Zsolti azért felveti, hogy mi a helyzet az apukával? Ugyan, dehogy volt köze a bolgár titkosszolgálathoz! Hát a Dobrev név az annyira gyakori Bulgáriában, mint itthon a Kovács. Zsolti, túl sok kormánypárti sajtót olvasol!


Hirdetés

Mert persze van igazságbeszéd is, konok, öntudatos elhatározottság, büszkeség – senki sem építette még a legendáját arra, hogy lebukott, majd elismerte, hogy lebukott, de annyi baj legyen – és egy jó adag 2006-ozás is.

Ezen a ponton akadtam ki. Mert minden korábbi porhintés, de amikor sokadszorra, 2021-ben is gyanútlan, sajnos tájékozatlan embereket is azzal akarnak megtéveszteni, azt hazudnák nekik egy ocsmány narratívával, hogy 2006-ban zavargások voltak, ott felmegy bennem a pumpa. 2006-ban nem zavargás volt, hanem kormányzati magasságból támogatott rendőri erőszak. Az nem zavargás, ha a békés, tüntető tömeget véresre verik. Nem beszélhetünk zavargásról, ahol egyetlen, kiemelt célja van az erőszakszervezetnek: ártatlanok megbüntetése. Úgyszintén nem zavargás, ahol a békés tüntetésről hazafelé tartó emberek menekülnek a terror elől.

Egyszerű, átlátszó, gyomorforgató hazugság ez. A zavargás azt jelenti, hogy két aktív fél van a helyzetben. Itt csak egyetlen aktív fél volt: az azonosítószám nélkül utcára küldött verőlegények.

Egy megsérült tüntető az Alkotmány utcában, amikor a rendőrség feloszlatta a Kossuth tér felé vonuló demonstráló csoportot. Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
Szép színfalak között a hazugság ugyanúgy hazugság

Ehhez pedig negédesen gazsulál VV Zsolti, maga is zavargásoknak hívva az eseményeket, Klára asszony meg hálásan veszi át a megnevezést. Lehet, hogy régen volt 2006, lehet, hogy egyesekben kezd megfakulni az emléke. Az is biztos, hogy akik most 18 évesek, azok akkoriban éppen kinőttek a pelenkás korból. Olyan számukra ez az esemény, mint az én nemzedékemnek a rendszerváltoztatás időszaka. És hiába mondjuk, hogy a tájékozatlanság nem mentség, ez nem segít. Hiába állítjuk, hogy emlékek híján ismeretanyagokat is lehet szerezni, sokat ez sem jelent. Nekünk egészen egyszerűen mindig meg kell mutatni egy ilyen bolsi hazugság kapcsán, hogy nem, elvtársak, ez nem így volt.

2006-ban, mint már annyiszor a magyar történelemben, a baloldal a saját nemzetére rontott. Javíthatott volna ezen az emlékképen az ellenzék, ha nem Gyurcsány Ferencnek hívnák a vezetőjüket, de úgy tűnik, ez nem állt érdekükben. És ha szőrös párnák meg menő festés előtt hangzik el komcsi hazugság, attól az még ugyanolyan, mintha hokedlin ülve, paprikás krumplit fogyasztva történt volna.

'Fel a tetejéhez' gomb