Szóljanak a harangok Trianon napján!

A harangszó imádságra hív, örömöt, győzelmet ünnepel, veszélyre figyelmeztet vagy halottat búcsúztat. Az élet jele, a megmaradás bizonyítéka – írja honlapján a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége. A szervezet ezért Trianon 100. évfordulójára közzétett felhívásának sikerén felbuzdulva arra kéri a Kárpát-medence magyar vallási közösségeit, hogy az elkezdett hagyományt folytatva

minden év június 4-én 16:30-kor húzzák meg a harangokat, és mondjanak el egy Miatyánkot a magyar nemzet egységéért és a keresztény hit védelméért.

Mint fogalmaztak, bíznak abban, hogy a keresztény hit és a nemzeti összetartozás erősítését sokan fontosnak tartják, és csatlakoznak kezdeményezéshez.

Így szóltak a harangok tavaly, Trianon 100. évfordulóján:


Hirdetés

 

(Forrás: keesz.hu; Kiemelt képünkön: A felújított és újraszentelt egykori rosszerdei harang a nagy 1980-as körösi árvíz 40. évfordulóján tartott békési megemlékezésen 2020. július 28-án. Fotó: MTI/Rosta Tibor)

Isten kezében van a muravidéki magyarság sorsa – Bódis Tamás lelkész a Vasárnapnak

A juhokkal újra hont lehet foglalni

Még a laposüvegre is rákerült: Nem, nem soha!

'Fel a tetejéhez' gomb