Bogányi Gergely: A világ távoli, szegény szegleteibe vihetem el a magyar népzenét, és ez óriási dolog
– Hatéves kora óta folyamatosan koncertezik. 2020-ra tervezett egy nagyszabású koncertsorozatot, ami a vírusjárvány miatt nem tudott úgy megvalósulni, ahogy szerette volna. Hogyan éli meg ezt a helyzetet?
– A koncertek nagyobb részét el tudtam játszani, ami elmaradt, azt bepótlom. Kicsit ugyan átcsúszott az idei évre, de megvalósul.
– Semmi változást nem okozott az ön életében ez az újfajta helyzet akár lelkileg, akár a munka területén?
– Lelkileg nehéz, ahogy mindenkinek. A munka szempontjából pedig azt mondhatom, hogy ugyanolyan sokat dolgozom, csak egy kicsit áttevődött a súlypont, egyrészt a zongorafejlesztésre, az új hangszerek gyártására, másrészt pedig a zeneszerzésre.
– Nemrég adta élete első online élő koncertjét. Mennyiben volt más, mennyire hiányzott a közönség, az az impulzív erő, amit ilyenkor adnak?
– Szerintem nem a művész a fontos, hanem a közönség. Nem a közönség van a művészért, a művésznek kell kiszolgálnia a közönséget. Ezért nem az a kérdés, hogy nekem hiányzik-e a közönség, hanem pont az ellenkezője, hogy hiányzik-e a közönségnek a zene vagy az én általam tolmácsolt zene.
– Mi a tapasztalata, hiányzik?
– Rengeteg visszajelzést kaptam, hogy nagyon hiányzik az embereknek az élő koncert, a kultúra, a lelki feltöltődés élménye. 
– Említette, hogy áttevődött a súlypont a zongora fejlesztésére. Egy interjúban úgy fogalmazott, hogy egy zongora megalkotása hasonlatos egy versenyautó létrehozásához. Mindig fejleszteni kell, mindig lehet tovább tökéletesíteni. Hol tart most az ön zongorája, a mesterműve?
– Ez egy csapatmunka. Valóban azt hiszem, hogy mindig van finomítanivaló. Ha más nem, akkor mondjuk egy aktuális versenypályára a finomhangolások, vagyis egy koncerttermi finomhangolás. De alapvetően a legújabb fejlesztésünk az, hogy az öntöttvas tartószerkezetet ki tudtuk váltani – a világon egyébként elsőként – az új kompozit rendszerrel. A hangszer így elérte az ezer „lóerőt”. Vannak olyan mérföldkövek, olyan konstrukciós fő elemek, amiket egyszerűen nem kell tovább fejleszteni innentől.
– Lehet, hogy evidencia, de hadd kérdezzem meg, hogy amióta ez a zongora elkészült, illetve az aktuális darab, amin éppen játszik, azt viszi magával mindenhova a fellépéseire?
– Ezt így nem mondanám, de legtöbbször most már az új zongorán játszom. A 2020-as koncertsorozat is végig ezen a hangszeren szólalt meg. Még Kolozsváron is ezen játszottam, minden helyszínen, ahol megtartottuk a koncertet.
– A zongora készítéskor a tradicionálist ötvözte egyfajta újítással, a kinézetét tekintve szinte futurisztikus darab lett. Amikor beszél a zongoráról, érezhető, hogy többet jelent önnek puszta fejlesztésnél, egyfajta spirituális élményt. Jól gondolom?
– Ez így van! Én a kezdetektől érzem, hogy itt többről van szó, mint egy új hangszerről, bármennyire is reveláció az a mai világban. A hangszer Magyarországon született, és ennek jelentősége van. Magyarország kulturális értékét, kulturális pozícióját erősíti és jeleníti meg. Egyfajta státusszimbólum, de olyan, aminek lelke is van. Nem sorozatgyártás terméke, hanem teljesen egyedi és nagyon erős lelki, spirituális üzenetet hordoz. Mindenki, aki racionálisan és jól gondolkodik, azt mondta már az elején, hogy ezt nem lehet megcsinálni. Sok józan és értelmes érvet hoztak fel azért, hogy ezt ne kezdjem el, mert lehetetlen. Pláne Magyarországon. Igazuk volt, racionálisan nézve. De bennem egy másik fajta erő működött, ami erősebb, parancsolóbb és kényszerítőbb erő volt, mint a józan ész. Egy felső Erő. Mert ami az embernek lehetetlen, az Istennek nem az. Úgy érzem, hogy ennek a hangszernek a születésében benne kellett, hogy legyen egy fölsőbb erő és akarat. Különben valóban lehetetlen lett volna, hogy a semmiből létrehozzunk egy olyan hangszert, aminek nemcsak a lelki, meg a spirituális, hanem a fizika értéke is hatalmas. Egyszerűen azért, mert olyan mérhetetlenül sok munkaóra és emberóra van mögötte, már csak a tervezés folyamán, meg a próbák, a prototípusok mögött is. Nem beszélve a további fejlesztésekről és gyártásról, ami materiálisan mérve is hatalmas érték és annak megfelelő befektetés. 
– Többször is nyilatkozta, hogy mennyivel könnyebb volt az ön idejében a tizenéveseknek, mint napjainkban. Mert nagyon megváltozott a világ, az ön gyerekkorához képest, az alapvető értékek kifordultak. Milyen változásra gondol pontosan?
– Azt nem merném mondani, hogy nekem könnyebb volt. Viszont a mai helyzet értékválság szempontjából még sokkal rosszabb, mint az én időmben. Mondjuk húsz-huszonöt évvel ezelőtt. Hiszen már nemcsak az a kérdés, nem az a fő probléma, hogy jól csináljunk valamit. Most egy mélyebb és durvább támadás van az egész emberiség ellen. Tudniillik az, hogy a rosszat jónak mondják, a jót meg rossznak. Az alapvető emberi értékeket és egyetemes értékeket támadják. A hitünket, ami a fundamentuma a lelki életnek és az emberi méltóságnak. A kulturális értékeket is folyamatosan összemossák. Tehát ebből a szempontból mondhatom, hogy talán még nehezebb a mostani fiataloknak, mert már nem feltételül tudják a jót megkülönböztetni a rossztól. Annyira össze van keverve és kutyulva minden, kevés normális dolgot látnak maguk körül.
– Hogyan látja, egy művésznek ilyenkor ki kell állnia, meg kell védenie és terjeszteni kell azt, ami érték?
– Természetesen. Hiszen egyre kevesebben vagyunk, és drasztikusan erősödik az „ellenáram”. Egyértelműen ki kell állni, és én ezt teszem minden fórumon. A koncertjeimmel vagy az iskolában, amikor a mentori tevékenységemet végzem, akkor is megpróbálom ezeket az értékeket nagyon határozottan és tisztán átadni. Azt tapasztalom egyébként a fiatalok körében, hogy ők nagyon is érzik, hogy valami nincs rendben, hogy a világ kifordult önmagából, és vágyakoznak az igaz szóra, a tiszta zenei hangzás után. De nemcsak ők, a közönség is. Egyébként drámai az értékvesztés a zeneiparban is. Banális és szégyellnivaló számokat nyomnak le az emberek torkán, olyan marketingkörítéssel, mintha az jó lenne.
– Ön szerint 2021-ben nehéz kereszténynek lenni? Aki ki mer állni a hitéért, az rögtön támadások kereszttüzébe kerül?
– Nehéz már most is, és egyre nehezebb lesz kereszténynek lenni. De föl kelleni ébredni, mert nagyon durva keresztényüldözés zajlik a világban. Föl kellene, hogy ébredjenek az emberek, mielőtt túl késő lesz. 
– A Hungary Helps önkéntes programjának keretén belül a zene szeretetére tanítja az Afrikában és a Közel-Keleten élő, nehéz sorsú gyermekeket, jelenleg a vírushelyzet miatt online formában. Fontos szerepe van az életében az önkénteskedésnek?
– Az életem során már nagyon sokszor támogattam önzetlenül embereket, hol tanítottam, hol ingyenes koncerteket adtam. De ezeknek a segítségnyújtásoknak sosem volt egy konkrét kerete, csak belső indíttatásból tettem, amit tettem. Most viszont nagyon örülök, hogy hivatalos keretek között részt vehetek a Hungary Helps Program kezdeményezésében. Óriási dolog, hogy a világ távoli és szegény szegleteibe vihetem el a magyar népzenét, a magyar kultúrát, s ezzel olyan nehéz sorsú gyermekeknek szerezhetek örömet, akiknek a mindennapi élet maga egy küzdelem. Hálás vagyok azoknak, akik ezt kitalálták és a Magyar Önkéntes Liga Egyesületnek is, akik szívvel-lélekkel működtetik, nem kevés időt és energiát áldozva arra, hogy zenei oktatást szervezzenek. Én büszke vagyok, hogy ennek ilyen módon részese lehetek. 
– Eddig hány alkalommal tartott „zeneórát” a gyermekeknek, és hogyan élte meg ezeket az alkalmakat?
– Kétszer volt szerencsém ez idáig online „zeneórát” tartani, egyszer jordániai, egyszer pedig ghánai gyerekeknek. Felejthetetlen élmény marad. Az online tanítás persze nagyon nehéz, de még mindig jobb, mint a semmi. Alapvetően egy ilyen alkalomkor megmutatom nekik a magyar zene szépségét, hogy milyen csodálatos hangzások vannak benne, s a zenén keresztül megszerettetem velük a magyar kultúrát és a magyarokat. Elsősorban Bartók Béla és Liszt Ferenc varázslatos zenéjét viszem el hozzájuk. Nincs értelme nekik direkt módon, mondjuk Kodály-módszert tanítani, szolfézsórát tartani, egyszerűen csak zenélni, játszani kell, amennyit csak lehet. A Bogányi-zongorán játszom nekik, közben pedig természetesen bemutatom a hangszert is. Ezek a gyermekek csodálattal, „szájtátva” figyelik az élő játékot. Rendkívül fogékonyak és érdeklődőek a zene iránt. Az, hogy nagyon-nagyon szegények, az egyáltalán nem azt jelenti, hogy lelkileg ne lennének gazdagok, vagy nyitottak erre az egészre. Szívszorító egyébként látni azt a mélyszegénységet, amiben ezek gyerekek élnek. Kicsit azt érzem őket látva, hogy mi, európaiak a nagy jólét miatt mennyire elszegényedtünk a lelki értékekben. Tanulhatnánk tőlük!
– Akkor ezeknek a nehéz életű gyermekeknek kifejezetten gyógyír lehet a zene, nem?
– Az egészen biztosan így van! A zene gyógyító ereje bizonyított, és fokozottan igaz a sérült gyermekek esetében. Tényleg elmondhatom, hogy néha könnyfakasztó az a szeretet, az az őszinte, egyszerű, de érzelmekben rendkívül gazdag tekintet, amivel követnek egy órát, amivel kérdeznek. Mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy tapasztalja meg mennyire sok mindent lehet tőlük tanulni. Nekik küzdelem minden nap és mégis sokkal több szeretettel, tisztelettel és odaadással figyelik az órát, mint például Magyarországon a diákok. Közben pedig a képernyőn át látom, hogy milyen körülmények között élnek, a termet, a felszereléseket, a szűkös lehetőségeket. A legkedvesebb dolog talán az volt tőlük, hogy egy-egy ilyen alkalomra ünneplőbe öltöztetik, nemcsak a lelküket, hanem saját magukat is. Szépen, ünneplőbe öltözve várják a bejelentkezésemet. Nekik ez egy ünnep: a zene ünnepe. Megható! 
– Mennyire igaz és jól működik az a gondolat, hogy a segítséget kell odavinni hozzájuk, támogatni őket, amiben csak lehet, és nem pedig kiszakítani őket a környezetükből…
– Ez egy zseniális elképzelés és örülök, hogy én is részese lehetek, mert valóban minden tekintetben jól működik. Szerintem azoknak a gyerekeknek életük egyik legfontosabb pillanata volt a magyar zeneóra. Sokat olvasok a szentek életéről, és egy gondolat erősen megmaradt bennem, ami talán a mottóm is lehetne, hogy „nem azért vagyunk a földön, hogy pihenjünk és jól érezzük magunkat, hanem hogy teljesítsük a küldetésünket”. Azt hiszem ezekkel a zeneórákkal egy lépéssel közelebb kerültem a küldetésemhez.
Kisfaludy Nóra
A kiemelt kép forrása: Hungary Helps Önkéntes Program
