A Nemzeti Múzeum egykori főigazgatója: Háromszor locsoltak fel, majd visszadobtak a cellába

– Milyen családból származik?

– Nagyapám parasztember volt, apám pedig a Beszkártnál volt szakmunkás. A keresztényszocialista párt vezetőségi tagja volt a közlekedési vállalatnál. Édesanyám háztartásbeli volt, ’45 után egy háztartási boltban dolgozott.

– Milyen emlékei vannak a cserkészetről?

– A Farkaskölyök volt a kisgyerek tagozat. Kirándulni jártunk vasárnaponként. Őrsi gyűlésekre, nyári táborokba is mentünk. Hasznos dolgokat tanítottak. A keresztény és a nemzeti értékrend meghatározó volt, minden megnyilvánulásunkban ott volt, de abszolút politikamentesen.

– Mi történt 1956-ban?

– A Széna tér mellett laktunk, és a Széna téri felkelőknél voltam az első napokban. Jelentkeztem a Nemzetőrségbe, az egyetemi nemzetőrség tagja lettem. Fegyvert itt kaptam, egy dobtáras szovjet géppisztolyt. Az egyetemről négyen lementünk Jászberénybe, mert támogatást kértek. Ott ért minket november 4-e. Délután jöttek be a szovjetek. A város határában volt egy rövid tűzharc. A szovjetek behatoltak páncélosokkal, csapatszállító járművekkel a városközpontba, mi, egyetemisták kívül maradtunk. Lövöldözés volt köztünk, de a szovjetek meg se álltak és elfoglalták a várost.

– Feljelentették önt?

– 1957 áprilisában a nemzetőr igazolványunkat megtalálták, annak alapján kerestek meg minket a rendőrök. Áprilisban letartóztattak, akkor kezdődött a kihallgatásom időszaka Jászberényben és Szolnokon. A népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés volt a vád.

– Bántalmazták önt az eljárás során?

– Az egyik kihallgatás alatt háromszor locsoltak fel, majd visszadobtak a cellába. Idősebb cellatársam mondta: hát öcsém, csodálom, hogy megmaradtál. Budapestre vittek a katonai bíróságra, a Gyorskocsi utcába. Ott tíz ember ellen emeltek vádat. Aztán ismét elvittek Jászberénybe, és átadtak négyünket a Népbíróságnak. Boros János népbíró húzta a tárgyalást, hogy ne kelljen szigorú ítéletet hoznia, mentette az embereket. Meggyőződésem, hogy szimpatizált a forradalommal, és azért vállalta a népbírósági munkát, hogy segíthesse az ügyünket. Négy évet kaptam első fokon. Másodfokon ezt másfél évre csökkentették, és hamarosan szabadultam. László Gyula egy barátja révén segített.

– Kinek szólt László Gyula az ön érdekében?

– Volt egy ügyvéd barátja, akinek nagyon szerteágazó kapcsolatai voltak a bíróságokon.

– Hogyan alakult ki a barátságuk?

– Barátságunk fokozatosan alakult ki, amikor kijöttem a börtönből. Komoly szerepe volt abban, hogy korábban, 1963-ban kiengedtek. Fantasztikus ember volt.

– Be tudta fejezni az egyetemet?

– Az egyetemet a büntetett előélethez fűződő hátrányok utáni mentesítés után tudtam befejezni. Néhány vizsgát kellett még letennem. Végül is megkaptam a diplomát.

– Megkeresték a szocializmus alatt, hogy lépjen be a pártba?

– Az ötvenhatos múltam miatt fel sem merült a párttagság lehetősége.

– Volt olyan eset, hogy megtudta: jelentettek önről?

– Az ÁBTL anyagaiból tudtam meg, hogy egy egyetemi kolléganő jelentett rólam, de nem volt lényeges az ő tevékenysége. Nem indítottak eljárást ellenem, nem marasztaltak el ennek kapcsán. A hölgy be volt építve, de nem ártott sokat.

– Gyakran járt László Gyula egykori lakásán, az Akadémia u. 20.-ban?

– Sokszor, főképp az élete vége felé. Főigazgató koromban kifejezetten baráti viszonyba kerültem vele. László Gyula nagyon jól festett és rajzolt is. Engem is lerajzolt. Ráírta, hogy Gedai István barátomnak. Nem tudok meghatottság nélkül visszagondolni rá. Minden szavában, cselekedetében ott volt a magyarsága és az irányomban való szeretete, nézetazonossága nemzeti értékrendünkben. Érződött rajta a magyar érzelemvilág, a székelysége.

– Azóta nem volt fenn a lakásban, mióta azon dolgoznak a László Gyula Kutatóközpont és Archívum munkatársai, hogy archívummá tegyék a hagyatékát, az egykori lakását?

– Nem, de szívesen felmennék. A fiát, Zoltánt, mint kisfiút ismertem.

– Milyen emlékei vannak László Gyuláról?

– Gyakran voltam fönn nála. Őrzöm leveleit is, köztük azt, amikor a főigazgatói kinevezésemhez gratulál, nekem ez örök emlék. Inkább napi dolgokról szoktunk kettesben beszélni.

– Azt mondják a visszaemlékezők, hogy jó humorú ember volt.

– Igen, rendkívül jó kedélyű ember volt. Az egyetemen olyan órákat tartott, aminek érzelmi töltete volt. Szakmailag viszont mindig objektív volt.

– A Magyarságkutató Intézet Abasáron régészeti feltárást végez. Az ottani  feltárásoknak mi a jelentősége?

– Az Aba nemzetség nemzetségi székhelye volt Abasár. A kabar törzs vezető nemzetsége voltak az Abák. A kabar törzs jelentőségét mutatja az, hogy Géza fejedelem a lányát adta feleségül Aba Sámuelnek. Így lett Szent István sógora, udvarispánjaként a legmagasabb rangja volt a király után. Egy nemzetségfői székhelyet tárunk fel, és egy magyar királyt ott temettek el. A magyar urak fellázadtak Orseolo Péter ellen és Aba Sámuelt tették meg királlyá, aki méltó utódja volt Szent Istvánnak. Péter idegenekkel vette magát körül, németekkel és olaszokkal. Egységes volt a Péter elleni lázadás, kénytelen volt a császárhoz menekülni, a császár segítségével tudta csak visszaszerezni a királyságát. Aba Sámuel a ménfői csata utáni menekülésében meghalt, de Péter ellen újabb felkelés indult az idegen befolyás miatt.

– A Politikai Foglyok Országos Szövetségének alelnöke volt, milyen munka folyt ott?

– A Szabadságharcosokért Alapítvány tagszervezete volt, annak Boross Péter volt az elnöke. Formailag működik már csak. Az egykori áldozatok halálával a jelentőségét veszítették ezek a szervezetek. A leszármazottak már kevéssé foglalkoznak a szülőket, nagyszülőket ért sérelmekkel. De ez természetes dolog.

 – A Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatójaként 1994 és 1999 között milyen feladatai voltak?

– A Nemzeti Múzeum épületének általános felújítását végeztük akkor. Ezenkívül az új állandó kiállítás szervezése 1993-ban kezdődött és 1996-ban nyitottuk meg. A keresztény, nemzeti értékrend mentén készítettük, de objektív kiállítás volt. Engem mégis többen feljelentettek Magyar Bálint miniszternél. Azzal vádoltak, hogy cserkészes, trianonos, eucharisztikus a kiállítás és méltatlanul háttérbe szorítja a holokausztot és Nagy Imre jelentőségét. Követelték a leváltásomat egyesek a kiállítás miatt, de ennek végül nem lett ilyen következménye.

– Hol tanított?

– Szegeden, az ELTE-n és a Pázmányon tanítottam címzetes docensként. Piliscsabán a doktori iskolának voltam a tagja. Pénztörténetet, numizmatikát oktattam.

– Miért a középkori numizmatikát választotta a szakterületévé?

– Ez érdekelt a középiskolában a történelmen belül. Az Árpád-kor foglalkoztatott  mindig. Érdekeltek az Árpád-kori királyok által kibocsátott pénzek. Az erdélyi származású Huszár Lajos a Nemzeti Múzeum érmetár osztályát vezette, hozzá mentem be középiskolás koromban. Javaslatára 1953-ban lettem a Numizmatikai Társulat tagja. Az egyetem alatt is ez lett a szakmai érdeklődésem tárgya. Harmadéves koromban László Gyula nekem már numizmatikai témát adott. Így váltam lassan numizmatikussá. Múzeológia szakot is végeztem.

– A Magyar Numizmatikai Társulatban milyen munka folyt?

– 1901-ben alakult az érmegyűjtők szervezeteként. A Nemzeti Múzeum vezette, felügyelte. Pénztörténeti, szellemi hátteret jelentett az érmeosztály. A társaság vezetői is mindig a Nemzeti Múzeumból kerültek ki. Az én időmben az Akadémia hálózatába tartozott. Előadásokat tartottunk, kiadták a numizmatika tudományos folyóiratát az Akadémia segítségével. Nemzetközi szinten a Numizmatikai Társulat képviseli hazánkat, az UNESCO tagszervezete. A társulat tiszteletbeli elnöke vagyok. A gyűjtők összefogására aztán külön megalakult a Magyar Érmegyűjtők Egyesülete. Az International Numismatic Comission, a nemzetközi numizmatikai szervezet alelnöke voltam 12 éven át. A fél világot bejártam ennek révén.

– A Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság elnökhelyettese. Milyen munkát végeznek?

– A kiemelkedő történelmi személyiségek sírjai virtuális adatbázisba, temetőbe, a Nemzeti sírkertbe kerültek. A legtöbb sír a Kerepesi temetőben fekszik. Ezzel indult a munka. Tíz nemzeti emlékhely és 50 történelmi emlékhely jött létre. Katona Tamás történésszel dolgoztam együtt. Javaslatot tettünk a kormánynak a nemzeti és történelmi helyek létrehozására. Katona Tamás is nagyszerű ember volt, személyesen is nagyon jóban voltunk, mert egy középiskolába jártunk, egy cserkészcsapatban voltunk, emberileg is jóban voltunk egymással. Ő államtitkár és az I. kerület polgármestere volt egykoron. Halzl Józseffel, a Rákóczi Szövetség elnökével is egy iskolába jártunk. Csodálatos paptanáraink voltak. Ez volt a Római Katolikus Érseki Reálgimnázium. Még Pázmány Péter alapította.

– Családjában továbbadta az értékrendjét?

– Keresztény és magyar nemzeti értékrendem van. Ezt adtam tovább a fiamnak, az 1968-ban született Csabának, aki fotós lett. Műtárgyakat fotóz árveréseket szervező cégeknek és történelmi témájú képeket készít. Külföldre is hívják sok helyre. A szenvedélye pedig a természetfotózás. Három unokám van. Két hónap múlva születik az első dédunokám.

– Hogyan éli meg a járványidőszakot?

– Életemnek volt egy nyűzsgő időszaka, amikor minden időmben az intézményekről szólt az életem. Most egyáltalán nem zavar, hogy itthon vagyok a járvány időszaka alatt.

Kelemen Miklós

Gedai István régész, pénztörténész (Szentmártonkáta, 1934. szeptember 17.) 1991-től a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgató-helyetteseként folytatta működését, majd 1994-től lett kinevezett vezetője a múzeumnak. Főigazgatósága alatt a múzeum nagyszabású kiállítást rendezett a honfoglalás 1100. évfordulója alkalmából. Több évtizedes munkássága alatt egyetemen is tanított: 1975-től az ELTE-n, 1988-tól a szegedi JATE-n adott elő középkori pénztörténetet a régészhallgatóknak, majd 2000-től a Pázmány Péter Katolikus Egyetem doktori iskolájában vett részt a doktoranduszok képzésében. 1985-ben c. egyetemi docensi címet kapott. 1999. évi nyugdíjba vonulása után a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság alelnökeként tevékenykedik.