Ferenc pápa: „Le kell bontani a falakat, és hidakat kell építeni!”

Sokszínű társadalmat szorgalmazott Ferenc pápa a vándorlók és menekültek egyházi világnapjára kiadott üzenetében, amelyben a pandémia utáni világ lehetőségeit mérlegelte befogadást szorgalmazva az egyház részéről is.

Az egyházfő az emberek közötti különbözőségektől, valamint a kultúrák találkozásától színes társadalomról és sokszínű jövőről írt. Meg kell tanulnunk másokkal harmóniában és békében élni – jelentette ki.

Ferenc pápa megismételte gyakran hangoztatott véleményét, miszerint ehhez „le kell bontani a falakat, és hidakat kell építeni”. Úgy vélte továbbá, hogy a napjainkban zajló migrációs folyamatok lehetőséget kínálnak félelmeink legyőzésére. Megjegyezte, hogy a határokat a találkozás kiváltságos helyszíneivé kell változtatni.

Az egyház 1914 óta tartja meg a vándorlók és menekültek napját, amely az idén szeptember 26-ra esik, de a pápa üzenetét a Vatikán előre közölte.

Ferenc pápa szerint az emberiség részéről a pandémiát követően az számítana a legrosszabb reakciónak, ha az egészségügyi vészhelyzetet egy annál is „lázasabb fogyasztási láz és egoista önvédelem” követné. A pápa reményét fejezte ki, hogy a járvány után az individualizmust a többes szám első személy váltja fel, máskülönben a „legmagasabb árat azok fizetik meg, akik könnyűszerrel válnak másokká, ők az idegenek, migránsok, kirekesztettek, mindazok, akik a létezés peremére szorultak”.

„Mindannyian ugyanabban a csónakban evezünk”

– írta a pápa. Azt hangoztatta, hogy üzenetét elsősorban a hívő katolikusokhoz intézi annak érdekében, hogy az egyház minél inkább befogadó legyen.

 

(MTI)

Ferenc pápa húsvétvasárnapi misét pontifikál a vatikáni Szent Péter-bazilikában 2020. április 12-én. MTI/EPA/ANSA/AFP pool/Andreas Solaro

Iratkozzon fel hírlevelünkre!