2007-ben mit állított Magyarországról a Freedom House?

A Freedom House-ra mindig lehet számítani, ha éppen kétségbe esnénk, hogy milyen is hazánk vagy bármely más ország demokráciaindexe. És bár akadnak államok Európában is, ahol újságírókat családostól megölnek, ez a felmérés szerint mégsem akkora probléma, mint amikor egy jobboldali kormány kétharmaddal kormányoz.
Tudjuk, Magyarország 2021-ben is hibrid rezsim, az viszont újdonság, hogy Lengyelország csak problémákkal küszködő demokrácia. Mi több, Fehéroroszország is kevesebbet rontott a statisztikáin, mint Magyarország. A felhőtlen szórakozás pedig még akkor is tart, ha megnézzük, a jelentés szerint Romániában és Bulgáriában is messze jobb a helyzet, mint itthon.

Különösebben körbejárni a kimutatást nincs értelme. Pontosan azokat a toposzokat hozza, amiket bármilyen telexes vagy 444-es sajtószemle során megkapunk. Ami tán azért sem meglepő, mert ha megnézzük a jelentés végén a forrásokat, kizárólag ezekre a médiumokra mutató linkeket találunk.

Most próbálják elképzelni, milyen képet lehetne kialakítani Magyarországról, ha ehhez csak az előbb már említett portálokat, illetve mondjuk a Mércét használhatnánk fel. Jé, nem valami biztató a kép, ha a heccsajtó ömlengéseiből indulunk ki.

Azokkal az apróságokkal sem érdemes túlzottan foglalkozni, amikor a szerző félelemkeltően leírja, hogyan szántották be az Indexet – a hatalom, ugye -, hogy aztán az Index újságírói alapíthassanak egy új lapot. Ez jellemző a diktatúrákra, igaz? Mert szerintem inkább az jellemző, ha embereket vegzálnak politikai véleményük miatt, mint ahogy ezt frissen olvashattuk Rudy Giulianiról.
Nyilván némi kamut felhoztak ellene, hogy házkutatást tarthassanak. És mindezt miért? Mert Trump ügyvédje volt. No, ezért is fontos, amikor felemelt mutatóujjal intenek meg minket a demokrácia nagy őrei!


Hirdetés

A nyugati értelemben vett szabadság ugyanis ott kezdődik, ahol a progresszió bárkit szabadon tönkretehet és ebben konzervatív elemek nem akadályozhatják meg.

A magyarországi rész szerzője tán nem is független értelmiségi
Végh Zsuzsanna
Forrás: ceu.hu

A jelentés szerzőjének ismert a neve, Végh Zsuzsannának hívják. És képzeljék, Végh Zsuzsanna nem teljesen független a CEU-tól sem, hogy ilyen szépelegve fogalmazzak! Végh Zsuzsanna annak a körnek a tagja, amely az elmúlt évtizedben magabiztosan szállítja a magyarellenes propagandát a megfelelő megrendelőnek. Neki köszönhetjük azt az írást, amelyben azt ecsetelgeti, hogy a felhatalmazási törvény 2020-as megszavazása már bizonyosan a vörös vonal volt a Fidesz-KDNP számára Európában.
Ő szövegezte a cikket, amiben felkérdezték a CDU/CSU-t, miért nézi el Orbán illiberalizmusát.

Értik, hiszen nem liberálisnak lenni egyenesen büntetendő cselekedet kéne legyen a progresszió szerint! Ez a minimum!

Meg aztán Végh Zsuzsanna volt az is, aki örvendett, hogy jobb későn, mint soha, és az EU végre fellép a magyar miniszterelnök ellen. Egyebekben Twitterén is gyakran oszt meg hasonló tartalmakat, szabadidejében pedig – mint azt már párszor említettem – a Freedom House számára bizonyítja be, hogy Magyarország miért hibrid rezsim. Hát ilyen rezümé után biztosak lehetünk benne, hogy az elemzés független, objektív és minden bizonnyal részre nem hajló lesz!

Kezeljük őket a helyükön, a semmi közelében

No, de mindezektől most tekintsünk el. Csáky Zselyke vagy Végh Zsuzsanna nem igazán számítanak, nyugodtan felcserélhetőek bármelyik propagandistával. Önmagában a Freedom House sem érdekel minket semennyire sem, de egyetlen dolgot mégis érdemes megtekinteni. Ez a szervezet minden bizonnyal nagyon érzékeny a finom rezgésekre is, hiszen igazán súlyos antidemokratikus cselekedetet még ők sem tudnak felsorolni.
Ám amikor szembesültek azzal, hogy Magyarországon a nyílt utcán veri az embereket a karhatalom, azért csak pusztító megjegyzéseket jártak! A 2006-os eseményeknek, amikor vér borította Budapest belvárosát, minden bizonnyal nyoma maradt az egy évvel későbbi kimutatásban.

A Freedom House szerinti alakulása demokráciadeficitnek
Forrás: researchgate.net

Hát egy büdös fenét, azt. A 2000-es évek közepén a Freedom House szerint Magyarország példamutató demokrácia volt és valami fatális véletlen folytán akkor indult meg a lejtmenet, amikor a nemzeti oldal győzött. Azóta viszont folyamatosan tart. Csak egy régi rigmusom tudom megismételni:

a baloldal számára abban az esetben sérül a jogállamiság, ha nem minden a progresszió szája íze szerint alakul egy államban.

A Freedom House semmi más, csak egy bolsi gittegylet, aminek egyáltalán nem fájt emberek szemének kilövése, de szerkesztőségi balhékért izzítja a propagandistáit. Kezeljük őket mi is ennek megfelelően.

 

Trombitás Kristóf

'Fel a tetejéhez' gomb