A rendőrök köszönik a magyarok együttműködését

Szent György napján köszönetet mondtak, de figyelmeztették is a polgárokat: még nincs vége a pandémiának! A vendéglátóhelyek teraszainak és kerthelyiségeinek újranyitása nem jelenti azt, hogy az eddig hatályos védelmi intézkedések nem érvényesek – hívta fel a figyelmet az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője szombaton a közmédiának adott interjújában.

Gál Kristóf elmondta: a rendőrség mindenkitől azt kéri, hogy továbbra is viseljen maszkot, tartsa be a távolságtartásra, és a megváltozott, 11 óráig tartó kijárási tilalomra vonatkozó szabályokat.

A rendőrség ezután is ellenőrizni fogja a védelmi intézkedések betartását, az arányosság elve mentén szankcionálni fogják a szabálytalankodókat, és a jövőben is érvényt szereznek a hatályos rendelkezéseknek – fűzte hozzá a szóvivő.

Gál Kristóf valamennyi munkatársa nevében – a rendőrség védőszentjének, Szent Györgynek napja alkalmából – megköszönte a honfitársak eddigi türelmét és együttműködését. Arra kért mindenkit, hogy továbbra is tanúsítsanak jogkövető magatartást, ezzel közösen megőrizve az eddig elért eredményeket.

A mai statisztikák alapján elmondható, hogy tartósan háromezer alá süllyedt az új fertőzöttek száma. Ezzel párhuzamosan pedig egy héten belül elérhetjük a négymilliós átoltottságot, minek következtében a mai nyitáshoz képest is további lépéseket tehetünk életünk újraindítása felé.

(MTI)

Tartósan háromezer alá süllyedt az új fertőzöttek száma

FRISSÍTVE – Orbán: három és fél millió embert oltottak már be

 

Kiemelt képünk illusztráció.

Iratkozzon fel hírlevelünkre