Az egyházi iskolákat is megtévesztik a genderideológia képviselői

Ékes Ilona, fotó: Oszlányi Gyöngyvér

Miközben a liberális gyermekvédelmi szervezetek hangzatos mondatokat pufogtatnak, észre sem vesszük, hogy még az egyházi intézményekbe is beviszik ideológiájukat – hívta fel a figyelmet Ékes Ilona. Az egykori országgyűlési képviselő, az Európai Regionális Szervezet elnöke lapunknak elmondta, sokkal több olyan szervezetre lenne szükség hazánkban, amely vállalja, hogy keresztény polgári értékrendben áll ki az emberi jogok mellett.

Tíz éve vette át az akkor még Civil Egyeztető Fórum néven működő egyesületet Ékes Ilona, és alakította ki belőle az Európai Regionális Szervezetet (ERGO). Mivel egyértelmű volt számára, hogy a jobboldalon kevesen áldozzák munkásságukat az emberjogi képviseletnek, azt tűzte ki célul, hogy keresztény és polgári értékrenddel áll ki a legelesettebbekért. Az ERGO számos kiváló képzést, tábort, programot szervezett az elmúlt években, hogy segítse a bántalmazott gyermekeket, tinédzsereket, és új lehetőséget adjon a bajba jutott nőknek. Ékes Ilona úgy érzi,

még ma is nagyon kevesen állnak ki keresztényként a valódi emberi jogokért. Ezt ugyanis kisajátították maguknak a balliberálisok, a jobboldal pedig még mindig nem ébredt fel.

Sőt, még egyházi vezetők és egyházi iskolák is tárt karokkal várják a baloldal által támogatott szervezeteket, ugyanis sokakat megtévesztenek a hangzatos, színes masnikba csomagolt, de belülről rothadó ideológiákkal. Előadásokat és különböző foglalkozásokat tartva sok intézménybe becsempészik az általuk istenített genderideológiát.

– Számos helyen megjelenik például a Hintalovon Gyermekvédelmi Alapítvány, melynek ideológiája totálisan szembe megy a keresztény értékrenddel. Hihetetlenül nagy küzdelem megértetni még az egyházi iskolák vezetőivel is, hogy ne őket hívják meg. Lehet, hogy sok érdekességet mondanak a gyermekbántalmazásról, de

közben nem csak a köztudatba, hanem a gyermekek közé is beviszik az ideológiájukat.

Néha úgy tűnik, hogy egy parányi önvédelmi reflex sincs bennünk, mert túlságosan nagy a jóhiszeműség a tanárokban, az egyházi iskolák vezetőiben – fogalmazott Ékes Ilona.

Példaként említette, hogy a Yelon (You Are Not Alone – Nem vagy egyedül), a Hintalovon programja honlapján szexuális felvilágosítást nyújt a fiataloknak, és hozzáállásából egyértelműen kiderül, hogy magáénak vallja az LMBTQ-ideológiát. Egyik cikkükben abban segítenek, hogy eldönthessék a gyerekek, homoszexuálisok-e vagy sem, egy másik helyen pedig azt írják: „látszólag egyértelmű, hogy valaki fiú-e vagy lány: hogyan viselkedik, milyen ruhát hord, mi a neve ‒ a valóság azonban ennél sokkal bonyolultabb”. Bauer Flóra cikkében azt írja: „A nemi identitás (mint minden identitás) elsősorban egy érzés. Végeredményben azt mutatja meg, hogy hogyan tudod magad a legjobban elhelyezni a világban”.

Posztjaikban ráadásul számos szakmailag kifogásolható, elavult, pontatlan információ áll a gyermekek és szülők rendelkezésére.

Az LMBTQ-tagok magyarországi szervezete a Háttér Társaság, akiket egyik posztjukban ajánlanak a fiataloknak mint elbizonytalanodás esetén felkereshető szervezet – hívta fel a figyelmet Ékes Ilona.

Az elnök emlékeztetett arra, hogy 2019-ben, egy neves katolikus gimnázium szimpóziumán az egyház képviselői mellett ők is előadóként jelentek meg. – A szimpózium keretében publikálta a patinás egyházi iskola és a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány a Gyermekvédelmi irányelvet és Útmutatót, amelyet ingyenesen elérhetővé tettek a magyarországi oktatási szervezetek számára – nehezményezte Ékes Ilona. Hozzátette,

a szimpóziumon részt vett az azóta neoliberális-ateista megnyilvánulásairól elhíresült Békés Gáspár is. Karácsony Gergely főpolgármester korábbi környezetügyi szakértője több ízben is felszólalt a keresztelés felszámolásának céljával.

Az Ateista Forradalom oldalon Békés Gáspár így ír: „Jogi szempontból egyértelműen illegitim a keresztelés, na de hogyan lehetne felszámolni a gyakorlatban? (…) A keresztelés tiltásával az ország egyértelművé tenné, hogy mások jogainak megsértése kortól függetlenül elfogadhatatlan”. A Klubrádió műsorában pedig egyszer úgy nyilatkozott: „Ezen analógia alapján azért legyen tiltva mondjuk például a keresztelés, mert azt az üzenetet hordozza mind a szülőknek, mind a társadalomnak, és közvetve más szülőknek, hogy a gyerekre nem vonatkozik az alkotmány, az alaptörvény. Azaz ők alacsonyabb rendű állampolgárok. Hiszen el lehet dönteni helyettük, hogy milyen vallásban vannak megkeresztelve vagy beletéve. (….) „Szimbolikusan mindenképpen megsértése a keresztelés a gyerekek jogainak”.

Sok szülő nem is hiszi, hogy hány irányból elérheti a gyerekeit ez a romboló ideológia. Pedig mióta internet létezik, mindenféle információhoz hozzájuthatnak.

Másképpen nem tudják megvédeni a gyerekeiket, csak ha ők odafigyelnek rájuk, ha nyíltság, őszinteség jellemzi a családot – mutatott rá Ékes Ilona. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a liberális gyermekjogi szervezetek azt próbálják velünk elhitetni: ha nem engeded meg a gyerekednek, hogy nemet változtasson vagy homoszexuálisként éljen, tönkremegy, boldogtalanná válik és végül öngyilkos lesz. – Pedig pont az ellenkezője igaz! Mindent ki akarnak forgatni, és el akarják hitetni a valóság ellenkezőjét. Ha az idiótaságnak fokmérője lenne, most biztos csúcsot döntenénk! – tette hozzá.

– Tudatosítani kell magunkban és a társadalomban is, hogy aki elszakad a Jóistentől, a tízparancsolattól, az menthetetlen.

Sokkal több jobboldali érdekvédő szervezetre lenne szükség, hogy minél többen támogassuk a családokat, ők pedig ezáltal kellőképpen tudjanak figyelni a gyerekekre

– mutatott rá. – Eljutottunk odáig, hogy az egyik ember a szabadságjogának kiharcolásáért tönkreteszi a másikat. Tökéletes példa erre az egyre nagyobb teret nyerő, egyre inkább eldurvuló BLM-mozgalom is. Mindenkit mindenkivel szembefordítanak, elveszik a dolgok eredeti jelentését. A Bibliában Diabolonak nevezik a Gonoszt, ami annyit jelent: a nagy szétdobáló. Egyértelmű, hogy az ő működését látjuk most.

Ma mindent felforgatnak és mindent az ellenkezőjévé tesznek, az abnormálist állítják be normálisnak

– vélekedett. Ékes Ilona szerint a keresztények hiába próbálják felemelni a hangjukat, azonnal megkapják a náci és a homofób jelzőket. Hozzátette: „Mivel mi keresztények vagyunk, konkrét tanítást kaptunk az igazságról. És ez az igazság messze van attól, amit ők próbálnak belénk sulykolni.

Az embereket már a teremtettségükkel is szembeállítják. A szétzilálás, a felforgatás a céljuk. Szembe akarják állítani az embert az isteni törvényekkel.

Lassan meghasonlik az egész társadalom, felbomlik és tönkremegy. Az a céljuk, hogy ne legyenek közösségek, ne legyenek családok, és azt se tudd, hogy te ki vagy. Akinek nincsen jó családi háttere és erős istenkapcsolata, könnyen beleesik ebbe a verembe. Ezeket mind megírták a próféciákban. Apokaliptikus időket élünk”.

 

A civilizációs és a kulturális öntudat teljes felszámolása zajlik

Ideológiailag nem elég képzett szüleiket jelentik fel tizenévesek a TikTokon

Nem túl „genderérzékeny” a magyar társadalom, a nagy többség elfogadja az Isten által teremtett rendet

(Kiemelt képünkön: Ékes Ilona; Fotó: Oszlányi Gyöngyvér)