Nem eszik olyan forrón a kását, mint azt a brüsszeli bürokrácia gondolja
– Vannak olyan területek, amelyeket az Európai Unió (EU) szabályoz, vannak megosztott és vannak a tagállamok hatáskörébe tartozó kérdések. A tagállamokhoz tartozik például a családjog és az oktatás ügye is. Miért fontos, hogy ezekben a kérdésekben saját döntési jogkörünk legyen?
– Az EU jelenlegi 27 tagállamában eltérő kulturális és történelmi sajátosságokról, valamint különböző társadalmi és közjogi berendezkedésekről beszélhetünk. Az EU létrejöttével, az unióhoz történő csatlakozással a tagállamok a jogosítványaik egy részéről lemondanak a közösség javára. Ez nem terjed ki minden jogágazatra, egyes jogterületek megmaradnak tagállami hatáskörben. Ilyen a családjog is. Azért ideális, hogy ez a terület ott marad, mert ezáltal tükrözi az adott tagállam társadalompolitikai célrendszerét, amit egy adott politikai vezetés kitűz magának. Ilyen értelemben például
Magyarország élen jár az EU-ban a családtámogatási rendszerét, illetve a családoknak a politikában és az egyes szakpolitikákban történt kiemelt szerepét illetően.
– Az unió utalt rá, hogy bár nem tartozik a jogkörébe, mégis központilag szabályozná a szivárványformációk helyzetét.
– Az elmúlt években megfigyelhettünk egy olyan tendenciát, hogy egyes európai uniós intézmények, mint az Európai Bizottság és Európai Parlament szeretnének beleszólni a tagállamok belső életébe. Egyre többször és egyre több tagállami hatáskörbe tartozó területen érezhető ez a törekvés. Ennek az egyik kicsúcsosodása Ursula von der Leyennek, az Európai Bizottság elnökének a tavaly szeptemberben az Európai Parlamentben mondott beszéde, amelyben a család definícióját, a családjog egyik alapját, olyan területnek állította be, mint ahol uniós beavatkozás szükséges. Kérdéses, hogy ez a folyamat a jövőben hova fog vezetni…
– Meddig mehet el az EU ilyen kérdésekben, meddig feszegetheti a határait, és milyen korlátozásokat tehet? Hogyan tudnak ez ellen fellépni a tagállamok? Érdemes küzdeni, vagy bele kell törődni, hogy ránk fogják kényszeríteni az akaratukat?
– Ahogy a mondás tartja, nem eszik olyan forrón a kását, mint azt egyes brüsszeli politikusok, döntéshozók vagy bürokraták gondolják. A lisszaboni szerződésben lefektetett hatáskörmegosztás a tagállamok és az uniós intézmények között változatlanul érvényben van. Az európai intézményeknek így közvetlen jogi eszközei szinte nincsenek, és a lehetőségük a jogi beavatkozásra meglehetősen korlátozott. Ha Ursula von der Leyen javaslatát vizsgáljuk, akkor az Magyarország esetében még alaptörvény-ellenes is lenne, ugyanis Magyarország Alaptörvénye tartalmazza a család definícióját. Így az európai intézmények jogi lépések helyett, úgynevezett „soft”, azaz puha eszközökkel orientálhatják a tagállamokat bizonyos cselekvésekre, magatartásformák követésére. Finomhangolt eszközöket vetnek be. Például a bizottság azt mondja a vele szemben álló tagállamoknak, hogy „rendben van, ti nem szeretnétek azt csinálni, amit én javasoltam nektek. Akkor én ezt szóvá teszem az évente készülő jogállamisági jelentésben, valamint az európai szemeszter keretében megfogalmazott országjelentésben és országspecifikus ajánlásokban”. Továbbá
a balliberális parlamenti képviselők minden hónapban felszólalnak az Európai Parlament plenáris ülésén azon tagállamokkal szemben, amelyek a különböző brüsszeli iránymutatást vagy diktátumot – ki-ki ízlése szerint címkézheti – nem veszik figyelembe.
Végül, de nem utolsósorban dönthet úgy az Európai Bizottság, hogy az uniós forrásokat megvonja egyes tagállamoktól, ha azok nem értenek egyet a család jövőjét illetően Brüsszelben megfogalmazott célokkal. Emlékezetes példa, amikor 2020-ban több lengyel város LMBTQ-mentes övezetnek nyilvánította magát, és a bizottság válasza erre az volt, hogy megvonta a forrásokat. Tehát szó sincs arról, hogy az EU-s intézmények eszköztelenek lennének, csak döntően pénzügyi eszközökkel orientálják a tagállamokat, régiókat, városokat az általuk elvárt magatartásformák követésére. 
– Szankcionálni tehát tudnak. De hogyan léphetünk fel az ellen, ha nekünk valami nem tetszik? Mit tehetnénk például az ellen, hogy a genderideológia terjesztését az óvodákban és az iskolákban kötelezővé tegyék?
– A nyilvánosság erejét semmiképpen se becsüljük le! Nyilvánvalóvá kell tenni az Európai Unió polgárai számára, hogy mi is történik pontosan. Fel kell szólalni minden fórumon, meg kell mutatni a polgároknak, hogy az európai intézmények egyfajta „lopakodó vagy lappangó” jogalkotással akarnak beleszólni a tagállamok életébe, korlátozva ezzel az önálló mozgásterüket és nemzeti szuverenitásukat. Ez egy politikai küzdelem, amely arról szól, hogy
a fősodratú, balliberális, brüsszeli bürokrata és politikus elit az általa fontosnak tartott genderideológiát szeretné rákényszeríteni a nemzeti érdekekért, a hagyományos kereszténydemokrata és családi értékekért kiálló tagállamokra.
Vannak olyan tagállamok, amelyek megadják magukat ennek a nyomásnak, mint például a skandináv országok. De léteznek olyan tagállamok is, döntően a kelet-közép-európai térségben, a visegrádi országok között – élükön Magyarországgal és Lengyelországgal –, amelyek ellenállnak. Nyilvánvalóvá teszik, hogy ebben a politikai és kommunikációs küzdelemben nem fognak meghajolni a brüsszeli szándéknak, nem kérnek a diktátumokból.
– Számít az, hogy hét tagállamban, köztük Magyarországon is, alkotmányos szinten van meghatározva a család definíciója? Védettebb ez a hét ország?
– Számít! Jogi értelemben is számít. Az Európai Bizottsággal folytatott szakértői vagy politikai szintű tárgyalásokon az egy nagyon fontos jogi érv, hogy Magyarországon a választópolgárok felhatalmazásából megválasztott politikusok úgy döntöttek, hogy a család fogalma legyen a magyar alaptörvény része. Persze, ez még nem fogja eltántorítani a brüsszeli bürokratákat, akik finomhangolt eszközeiket továbbra is alkalmazni fogják. De ez egy nagyon erős legitimációs és politikai kommunikációs muníció. Azért is van jelentősége annak, ha van egy közös értékalap bizonyos tagállamok között, mert ez lehetőséget kínál egy politikai koalíció kiépítésére az európai politikai küzdelemben.
Politikai küzdelemnek hívom, de ez valójában egy ideológiai küzdelem. Vannak, akik a föderális Európa irányába mennek, vannak, akik nemzetállamokban gondolkodnak. Vannak, akiknek a családmodelljébe belefér az LMBTQ- és genderideológia is, és vannak olyan tagországok, mint Magyarország, amelyek szerint a családnak kell alkotnia a társadalom alapegységét és ennek jogi, valamint politikai védelmet is kell biztosítani.
– Kik lennének a szövetségeseink egy ilyen közös értékalapon nyugvó, politikai koalícióban?
– A 2004 után csatlakozott tagállamok között több szövetségest is tudna találni a magyar kormány, politikai színezettől függetlenül. Hiszen nem feltétlenül csak nemzeti konzervatív kormányok gondolhatják azt, hogy a hagyományos családmodell az, ami az európai értékrend alapját kellene, hogy képezze. Horvátországtól és Lengyelországtól Szlovénián át Bulgáriáig több tagállam is megnyerhető a térségben. A másik potenciális irány a mediterrán országok: Olaszország, Spanyolország, Görögország és Portugália is szövetségesünk lehet a családügyi kérdésben. E téren látok egy nyugat-északnyugat, illetve egy dél- és kelet-közép-európai megosztottságot az európai politikai térképen.
– Személyes tapasztalatai alapján mit gondol, sikerülhet Brüsszelnek valahogy mégis átvinni azon intézkedéseit, hogy az érzékenyítő tananyagok megjelenjenek az óvodákban és az oktatásban?
– Magyarországon nem. A magyar kormány ezeknek a törekvéseknek ellenáll. Ennek viszont az lesz a következménye, hogy a kormányt a brüsszeli médiában és egyes liberális európai fővárosokban megbélyegzik. Intoleránsnak fogják tartani, olyannak, amely nem kiterjesztő módon értelmezi a család definícióját. Kommunikációs támadások célkeresztjébe kerül majd az ország, a magyar kormány, vagy akár maga a kormányfő is. Ezt követően pedig beindulnak a finom zsarolási technikák, mint a pénzmegvonással való fenyegetés. Én azt tapasztaltam, amikor személyesen részt vettem ilyen tárgyaláson a brüsszeli bürokratákkal, hogy ha valaki karakánul kiáll a nemzeti érdekért, és jogilag is fel van vértezve, tehát van muníciója, akkor érvényesíteni tudja az akaratát. 
– A média valami egészen mást közvetít…
– Ki kell mondani, hogy nemcsak a liberális brüsszeli családértelmezés létezik Európában, még ha egyes sajtóorgánumokat olvasva ez is lehet a benyomásunk. Igenis van egy jelentős európai választói réteg, amely családcentrikus, a nemzeti államokat középpontba állító, kereszténydemokrata alapokon nyugvó, európai közösséget képzel el a jövőben. Ami ömlik a médiából, annak természetesen hatása van az európai társadalom gondolkodására. Befolyásolja az embereket, hogyan gondolkodnak migrációról, környezetvédelemről, zöldkérdésről, a család és a gender kérdéséről. De ez nem azt jelenti, hogy nincs egy csendes többség a választópolgárok körében, akik nem feltétlenül a brüsszeli politikusok által meghatározott irányba tolnák az Európai Unió szekerét. Tehát itt feladatunk van, nem szabad hátra dőlnünk!
Aktívan be kell kapcsolódni ezekbe a politikai és ideológiai vitákba, mert ha megmutatjuk, hogy van mögöttünk komoly erő és támogatottság, akkor ez az elképzelés ott lesz az európai politikai térben, és nem lehet lesöpörni az asztalról.
– Az egészségügy is tagállami hatáskörbe tartozik, mégis az EU egységesen akarta beszerezni és lakosságarányosan elosztani a vakcinákat. Ehhez képest a magyar kormány mindent máshogyan és máshonnan intézett. Tehát itt is volt egy presszió az unió részéről, de ellenálltunk, cselekedtünk, és milyen jól tettük.
– Az egészségügy és a szociális kérdések, mint szakpolitikai terület valóban tagállami hatáskörbe tartoznak az Európai Unióban. Ugyanakkor Ursula von der Leyen tavaly szintén kifejtette, hogy európai egészségügyi uniót szeretne. Pontosan még nem határozta meg, hogy ez mit is jelentene, de egészen biztosan csorbítanák a jövőben a tagállamok hatáskörét és központi, brüsszeli irányítás alá vonnák a területet. Itt érkezünk el a koronavírus-járványhoz, amit két szempontból is érdekes megvizsgálni. Az egyik, hogy Európai Bizottság a járványra úgy tekint, mint amit apropónak használhat, hogy a hatáskörét kiterjesztő manővereit folytassa. Részben a közfigyelem most elterelődik a brüsszeli ügyekről, a jogalkotásról, és a bizottság nem túl elegáns módon ezt szeretné kihasználni arra, hogy „fű alatt” átvigyen, előkészítsen, becsatornázzon számára fontos ügyeket a jogalkotásba. A másik, hogy
bebizonyosodott, hogy amikor az Európai Bizottság saját maga szeretne élére állni a dolgoknak, saját maga szeretné megoldani a problémákat, akkor kudarcot vall.
A bizottság politikai apparátusa relatíve jól működik, amikor szokásos ügymenetet kell intézni, amikor semmi váratlan nem történik. De az életünk egyre inkább tele van váratlan fordulatokkal. Vannak politikai, gazdasági, és társadalmi kihívások, amelyekre az európai uniós polgárok azonnali és hatékony válaszokat várnak. Ezt az európai politikai vezetés nem tudja megadni a számukra. Az elmúlt tíz évben legalább három komoly példát tudnék erre hozni: eurózóna-válság, migrációs válság, koronavírus-válság. Egyiket sem Brüsszel oldotta meg. A görög válságot a német kancellár, Angela Merkel oldotta meg úgy, ahogy. A migrációs válság a mai napig nincs megoldva. A koronavírus-válság elleni védekezésben pedig azok a tagállamok járnak az élen, amelyek nem a brüsszeli ukázt követték, hanem saját kezükbe vették az irányítást. Legyen szó a vakcinák beszerzéséről, a szétosztásáról, az engedélyezéséről vagy az oltás megszervezéséről.
Magyarország azért jár az élen az átoltottságban, mert úgy döntött, hogy nem vár a brüsszeli kvóták alapján való szétosztásra, nem vár arra, hogy ideológiailag diszkriminált vakcinákat vajon beszerezhet-e, vagy nem, hanem lépett.
Az izraeli, kínai és orosz partnerekkel tárgyalásokat kezdett, és ma nálunk van a világon a legtöbb engedélyezett vakcina és élen járunk az átoltottságban. Vannak dolgok, amikkel nem lehet vitatkozni, és ez ilyen.
Kisfaludy Nóra
Csecsemők és gyermekek egészségügyi adataira is kíváncsi a magyarországi LMBTQ-szervezet
Csecsemők és gyermekek egészségügyi adataira is kíváncsi a magyarországi LMBTQ-szervezet
A kiemelt kép forrása: Alapjogokért Központ
