Akik a pápánál is pápábbak – romboló relativizmus az egyházban
Amíg az egyház a kedvük szerint szól…
A relativizmus ujjongása mindaddig megmarad, amíg az egyház meg nem nyilvánul a megváltoztathatatlan örök értékek képviselőjeként, és amíg a megdönthetetlen, Biblián alapuló isteni igazságot, minden ellenszél ellenére, ki nem nyilatkoztatja. Amikor tisztázódik, hogy ja, kérem szépen a Pápa úr nem is mondta azt, amit hallani szerettek volna mondjuk a James Martin-féle genderlobbisták, akkor a virágvasárnapi éljenzők feszítsdmeget kiáltanak, de minimum leközépkorizzák Krisztus mindig fiatal egyházát.
Az pedig már végképp olaj a tűzre, amikor a Vatikán olyat mer mondani, hogy az egyház nem áldja meg, mert nem áldhatja meg, a homoszexuális együttélés partnereit. Na, erre beindul a teljes lavina.
A német püspökök minimum a reformációtól bevett szokásukhoz híven protestálnak, az osztrákok meg egy kifacsart credo mentén kijelentik, hogy ellenemondunk. És a vízözön utáni békejel színkavalkádos mámorában gender processziókba rendeződnek újonnan szerzett híveikkel.
A hír, hogy ennek élére a katolikus katekizmus kidolgozásában Ratzinger bíboros mellett derekas szerepet vállaló Schönborn érsek állt, természetesen villámgyors tempóban tett világkörüli körmenetet, hogy katolikusok sokaságát bizonytalanítsa el hit és erkölcs kérdésében.
A konzervatív oldalról érkező rombolás
Sajnos véleményezők akadnak a magát konzervatívnak feltüntető oldalon is. Az ő viselkedésük gyökere ugyancsak a relativizmus. Elég csak szegény Viganó érsekre gondolnunk, aki időről-időre úgy világít rá olykor valóban aggályos egyházi ügyekre, hogy eközben magát próbálná ügyesen pozícionálni a Péter utódjának fenntartott székbe, ha esetleg a jelenlegi egyházfő bebukná a vezetést. Az érsek azt hagyja ki a számításaiból, hogy minden emberi gyengeség és esendőség ellenére a Szentatyát és az egyházat a Szentlélek vezeti, aki még a legrosszabb vagy legelhibázott döntésből is mindig képes a legjobbat kihozni.
Például a vakcinák bioetikai kérdésköre
Mennyire bevettük első látásra a hírt, miszerint a lengyel püspökök a koronavírus elleni vakcinákkal kapcsolatban a még a Vatikánnál is rigorózusabb bioetikai állásfoglalást tettek! Valóban kellett hozzá pár óra, míg észrevettük, hogy a lengyel főpásztorok véleménye egy percig sem kíván szembemenni a szentszéki iránymutatással. A híradások természetesen úgy tálalták a helyzetet (másképp hogyan lett volna hírértéke?), mintha a lengyelek a németekhez és az osztrákokhoz hasonlóan, különutas politikába kezdtek volna.
De ugyan már, hogy tudnánk azt elképzelni, hogy Karol Wojtyla népe akár csak egy pillanatra is hasonló attitűddel viselkedne, széthúzást generálva az egyház nagy, szent és egységes testében. Miután világossá vált, hogy a lengyel katolikusok teljes egységben vannak a pápával, már kevésbé volt érdekes a bejelentésen csámcsogni.
Az örök értékekből nem kér az ember, köszöni szépen
Érdekes, egyben éberségre okot adó, hogy milyen ravasz csapdák leselkednek a keresztényekre itt is, ott is! A vakcinák etikai kérdésében tett egyházi kinyilatkoztatások például mindössze annyiban bizsergetik a világi sajtót, amennyiben az mintegy legalizálná, ha csak egy halvány mértékben is, a magzatok meggyilkolását. Ám az egyház nyíltan és határozottan kijelenteti, hogy egy pillanatra sem változtat korábbi álláspontján az abortusz kérdésében. Az örök igazsághoz igazodva ezt nem is teheti meg. A relativizmus képviselői ekkor az áldásokat túláradó módon osztogató cigányasszonyból átokszóró haramiákká változnak át.
Sajnos azok is, akik bármilyen egyházi kérdésben elfelejtik Krisztus testének egységét szem előtt tartani, hajlamosak a hívek közösségén belül gyilkos kritikákat megfogalmazni. Önmagukat eminens keresztényeknek tüntetik fel, míg azokat, akik nem az ő útjaikon járnak, képesek, ha nem is valóságosan, de modernkori, virtuális máglyákra küldeni.
Számukra nem egyszer megjavítandó hiba a II. Vatikáni zsinat számos eredménye.
Elfogadhatatlannak vélik az egyedül szentnek vélt zene mellett megszületett új hangokat. A régi rítushoz térnének vissza, attól remélve az egyházi megújulást.
Sok diák tanárt győz
Mintha divattá vált volna a Vatikán ellen lázadni. Az egyház, mint a diákjaival letegeződő, de tekintélyét megtartani remélő iskolai tanár, zsákutcába került a világgal folytatott párbeszédében. Hogy az előző képnél maradjunk: a diák kezdi el megmondani a saját tanárának, hogy mit szabad és mit nem. Sokszor már az sem elegendő a diáksereg számára, hogy a tanárral közösen hozzanak döntéseket. Nem! A tanulók megszervezik magukat, jogokat formálnak, és elvárják, hogy a tanár mindehhez asszisztáljon, és akceptálja az új, kialakult helyzetet.
A relativizmus sunyi módon belopódzott az egyház közösségébe.
Ezért lehet olyan például, hogy a vakcinákkal kapcsolatos szentszéki etikai állásfoglalással szemben, amely nem hagyja figyelmen kívül a jelenlegi háborús állapotokat, a békeidőben érvényes morális szabályok betartatásával rombolnák az egyház egységét. És pontosan ezért történhet meg olyan, hogy az osztrák papok az érsekükkel az élükön egy tizenöt éve létező, a homoszexuális párok jogaiért küzdő szervezet mellé álljanak, szembehelyezkedve a Vatikánnal.
Inkább: az igen igen, a nem nem
Ha minden ilyen egyszerű. Ha a diákok szabják meg az iskolában a tanárnak, hogy mit szabad és mit nem, akkor már csak percek kérdése, hogy mikor jelentetik ki az egyházzal a saját követeléseiket. Hogy törölje el a papi cölibátust, szenteljen homoszexuálisokat illetve nőket pappá, hogy az azonos neműek ugyan már hadd házasodjanak össze, hiszen ők is Isten gyermekei. Miért ne dönthesse el az anya, hogy megtartja a gyerekét vagy sem, hogy engedjük az öregeket meghalni, amikor elég volt nekik az életből, vagy nekünk belőlük.
Jézus szavai talán a relativizmus ellenében is értelmezhetőek: „Így beszéljetek inkább: az igen igen, a nem nem. Ami ezenfelül van, a gonosztól való.”
Gável András
A kiemelt kép forrása: Ferenc pápa húsvétvasárnapi misét pontifikál a vatikáni Szent Péter téren 2019. április 21-én. MTI/EPA-ANSA/Riccardo Antimiani
