Sírhelyeken erőszakolt meg 10 éves kisfiúkat az egyik legismertebb francia filozófus

michel foucault

Sírhelyeken erőszakolt meg 10 éves tunéziai kisfiúkat az egyik legismertebb francia filozófus, Michel Foucault (1926-1984) – írja az Origó.

Az oldal cikke szerint minderről Guy Sorman francia-amerikai esszéíró, a „francia neoliberalizmus alapítója” a France 5 közszolgálati televízióban beszélt a közelmúltban. Beszámolójuk alapján Guy Sorman a műsorban azt mondta: „szerintem fontos lenne tudni, hogy a szerző (Foucault) mennyire volt mocskos alak. Amit Foucault művelt fiatal tunéziai gyerekekkel, azt én is láttam, és hibáztattam is magamat, hogy akkor nem jelentettem fel (…)”. A részletekről Guy Sorman elmondta, hogy Michel Foucault 8, 9 és 10 éves kisfiúkkal egy tunéziai temetőben találkozott majd – szavai szerint – „holdfényben a sírokra fektetve erőszakolta meg őket”.

Mindent lehet

Az Origó a VA nevű portált idézve azt írta: Guy Sorman kijelentése „alig-alig kapott médiavisszhangot”. Mint hozzátették, az érdektelenség azért is meglepő, mert a (francia) nemzetgyűlés éppen most fogadott el egy olyan törvényjavaslatot, amely a kiskorúak szexuális erőszak elleni védelmét erősíti, többek között azzal, hogy a 15 évben húzták meg a beleegyezési korhatárt. Azaz – mutatott rá a cikk – ez alatt a kor alatt, ha egy nagykorú szexuális kapcsolatot létesít egy kiskorúval, az a törvény erejénél fogva nem minősülhet beleegyezésnek, a nagykorú tehát (pedofil) bűncselekményt követ el.

Az Origo ismertetése szerint Michel Foucault az egyik legnagyobb hatású francia filozófus: szélsőbaloldali gondolkodóként kezdte, majd támogatta Khomeini ajatollah iráni fanatizmusát, élete végén pedig az (elméleti) újkonzervativizmushoz került közel. A cikk felidézte azt is, hogy Michel Foucault volt az AIDS egyik első ismert áldozata, élettársa, Daniel Defert az AIDS ellen küzdő alapítványt hozott létre közös vagyonukból.

Nincs erkölcs

A portál cikke szerint egyetlen vád és vádoló még nem jelent bizonyítékot, azonban Foucault életében tett, „több mint furcsa megjegyzései teszik hihetővé a szemtanú leírását”, aki a többi között azt mondta róla, hogy Michel Foucault „semmilyen erkölccsel nem rendelkezett” és „egy megátalkodott, bűntudatot nem érző élvhajhász volt”.

A cikk François Bousquet esszéíró, a La Nouvelle Librairie nevű híres könyvesbolt igazgatójának szavait idézve a többi között azt írta, hogy a genderideológia „támaszt találhat Foucault műveiben” Ha igaz, amit Guy Sorman mondott, akkor Foucault munkássága saját szexuális terveit szolgálta ki – állapította meg a cikk, majd kiemelte, hogy ez pedig egy olyan feltevés, amit „a finnyás értelmiség” nem tudna elfogadni.

„Ha ugyanis a mű és az alkotó között ilyen titkos paktumot vélnénk felfedezni, ez egyben azt is jelentené, hogy megkérdőjelezzük intellektuális relevanciáját és mondanivalóját. És Foucault nem is tett mást, mint radikálisan megkérdőjelezte a társadalmi és erkölcsi rendet. Francois Bousquet szerint az, hogy ez mekkora károkat okozott és okoz ma is, már a napnál is világosabb”– összegzett az Origó cikke.

(MTI)

 

Kiemelt képünk forrása: New Criterion