Egyre termékenyebb a magyar

Novák Katalin bejegyzése szerint Magyarország mára sereghajtóból az EU középmezőnyébe került, a magyar termékenységi adatok immár második éve jobbak az Európai Unió átlagánál. Ráadásul ott, ahol a termékenység Nyugat-Európában magas, ezt jelentős részben nem a honos népesség szaporodási rátája, hanem a más országból származó anyáktól született gyermekek magas száma okozza – írta.

Hozzátette, Nyugat-Európa egyes országaiban már minden harmadik újszülött bevándorló gyökerekkel rendelkezik.

A bejegyzéshez csatolt egyik kép szerint például Cipruson, Ausztriában, Belgiumban, Svédországban, Máltán és Németországban minden harmadik, Spanyolországban, Írországban, Franciaországban és Olaszországban minden negyedik, Hollandiában, Görögországban, Dániában és Portugáliában pedig minden ötödik gyermek külföldi anyától születik.

Magyarországon eközben csak öt százalék a más nemzetiségű anyáktól származó születések száma – emelte ki a miniszter, megjegyezve: az Eurostat e körben jegyzi azokat a magyar nemzetiségű anyákat is, akik határon túl születtek, de utána Magyarországon letelepedve adtak életet gyermekeiknek.

Novák Katalin szerint az Eurostat statisztikai eredményei visszaigazolják a családbarát kormányzati intézkedéseket.

forrás: Novák Katalin Facebook-oldala
forrás: Novák Katalin Facebook-oldala

 

Európában Magyarországon nőtt a legnagyobb mértékben a gyermekvállalási kedv

Kivételes helyzetben vannak a magyar nők

 

'Fel a tetejéhez' gomb