Betiltotta a kiskorúak nemátalakító beavatkozását Arkansas

Arkansas lett az első amerikai állam, amelyben betiltották a 18 év alatti fiatalok nemátalakító műtéteit. Az intézkedés arra is kitér, hogy az orvosok más plasztikai sebészekhez sem irányíthatják át a fiatalokat a beavatkozás elvégzésére – számolt be a Magyar Nemzet.

Mint írják, az új jogszabályt a napokban szavazta meg a republikánus többségű állami szenátus és képviselőház. Paradox módon Arkansas szintén republikánus kormányzója, Asa Hutchinson szerint a törvényhozó testület túl messzire ment az intézkedéssel. Úgy fogalmazott, ez túl szélsőséges döntés. Nagyon kiszolgáltatott és nehéz helyzetbe hozza majd a fiatalokat. Hozzátette, az intézkedés azokra a fiatalokra is negatív hatással lesz, akik már átestek különböző orvosi kezeléseken. Hutchinson a „kulturális háború termékének” nevezte a törvényjavaslatot.

Tény azonban, hogy később számos fiatal megbánja, hogy belevágott a nemátalakító műtétbe.

A törvényt támogató republikánusok éppen ezzel érvelnek. Rámutatnak arra is, hogy a nemi hormonokkal történő kezeléseknek számos veszélyes mellékhatása is lehet. Szerintük azok, akik még be sem töltötték a 18. életévüket, nem tudnak erről felelős döntést hozni.

– Akik még a 18. életévüket sem töltötték be, azoknak túl korai, hogy ilyen döntést meghozzanak. Először fel kellene nőniük

– jelentette ki Robin Lundstrum. Az arkansasi republikánus képviselő úgy véli, a nemátalakító műtétek életre szólóak, ahonnan nincs többé visszaút.

Várható volt, hogy az arkansasi törvény nagy felháborodást vált ki az LMBTQ-aktivisták és a jogvédők körében. Holly Dickson, az Amerikai Állampolgári Jogi Szövetség (ACLU) elnevezésű civil szervezet ügyvezető igazgatója szomorú napnak nevezte a törvényhozás dátumát. Bejelentette, eljárást kezdeményeznek a törvény ellen. Az ACLU egyébként nem csak a melegjogokért áll ki, az abortusz mellett is gyakran felszólalnak.

Egyes orvosok is kritizálták a törvényhozókat. Szerintük a jogszabály rossz hatással lehet a fiatalok mentális egészségére, megemelkedhet az öngyilkosságok száma.

A Magyar Nemzet cikkében emlékeztet arra, hogy az Egyesült Államok transzneműekkel kapcsolatos politikája idén januárban, Joe Biden új elnök beiktatását követően vett nagy fordulatot. Egyik első intézkedése ugyanis az volt, hogy törölte elődje, Donald Trump arra vonatkozó tilalmát, mely szerint a transzneműek nem szolgálhatnak az amerikai hadseregben. Aláírt egy határozatot arról is, hogy minden korábbinál nagyobb védelmet élveznek majd az LMBT-közösség tagjai a nemi alapú diszkriminációval szemben.

Ennek értelmében például a transznemű nők is részt vehetnek nőknek rendezett sporteseményeken.

Biden korábban azt mondta, a transzjogok is emberi jogok, ezért áll ki mellettük. Idén azonban Arkansas mellett a republikánus Mississippi és Tennessee is csatlakozott azon államok sorához, amelyek megtiltják, hogy a transznemű atléták lányokkal, nőkkel sportoljanak együtt az oktatási intézményekben.

Naponta legalább egy gyerek nemet vált Nagy-Britanniában

Nemváltoztató műtéten átesett nők kérték J. K. Rowling segítségét

Erre ilyenkor is van pénz: 80 ezer euró megy Toszkánában nemátalakító műtétekre

Forrás: Magyarnemzet.hu

Kiemelt képünk illusztráció, forrása: Flickr.com

 

Iratkozzon fel hírlevelünkre