– Úgy tudjuk, családjában négy gyermek is van, akiknek tilos a „bejárás” az iskolába, óvodába; ráadásul a gyerekek nehezebben viselik a felnőttes szabályokat. Ön mit tapasztalt?

– A gyermekekével a lehető legszorosabban összekapcsolódik a feleségem élete, akire így a legnehezebb teher hárul a családunkban. Való igaz, négy gyerekünk van, a két legkisebb – ikrek – még óvodás, a másik kettő már iskolába jár. Így aztán – bár a koronavírus az evangélikus hitoktató feleségem főleg személyes kapcsolattartással működő munkáját is megnehezítette – a zárlat alá került oktatási intézmények még keményebb helytállást követeltek tőle. A háztartási munkák mellett két óvodás korú gyerek „szórakoztatását” és két iskolás gyerek teljesen különböző tanmenete szerint érkező feladatok koordinálását is el kell végeznie. Bizton állíthatom: a tavaszi időszakban négy ember munkáját végezte. Gyermekeinknek most újra otthon kell lenniük, és ez azt jelenti, hogy a feleségemre megint fokozott teher hárul. Én pedig sajnos nem tudok neki odahaza annyit segíteni, mint amennyit szeretnék. A nagyszülők is csak óvatosan terhelhetők, lévén, hogy már idősebbek;

de azt hiszem, ezek a problémák ma sok ezernyi honfitársamnak ismerősek.

– Talán reménykedhetünk abban, hogy a megpróbáltatások megerősítenek bennünket lelkileg, erkölcsileg, vagy más módon. Mit gondol erről?

– Az igényeinknek kell hogy legyen határa – nos, ezt biztosan megtanuljuk a járvány idején. És azt is, hogy a növekedés nem tarthat a végtelenségig. A növekedés, amit a gazdaságban, életszínvonalban az elmúlt évtizedekben megtapasztalhattak Nyugat-Európában, illetve a 90-es évektől kezdve egyre inkább Közép-Európában is. Az nem megy az idők végezetéig, hogy egyre több helyre utazgatunk, egyre nagyobb házakban lakunk, egyre többet fogyasztunk, korlátokat nem ismerve. Most belekóstolhatunk a választás kényszerűségébe: ez, vagy az? Mi az, ami igazán fontos, ami valóban létszükséglet? Drámaian szembesülünk azzal, amit korábban a fogyasztói társadalom hosszú időn keresztül sugallt, hogy mindenünk lehet egyszerre, sőt… Szembesülünk tehát a ma már nyilvánvaló ténnyel, hogy mindez csupán illúzió.

hirdetés

– Az emberek jelentős része még mindig bizonytalan azt illetően, hogy beoltassa magát, vagy ne. Mi az ön álláspontja?

– Amint megnyílt az online regisztrációs lehetőség, a feleségem és én azonnal feliratkoztunk. Azóta türelemmel várunk a sorunkra, vagy inkább: sorsunkra. Nem fogunk válogatni az oltások között, ha behívnak, megyünk. Nyilvánvaló, hogy a gazdaság akkor tud újra indulni, ha a beoltottak aránya biztosítja az úgynevezett nyájimmunitás kialakulását, és ezt követően – például – életre kelhet a szolgáltatói szektor.

Magyarországon a turizmusban, vendéglátásban dolgozók és családtagjaik már a tartalékaik végét élik fel. Sok tízezer emberről van szó, akik már nem bírnak ki további hosszú hónapokat munkából szerzett jövedelem nélkül.

A belföldi kereslet lesz az, amelyik első körben a szektor túlélését jelentheti, hiszen a külföldi turizmus, vélhetőleg pár hónap csúszással indul.

– A turizmus leállása Budapestet, így az ön munkáját is érinti. A nehézségek mennyire ígérkeznek átmenetinek?

– Budapestet még a 45 éves szocialista diktatúra sem tudta tönkretenni. Ennek a városnak a bája minden korban megvolt. Nem éltem a 60-as években, de a „Budapest retró” nagy kedvencem. Cseh Tamás és Bereményi Géza, az ő albumaik, koncertfelvételeik… Látni-hallani, hogy még abban az időszakban, amikor – dacára a tengernyi neonreklámnak – a legszürkébb volt a város, amikor az embereknek nem volt választási lehetőségük, egyhangú volt az öltözködéstől az áruhiányig minden; nos, még abban az időszakban is jellemző volt Budapestre egyfajta kreativitás, pezsgés, amitől – európai viszonylatban összevetve is – azt gondolom, egyedülálló. A rendszerváltás első egy-két évtizedének picit helyben járása után, 2010-et követően olyan fejlődés kezdődött ebben a városban, amire igazából a Millennium óta nem láttunk példát.

A Zeneakadémia Nagyterme 2020. március 13-án. MTI/Mohai Balázs

– Forintosítható mindez?

– Összesen 2700 milliárd forintnyi közberuházás történt a városban; nagyrészt kormányzati, illetve önkormányzati és európai uniós forrásokból. A 60-as évek végén, 70-es évek elején megcsonkított villamoshálózat ebben az időszakban kezdett újra bővülni. A közösségi közlekedésben applikációk bevezetésével, közkerékpárrendszerrel sikerült egy több évtizedes szakadékot áthidalnunk, ami Nyugat-Európa legfejlettebb városaitól elválasztotta Budapestet. Olyan helyek újultak meg, amelyek az UNESCO legveszélyeztetettebb listáján szerepeltek, például a Várkert Bazár. Budapest történeti örökségének szubjektív és építészeti szempontok alapján is a legjobbnak tartott épülete a Zeneakadémia, amely úgyszintén újjászületett.

Az Országház környezete évtizedek óta – világ csúfjára – egészen egyszerűen egy felszíni parkoló volt, s hogy mára milyen lett, meg lehet nézni! A Pollack Mihály által tervezett Ludovika beázott történeti főépületében használt rendőrségi pajzsokat és gumibotokat tároltak… Két éven át tartó, teljes műemléki rekonstrukció után egy egyetem vehette birtokba az épületet. Európa legjobb dizájn-egyetemeinél is jobb, vagy legalábbis azokkal teljesen egyenrangú infrastruktúrát kapott. Nem mellesleg pedig világszerte nagyon sok díjjal jutalmazták ezt a munkát. Olyan fejlődés történt 2010 óta, aminek áttekintéséhez némi időtávlat szükséges. Azt gondolom, Budapest mostanra nagyon sok téren tökéletesen felzárkózott az élvonalbeli európai városokhoz, amelyek körébe mindig is tartozni szeretett volna.

A Várkert Bazár panorámaképe. Ybl Miklós tervei szerint épült 1875-1883 között neoreneszánsz stílusban. Kiemelt műemlék, a világörökség része. MTVA/Róka László

Ha Bécsre, Berlinre, Prágára, Koppenhágára, Stockholmra, Barcelonára gondolunk, akkor azt látjuk, hogy Budapest egy csapatba került velük. London – amely inkább New York vetélytársa – vagy Párizs, más ligában játszanak, de ha ettől a két várostól eltekintünk, akkor az őket követő első vonalban Budapestet is megtalálhatjuk.

– Az ellenzéki média, illetve Karácsony Gergely viszont kizárólag a jelent ostorozza: a kormány nem segít ebben, nem segít abban. Mi az igazság?

– Ez egy klasszikus pozíció, ami politikailag érthető. A politikatudomány, politológia tankönyvi példaként említené. Ugyanakkor ennek a városvezetéshez meg a városfejlesztéshez édeskevés köze van. Ha a tényeket nézzük, akkor az derül ki, hogy Budapest 2010-re végtelenül eladósodott várossá lett. Eladósították a Fővárosi Önkormányzatot és a kerületeket, és eladósodott a BKV is. Ezenkívül olyan intézményrendszert tartott fenn – az oktatás, egészségügy –, mely meghaladta a főváros adóerő-képességét és önerejét.

Minden kerületi önkormányzat normatív támogatását elvitte az oktatás fenntartása, sőt, annak nagyjából a kétszeresére volt szükség, azaz a felét vagyonának feléléséből fedezte. Már 2010-2011-re látszott, hogy a kialakult modell teljességgel fenntarthatatlan Budapest és a kerületi önkormányzatok számára. Ekkor történt az, hogy a kormány egyrészt átvállalta az oktatás és az egészségügy fenntartásának a költségeit, másrészt átvállalta mind a Fővárosi Önkormányzat, mind a kerületi önkormányzatok, mind pedig a BKV teljes adósságállományát. Ami azt jelentette, hogy – az adósságteher kapcsán – csak a Fővárosi Önkormányzat évente 6–8 milliárd forintnyi kamattehertől szabadult meg.

Összességében 300 milliárd forint feletti összeget vállalt át az állam a budapesti önkormányzati szférától.

– Vagyis, amikor Karácsony Gergely átvette a várost, akkor pénzügyi mozgástere százmilliárdokkal volt szellősebb, mint Tarlós Istvánnak Demszky Gábor után. Ezek nem elég jó feltételek egy új városvezető debütálásához?

– Azt gondolom, ilyen jó feltételekkel a rendszerváltás óta egyetlen főpolgármester sem dolgozhatott, mint ahogy Karácsony Gergely manapság teheti. Ehhez képest kicsit értetlenül néztem-nézem például a város zöldítésére vonatkozó fogadkozásokat. A Tarlós István által vezetett korábbi önkormányzat több, mint 12 ezer fát ültetett el abban az évtizedben. Megújította a Normafát, a teljes Margit-szigetet, tisztítatlanul ömlött a szennyvíz korábban a Dunába, ezt is rendbe tette. Az Orczy park – ami pusztuló rozsdaövezet volt –, mostanra a környék egyik legvonzóbb parkja lett. A Városligetben az összes olyan zöld terület, amit eddig átadtak – játszótér, felnőtt játszótér, sportpályák, sportpark –, hihetetlen népszerűségnek örvend.

S ha már itt tartunk, szeretném jelezni, hogy értékes, nagy, egészséges fát egyet sem vágtak ki! Minden fára figyeltek és vigyáznak ma is az építkezések során.

Vagy említhetném a Millenáris Széllkaput is, ahol a projekt kapcsán 2,6 hektárnyi új zöld terület jött létre Buda közepén. Évtizedek óta nem volt példa arra, hogy új zöld terület jöjjön létre Budapesten. Megújult a Múzeumkert, közpark épül a Nemzeti Atlétikai Központban. Itt egyébként Baranyi Krisztinával, a IX. kerületi polgármesterrel teljes egyetértésben fogadtuk el ennek a parknak a tervét – tehát még az ellenzéki polgármesterek között is vannak olyanok, akik szeretnének tenni, és képesek félretenni a politikai szempontokat, ha egy jó ügy melletti együttműködésről van szó. Az is szembetűnő, hogy ezeken a helyeken zökkenőmentes a fejlesztés, a városrész fejlődése. Nem csak a panaszkodás létezik. Kevésbé rögös az együttműködés útja.

A II. kerületi Széllkapu Park a Millenáris mellett. A 2,5 hektáros terület az évtized legnagyobb parkfejlesztési beruházása. Az új zöldterületen 355 előnevelt, városi klímát tűrő nagyméretű fát, cserjéket, évelő fajokat telepítettek. A parkban 700 négyzetméteres tavat is létrehoztak vízinövényekkel. A bevásárlóközpont felé magas függőkertet építettek, a felső szint panorámalifttel is megközelíthető, melyről kiváló panoráma nyílik több irányba. A park közepén álló gombaformájú építmények tetején napelemek vannak. A területen megnyílt a kétszintes Millenáris2 mélygarázs is, mely 500 gépkocsi befogadására alkalmas. MTVA/Nagy Zoltán

– A sok projekt közül melyik a kedvence?

– A befejeződött projektek közül, talán a Ludovika Campus fejlesztését mondanám a kedvencemnek. Az indulók közül pedig a Ráckevei (Soroksári)-Duna revitalizációját említeném. Talán kevesen tudják, hogy a kormány az európai uniós tervezés során nemhogy elvenne Budapesttől, hanem az európai uniós szabályok szerint területi alapon elkölthető 80 milliárd forinthoz képest, ennek 10-15-szörösét tervezi elkölteni a fővárosban. Az egész Ráckevei (Soroksári)-Duna – egy 57 kilométeres folyószakasz – revitalizációját, vagyis kotrást, partfal-rekonstrukciót, vízminőség-javítást, vízutánpótlást, illetve a dél-pesti szennyvíztisztító hatásainak kiküszöbölését több, mint 100 milliárd forint uniós forrásból tervezi a kormány megvalósítani. Ez hihetetlenül nagy összeg. Persze a feladat is az.

Abban bízom, hogy a belvároshoz legközelebbi részen 2026-ra fürödhető vízminősége lesz a Dunának, illetve ennek a holtágnak. Azt is szeretném megérni – talán a Jóisten megadja –, hogy akár vízibiciklizni is lehessen a Dunán.

– Az utolsó kérdésünk már szorosan a Vasárnap szellemiségéhez kapcsolja ezt a beszélgetést: olvastam egy írását évekkel ezelőtt. Arról szólt, hogy mintha a balliberális sajtó ingerküszöbét nem ütné meg a keresztények mészárlása, miközben sok egyéb, súlytalanabb dologról előszeretettel cikkeznek. Ön szerint változott valamit a hozzáállásuk?

– Az által, hogy az üldözött keresztények helyzetével immár külön államtitkárság foglalkozik három éve, illetve, hogy a Hungary Helps program létrejötte az egész témának súlyt adott, ma már a három-négy évvel ezelőtthöz képest is jóval kevésbé kerülhető meg, hallgatható el ez a téma. Ebből a szempontból – ha nem is gyors, de – mindenképp pozitív változások történtek a közbeszédben.

Schneller Domonkos: A 444 „nagyon másik mozit néz”

Nyitóképünkön Schneller Domonkos, a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztésének végrehajtásáért felelős helyettes államtitkára. Forrás: BFK