Elfogták a gödöllői templomban gyújtogató férfit!

Elfogták azt a férfit, aki gyújtogatott egy gödöllői templomban - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szerdán a police.hu oldalon.

A nyomozók eljutottak egy gödöllői albérletében élő, 28 éves férfihez, akinek a lakásában a gyújtogatáshoz és a templom ajtajának betöréséhez használt több eszközt is megtaláltak – írták.

Videó: így gyalázta meg a támadó a gödöllői templomot

A gyanú szerint a férfi március 15-én este a templom bejárati ajtaját baltával bezúzta, majd berúgta. A hátsó padokat leöntötte olajjal és meggyújtotta. Miközben lángra kaptak az ülőhelyek, felrúgott egy állványt és fehér anyaggal leöntötte az ikonosztázt. Tettével körülbelül 2,5 millió forintos kárt okozott.

A vallási tisztelet tárgya vagy vallási szertartás végzésére szolgáló épület megrongálásával elkövetett rongálás megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Gödöllői Rendőrkapitányság az őrizetbe vett férfi ellen, és kezdeményezte letartóztatását – áll a közleményben, melyet az MTI idézett.

A Magyar Rendőrség Facebook oldalán közölte azt is, hogy a gyanúsított a kihallgatásán nem tett vallomást, a terhére rótt bűncselekményről, indítékáról is hallgatott. Viselkedése alapján vélelmezhető volt a szerfogyasztás, ezért a rendőrök intézkedtek a kettős mintavételre.

Gyűjtés indított a Vasárnap.hu

Szerkesztőségünk a támadást követően kevéssel interjút készített Sivadó Jánossal, a Szent Kereszt-templom lelkészével, aki elmondta: a támadót keresztényellenes gyűlölet vezette. A Vasárnap.hu ezen információ nyomán gyűjtést kezdeményezett a templomban keletkezett hozzávetőleg két és félmillió forintos kár fedezésére. Ma nagy örömmel adhatunk hírt arról, hogy olvasóinknak köszönhetően az adomány összege meghaladta az 1 millió 900 ezer forintot. Az adománygyűjtést folytatjuk, a cél a teljes kárösszeg fedezése.

Amennyiben Ön is adakozni szeretne a gödöllői görögkatolikus templom javára, a technikai részletekről itt olvashat bővebben.

Eddigi adományaikat minden jóérzésű keresztény ember nevében köszönjük!

 

Támadás érte a gödöllői görögkatolikus templomot

 

Keresztényellenes gyűlölet vezérelte a támadót – gödöllői parókus a Vasárnapnak

 

Azbej Tristan a megrongált gödöllői templomban: A verbális keresztényüldözés fizikai tetté alakulhat

Kiemelt képünk forrása: gödöllői Szent Kereszt-templom

Iratkozzon fel hírlevelünkre