Borka Zsolt koncertjére mindenképpen érdemes várnunk

Borka Zsolt a katolikus könnyüzene kiemelkedő alakja a kezdetektől

Borka Zsolt a hazai keresztény – azon belül a katolikus – könnyűzene képviselője. A Sillye Jenő zenésztársaként megismert előadó betöltötte a hatvanadik életévét. Ennek okán jubileumi koncertre invitálja korábbi vagy újabb közönségét. Az eredetileg április végi rendezvény sajnos már biztos, hogy későbbi időpontra halasztódik a koronavírus-járvány elleni védekezés miatt.

„Alapvetően nem »dicsőítős« koncertre kell számítania annak, aki eljön erre a zenés eseményre. A repertoárban lesz mindenféle érdekesség. A gerincét az én dalaim alkotják majd. A meggyőződésem szerinti értéket képviselő számokat válogattunk be. Egyébként az én dalaim nagy része nem kimondottan »allelujázós«, inkább talán elgondolkodásra késztető. És ha már csináljuk, alapvetően rockos hangvételű lesz az egész” – árulta el kérdésünkre Borka Zsolt.

„Amikor úgy gondoltam, hogy én is meg akarom fogalmazni a saját eszközeimmel, másféle aspektusból és módon, ezt a látott, kapott örök üzenetet, akkor alkottam” – mondta a zenész a Pengetőnek adott korábbi interjúban.

Kifejtette: Ha én megírok egy szöveget, és egy József Attila-vers mellé teszem, akkor a saját dalomért ne kelljen magamat nagyon szégyellni. Ezeknek a dicsőítő énekeknek nyilván nem ugyanaz a funkciójuk, mint egy Pilinszky-versnek. Mégis magamtól elvárok egy adott színvonalat a ritmus, a rímek és a belső gondolatok terén. Persze én is írtam az Isten előtti imádást segítő egyszerűbb énekeket.

Fontos nekem, hogy valamit kifejezzen az adott dal. Azt gondolom, az egyszerűbbre és az összetettebbre is szükség van. Személy szerint úgy vagyok ezzel, hogy mindig szerettem volna valamilyen elgondolkodtató üzenetet átadni a dalaimban. Nem kell, hogy minden dalt együtt fújjon a közönség vagy közösség. Van olyan is, amin elég, ha eltöprengenek – vallja Borka Zsolt.

A zenész megnyugtató információval szolgált azok számára is, akik az esemény felületén már éltek a jegyvásárlás lehetőségével. Mivel az e-mail-cím megadása minden esetben kötelező volt, így mindenkit időben értesítenek majd a koncert új időpontjáról.

Reméljük, erre minél hamarabb sor kerülhet. Bővebb, mindig frissülő információ az esemény felületén olvasható.

 

Őrizd a lépteimet – Borka Zsolt 60 éves

A liberális szenny százféle csatornán ömlik ránk – Sebők Sándor atya a Vasárnapnak

Iratkozzon fel hírlevelünkre!