Malek Andrea új dala üzeni: lesz holnap új esély

„Kihalt utcák, sötét van ott, ahol nem rég ének szólt” – halljuk szomorú, mégis mindnyájunk által megtapasztalható képet a dal legelején Malek Andi elbűvölő tolmácsolásában. Ebben a sivárságban az ember már bízni sem tud. „Mindenki vár, mindenki fél, lesz-e holnap új esély?”

A válasz nem késlekedik a dalban, hiszen a cél nem a nehéz helyzet még nehezebbé tétele és a sebeink nyalogatása, hanem a lelki segítségnyújtás. Ezt egyedül Isten adhatja meg számunkra, „amikor nem fénylik a Hold, és a Nap nem ragyog”.

A bátorító üzenet a refrénben érkezik el a szívünkhöz: „Reménység a Földön, Uram, te vagy, irgalmad nagy!” Az igazi reménység és a szebb világ Isten országának kiteljesedésétől várható. Megremeghet a Föld, lehetnek háborúk, nincsen baj, ha Isten ott áll mellettünk, aki életre hívott bennünket.

„Harminc éve találkoztam Istennel, aki a zene és a dicséret által érintett meg. Egy már korábban megtért zenész barátomat arra kértem, hogy az egyik zenémhez írjon szöveget. Ő kezdett el nekem Istenről beszélni, ami akkor még engem egyáltalán nem érdekelt. Aztán egy alkalommal megmutatott egy általa szerzett dicséretet. Levett a lábamról, mert nem a hagyományos templomi zenei stílusban szólalt meg, hanem olyanban, amit én is szerettem. Akkor megértettem, hogy mindenféle módon lehet dicsőíteni Istent” – beszélt a megtéréséről Jáger Bandi, Malek Andi zenésztársa, aki egyike a magyar hitvalló popsztároknak.


Hirdetés

A bársonyos hangú énekesnő szerint „a hit egy személyes kapcsolat, nem erőltethető rá másokra. Ám a sötétségben, amely körülvesz bennünket, muszáj világítanunk, és elmondani, mit tesz velünk az Isten. Ez a legjobban nekünk a zenén keresztül megy”. Bátran hozzátehetjük: megint sikerült!

 

 

 

Malek Andrea gospel turnéra indul

A kiemelt kép forrása: Malek Andi Soulistic

'Fel a tetejéhez' gomb