Erdő Péter: Az iraki útjából látjuk, hogy a pápa bátor ember

A járványhelyzet miatt éppen aktuális előírásokhoz igazodva tartják meg szeptemberben az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust (NEK), amelynek záró szentmiséjére Budapestre utazik Ferenc pápa. A Szentatya látogatásának üzenetéről is nyilatkozott Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek – írja az IEC2020.hu a rádióriport nyomán.

A járványhelyzet miatt egy évet csúsztak a nagy katolikus világesemények: a NEK, a Családok Találkozója és az Ifjúsági Világtalálkozó is, további halasztásra nincs lehetőség. Szeptember 5-12. között Budapesten megtartják az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust – nyilatkozta a főpásztor, akivel Lakatos László beszélgetett.

Mint azt az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus oldala idézi:

„A járványhelyzet változása miatt 2021 őszében is van némi bizonytalanság, de elszántak vagyunk. Ha kell, korlátozásokkal, távolságtartással, oltási igazolással, maszkhasználattal vagy részben az online tér használatával, de megrendezzük a kongresszust”

– mondta Erdő Péter.

A bíboros, prímás elmondta a beszélgetés során, hogy már korábban meghívták az Eucharisztikus Kongresszusra a pápát, aki tavaly év elején nyitott is volt arra, hogy részt vegyen annak legünnepélyesebb részén, a záró szentmisén. A járvány miatt az eredetileg kitűzött időponthoz képest egy évvel később tarthatják meg a világeseményt.

A szentatya megköszönte a magyarok munkáját – exkluzív interjú a pápalátogatás helyszínéről

Erdő Péter örömét fejezte ki, hogy a Szentatya bejelentette: elfogadta a meghívást. Úgy fogalmazott:

„Az iraki útjáról látjuk, hogy bátor ember, a járványhelyzet ellenére is vállalta az utazást.”

A magyar főpásztor szerint Ferenc pápa iraki utazásának több üzenete is volt. Elmondta: „A keresztény hívek támogatása, a szolidaritás kifejezése az üldözött keresztények iránt volt a látogatásának egyik célja.” Erre utalt az is – tette hozzá Erdő Péter, hogy – felkereste a lerombolt városokat, városrészeket. Másrészt – hangsúlyozta a bíboros – a Szentatya párbeszédet kezdett az iszlám világgal. Erdő Péter azt mondta: „Nem harcosként jelentkezett, aki majd síkra száll és megvédi más ellenséges erőkkel szemben a kereszténységet, hanem a párbeszéd útján indult el a keresztény közösség és mindenki más érdekében” – olvashatjuk az IEC2020 oldalon.

A főpásztor kitért arra is, hogy milyen jelentősége van annak, hogy Ferenc pápa eljön az Eucharisztikus Kongresszusra, mivel a katolikus egyházfő nem mindig látogat el ezekre az eseményekre, számos alkalommal legátust küld (legutóbb 2000-ben vett részt pápa NEK-en, II. János Pál a római világeseményen).

1938-ban is, amikor legutóbb hazánk rendezhette meg az Eucharisztikus Világkongresszust, XI. Piusz pápa helyett Pacelli bíboros államtitkár – aki később XII. Piuszként pápa lett – utazott Magyarországra.

Ferenc pápa Magyarországra látogat

Erdő Péter úgy fogalmazott, hogy a mi esetünkben az a különös üzenete a látogatásnak, amiről Irakban is beszélt a Szentatya, hogy a felhők lassan elvonulnak és lássuk meg a reményt! A járvány, a félelemmel és szomorúsággal telt időszak után érezzük át, hogy az isteni Gondviselés nem hagy magunkra.

A bíboros beszélt a NEK eseményei és programjai kapcsán arról, hogy kiemelten fontos a fiatalok megszólítása a hit mellett a művészetek nyelvén is.

Az Erdő Péterrel készült TREND FM-en készült  interjú teljes egészében itt hallgatható meg!

Forrás: IEC2020/TREND FM

'Fel a tetejéhez' gomb