Teresita, a tízéves misszionárius már az égből vigyáz ránk

Teresita Castillo de Diegónak teljesült az álma. A katolikus anyaszentegyház hivatalosan is a misszionáriusai közé fogadta.

A történetét Ángel Camino Lamela atya, a La Paz kórházzal is kapcsolatban álló püspöki helynök írta meg, majd küldte szét minden hívő részére a helytartóságban.

A  kislánynál 2015-ben agydaganatot diagnosztizáltak. A küzdelmes időszak után, idén március 7-én költözött el a világból – adta hírül a Catholic News Agency.

Február 11-én, egy kritikus műtét előtti napon Camino atya a La Paz kórház kápolnájában misét ajánlott fel a kislányért, amikor azt tanácsolták neki, hogy még az altatás előtt látogassa meg Teresitát.


Hirdetés

„Egy fehér kötés volt az egész fején körbetekerve, arcát azonban szabadon hagyták annyira, hogy láthassuk ezt az igazán ragyogó és kivételes arcot” – emlékezett vissza Camino atya.

A kislány a papnak elmondta, hogy annyira szereti az Úr Jézust, hogy misszionárius akar lenni.

„Teresita, most azonnal az egyház misszionáriusává avatlak, délután pedig elhozom neked a hivatalos okiratot és a misszionárius keresztet is” – közölte vele Camino, majd megáldoztatta a kislányt, és megadta neki a betegek kenetét is.

„Az imádság pillanata volt, elképesztően egyszerű, mégis mélyen természetfeletti” – mesélte az atya.

A kereszt nem sokkal később valóban odakerült Teresita ágya fölé, aki közölte: „Holnap magammal viszem a műtőbe. Most már misszionárius vagyok.”

A lány édesnyja elmondta, hogy Teresitát Szibériából fogadták örökbe hároméves korában, így került Spanyolországba, és hogy a fiatal kora ellenére már a kezdetektől fogva rendkívül intenzív lelki életet élt. Iskolájának kápolnájában minden nap elment szentmisére.

Anyja visszaidézte Teresita korábbi szavait szenvedésével kapcsolatban:

„Ezt az emberekért ajánlom fel; például olyanokért, akik betegek, meg a papokért.”

Március 7-én reggel 9 órakor Teresita meghalt. Temetését másnap tartották, amelyre Madrid érseke, Carlos Osoro bíboros is elment, hogy támogatásáról biztosítsa a családot.

 

Padre Pedro, aki a szemétdomb tetejéről teszi jobbá a világot

Kiemelt képünk forrása: Madridi főegyházmegye

 

 

 

'Fel a tetejéhez' gomb