Elhallgatott információkkal és félremagyarázásokkal tűzdelt a molesztáló pap ügye

Stumpf András rendkívül fontos és némileg hiánypótló cikkel jelentkezett (azért csak „némileg”, mert 2019-ben a tények java részét már megírta) a Válasz Online-on. A cikk a Partizánban százezrek előtt kitálaló Pető Attila ügye nyomán keletkezett: miközben sokan a katolikus egyház beszüntetését, illetve Erdő Péter bíboros lemondását követelik, addig a műsorban szándékosan vagy végtelenül kínos tájékozatlanságból nem szóltak jól lekövethető, világosan dokumentált igazságokról – amelyek viszont merőben más megvilágításba helyezik a történetet.

„Másfél éve részletesen, dokumentálva bemutattuk, hogyan zajlott az egyház eljárása. A jelek szerint hiába”– írja Stumpf a cikkében, majd felveti a kérdést:

„Hogyan tussolhat el az egyház egy pedofilügyet, ha egyszer ők maguk rúgták ki a papjukat 2016 decemberében, ezen ügyek miatt?”

Mikor Pető 2016-ban az Indexhez fordult, a Vatikán addigra már tíz évre eltiltotta a papot. Erdő Péter szigorúbb lett volna Sz. Balázs atyával kapcsolatban. A pap kizárását, laicizálását javasolta Rómának, a Hittani Kongregáció azonban nem kívánta kitenni a papot, így maradt a tízéves eltiltás, úgy, „hogy még a tíz év elteltével sem kerülhet vissza automatikusan – az újabb döntést igényel majd”.

Ezek is érdekelhetik

A cikk rávilágít arra is, mely pontokon vétettek a magyar egyháziak egy sor hibát Pető ügyének kezelésében, ugyanakkor a Partizán műsorvezetője, Gulyás Márton által megfogalmazott dezinformációt – miszerint nem született megnyugtató megelőzési protokoll az egyházon belül – egyenesen helyre teszi:

„De, született. 2017-ben az esztergom-budapesti egyházmegye szabályozta a kiskorúakkal való foglalkozás módját. 2019-ben pedig Ferenc pápa adta ukázba: az egész bolygón minden egyházmegyének szakértő bizottságokat kell felállítania, minden ilyen ügyet protokollok alapján kell vizsgálni.”

Szorosan kapcsolódik a történethez, hogy Petőt feljelentették zaklatásért, amely mozzanatra az áldozathibáztatás és eltussolás egész fiktív narratíváját felépítették.

Stumpf azonban az ügyben érintett, s nemrégiben elhunyt Snell György püspökkel és Süllei László helynökkel kapcsolatos tényekre is rávilágít:

„»Voltál-e fenyegető?«, Pető nemmel válaszol és azt mondja, sosem viselkedett agresszíven, csupán csendes tiltakozást tervezett. A valósághoz azért hozzátartozik, hogy abban az évben Snellnek az ajtaját rugdosta, titkos videót készített és hozott nyilvánosságra róla, e-mailben pedig így írt Sülleinek akkor: »A hallgatás, az eltusolás is egy út lehet, reméljük Önök nem ezt választják, bár ismernek, kitartó vagyok, most pedig példaértékü összefogás készülődik, több sajtóorgánum bevonásával.«”– olvasható a Válasz Online cikkében.

A teljes cikket ide kattintva olvashatják.

Egykori ministránsa a Vasárnapnak: Elképzelhetetlen, hogy Gyuri atya ne lett volna empatikus egy zaklatás áldozatával

 

 

 

'Fel a tetejéhez' gomb