Magyarország megbecsüli a nőket

Nők foglalkoztatottsága

A közlemény szerint 2010 óta az Európai Unión belül Magyarországon nőtt – Málta után – a legnagyobb mértékben a nők foglalkoztatása. Különösen fontos kiemelni, hogy javuló tendenciát mutat azoknak a nőknek a száma, akik gyermekük nevelése mellett kereső tevékenységet is folytatnak. A hat év alatti gyermekeket nevelő nők foglalkoztatottsága az elmúlt tíz évben, ugyanis több mint 30 százalékkal nőtt.

A családokért felelős tárca nélküli miniszteri hivatal szerint mindez a bölcsődei férőhelyek folyamatos fejlesztésének, a munkavállalást a gyed mellett lehetővé tevő gyed extrának, és a munkaalapú gazdaságpolitika eredményeinek köszönhető.

Munkanélküliség kérdése

Hozzátették azt is, hogy tíz év alatt, Magyarországon kevesebb mint a felére csökkent a női munkanélküliség. A nők és férfiak összes keresetének középső értékét egymáshoz hasonlító OECD-felmérés szerint hazánkban, mintegy 20 százalékkal csökkent a bérszakadék. Ez az 5,1 százalékos eltérés a hetedik legjobb érték az OECD-országok között.

Nők vezetői pozícióban

Magyarországon a vezetők között a nők aránya 2019-ben a 6. legnagyobb volt az unión belül. Jóval meghaladva ezzel a tagállamok átlagát. A nők kettős – munkaerőpiaci és gyermeknevelési – szerepvállalását pedig olyan lehetőségekkel honorálja a kormány, mint a négy- vagy többgyermekes anyák személyijövedelemadó-mentessége, valamint a diákhitel-tartozások gyermekvállalás esetén történő csökkentése, illetve elengedése. Ezen felül fontos kiemelni a nők 40, kedvezményes nyugdíjazás lehetőségét, amellyel már több mint 300 ezer nő élt – áll a közleményben.


Hirdetés

Fűrész Tünde: A családnak nincs alternatívája

Nőtt a gyermekvállalási kedv

A nőnapi nyilatkozat kitért arra is, hogy 2010 óta Európában hazánkban nőtt leginkább – csaknem negyedével – a gyermekvállalási kedv, amely 25 éve nem volt ilyen magas. 2010-ben öt tervezett gyermekből három született meg, míg ma már négy, azaz csökkent a különbség a tervezett és megszülető gyermekek száma között.

További lehetőséget kínálva az édesanyáknak a kormány július 1-jétől a csecsemőgondozási díjat a bruttó bér 100 százalékra emeli, így a gyermeknevelés első félévében az anyukák – Európában egyedülálló módon – többet kapnak kézhez, mint a korábbi nettó bérük.

Mert Magyarország megbecsüli a nőket – zárta sorait a családokért felelős tárca nélküli miniszteri hivatal.

Fűrész Tünde: A családnak nincs alternatívája

Forrás: MTI

A kiemelt kép forrása: Pixabay

'Fel a tetejéhez' gomb