Fidesz: Ha a baloldalon múlna, nem lennének oltva a magyarok

Ha az oltásellenes baloldalon múlna, nem lennének oltva a magyar emberek – reagált a Fidesz szombaton hat ellenzéki párt közös nyilatkozatára.

 A Fidesz MTI-hez eljuttatott közleményében azt írták: „A baloldal képviselői olyanok, akik keveset tudnak, de azt is rosszul”.  Az oltás nem állt le, ezen a hétvégén több mint százezer embert oltanak be.

Vasárnap estére a beoltottak száma Magyarországon meghaladja majd az egymilliót – hangsúlyozták.

Hozzátették, a baloldali pártok mindent megtesznek azért, hogy lebeszéljék, elbizonytalanítsák az embereket a védőoltástól, pedig a védőoltás a leghatásosabb fegyver most a vírus ellen. Azt is bevallották, hogy azért teszik ezt, mert szerintük minél jobban elhúzódik a járvány, minél több a beteg és a halott, nekik annál nagyobb esélyük van a hatalomra – fogalmaztak.

A közleményben rámutattak: a magyar oltási program példaértékű Európában. Magyarország a második az uniós oltási ranglistán, hamarosan átlépi az egymilliót a beoltottak száma, ami a jól szervezett, ütemes oltásnak, és annak köszönhető, hogy számos uniós tagállammal ellentétben nem csak három, hanem már öt vakcinával lehet oltani az országban.

Hat ellenzéki párt – a DK, az MSZP, az LMP, a Jobbik, a Momentum és a Párbeszéd – szombati közös közleményében azt követelte, hogy egy, a járványügyi szakemberek, az orvosi kamara és az önkormányzatok bevonásával létrejövő szakmai testület, a „Nemzeti Oltási Bizottság” vegye át az oltási program megtervezését és végrehajtását a kormánytól. A rendelkezésre álló vakcinákat pedig lakosságarányosan adják át az önkormányzatoknak.

(MTI)

 

Elhunyt 146 beteg, 7269-cel emelkedett a fertőzöttek száma Magyarországon

Élet-halál harcot folytat minden miniszterelnök Európában a járvány ellen

Müller Cecília: Minden eszközzel le kell törni a járvány harmadik hullámát

Iratkozzon fel hírlevelünkre!