Az egyház nagy és színes – zenei téren is

A liturgia Istennek a nyilvános tisztelete a nép által és a néppel bemutatva. A fő hangsúly azon van, hogy az egyház által bemutatott istentiszteletről van szó, nem pedig olyan imádságról, amelyet az ember a szobájában személyesen az Úr felé intéz.

A liturgiának különböző formái vannak. Amikor az ember – a Szentírás tanítása szerint – bevonul a szobájába és ott csendesen imádkozik az Úrhoz, fontos és szükséges. Azonban Isten mindig is egy népet választott ki és szólított meg az Ő követésére. Ezt közösségben valósítják meg az Ő követői. Az egyház ezért mutat be szervezett formában istentiszteletet. Ezt a rendet nevezzük liturgiának.

Az Isten kezdettől fogva, az ősbűnt követően mindig próbálta az embert megszólítani. Soha nem engedte elszakadni önmagától. Különböző nagy embereken keresztül mindig szólt az emberekhez. Az Ószövetség alapján tudjuk, hogy kiválasztotta Izrael népét – hosszú kalandos történeten keresztül –, amelynek során előkészítette a személyesebb találkozást az emberekkel a tökéletesebb Isten és ember közötti kapcsolat érdekében.

Ezt Jézus Krisztus által valósította meg. A második isteni személy emberré lett, ezzel beteljesítette az ószövetségi várakozásokat és a zsidóságnak adott ígéreteket. Isten ezzel új szövetséget kötött az emberiséggel, és ebben az új szövetségben élünk, mi, keresztények mind a mai napig, és várjuk, hogy végérvényesen találkozhassunk Istennel halálunk pillanatában vagy pedig a világ végén.

Nem szentségtelenedett meg a szentély – Szász Péter a Vasárnapnak

Az új szövetséget Isten Jézus által a keresztáldozatával vitte végbe: a kereszthalálával és a feltámadásával. A liturgia nem szól másról, mint Jézusnak ezt az áldozatát eleveníti fel és teszi jelenvalóvá. Egy olyan áldozatot mutatunk be, amelynek során nem áldozzuk fel újra Jézust. Nem kell kiegészíteni és beteljesíteni az Ő áldozatát, hiszen az egyszer s mindenkorra tökéletes, és az egész világnak üdvösséget szerzett.

A liturgiában jelenvalóvá tesszük azt az egyszeri és tökéletes áldozatot. Így tudunk mindannyian belekapcsolódni. Emiatt a megváltás műve folytatódik bennünk, ma élő emberekben is. Jézus nem akar minket a mi tudtunkon és akaratunkon kívül betuszkolni a mennyországba. Az ember igenjére, döntésére is szükség van. Ugyanígy az Isten dicsőítése és ünneplése is fontos.

A liturgia ezt szolgálja: az ember az egyház közösségében részt tud venni Jézus keresztáldozatában és feltámadásának ünnepében.

Így ő is elfogadja azt a megváltást, amit Jézus elhozott minden embernek. A liturgián részt vevő ember is remélheti, hogy valóban része lesz a mennyei boldogságban.

Nem konkrétan valósul meg a keresztre feszítés és a föltámadás. Ám valóságosan jelenvalóvá tudjuk tenni olyan módon, hogy maga Jézus a földi élete során, mielőtt a kereszten meghalt volna, és mielőtt feltámadt volna, nagycsütörtökön megünnepelte a tanítványaival a húsvéti vacsorát.

Ez valószínűleg a zsidó szokások szerint elköltött pászkavacsora volt. Ebbe a hagyományos zsidó ünnepbe Jézus belevitte az ő radikális újdonságát: elővételezte – liturgikusan, szimbolikusan, de mégis valóságosan – az Ő másnapi kereszthalálát, amikor azt mondta „ez az én testem és vérem, amely értetek adatik”. Utána pedig úgy rendelkezett, hogy „ezt cselekedjétek az én emlékezetemre”.

Nem szentségtelenedett meg a szentély – Szász Péter a Vasárnapnak

Ezt tekintjük az oltáriszentség alapításának. Jézus rábízza a tanítványaira, hogy az Ő emlékezetére így – liturgikus módon, de valóságosan – emlékezzenek a kereszthalálra és feltámadására. Mi hiszünk tehát abban, hogy ott a szentmisén az a kenyér, az az ostya valóságosan Jézus testévé változik a pap átváltoztató szavainak hatására. Ugyanígy a bor is Jézus vérévé változik. Ezért mondhatjuk, hogy hitünk szerint a szentmise áldozatbemutatás, mert ott megvalósul, jelenvalóvá válik Jézus áldozata.

Az ének és a zene soha nem állt távol a liturgiától. Már a zsidóság istentiszteleti alkalmain jelentős szerepe volt.

A Szentírás megemlékezik arról, hogy az utolsó vacsora után a tanítványok Jézussal zsoltárokat énekelve vonulnak ki a Getsemáne-kertbe. A keresztény egyház ezt a zsidóságból örökölt hagyományt vitte tovább. Mindig jelen volt a zsoltárimádkozás és az énekes dicsőítés. Később kialakultak különböző hangszeres kíséretek is, de ez a választott nép életében is már jelen volt. A Zsoltárok könyve hosszú sorban említi ezeket és felszólít, hogy dicsérjük az Urat mindenféle létező hangszerrel! Soha nem az volt a fő szempont, hogy mivel dicsérjék Istent, hanem hogyan.

A liturgikus zene és ének területe mindig vitákat vált ki és viharokat kavar. Meg kell vizsgálnunk mindenekelőtt, hogy mi a liturgia szándéka.

A lényeg, hogy Istent akarjuk dicsérni, ahogy a szívünkből jön, mindenféle módon. A fő kérdés nem az lesz, hogy ezt milyen hangszerrel tesszük, hanem hogy a módunk megfelelő és szívből jövő-e.

Törekedni kell arra, hogy a zenénk szent legyen. Ha részt veszünk a liturgián, ne egy világi rockkoncerten érezzük magunkat! Hanem egy vallásos, Isten felé irányuló liturgikus alkalmon. Az is fontos, hogy egyetemes legyen, ne pedig egy-egy önmagát produkálni kívánó művész fellépése. Ne emberi önmegvalósítás legyen, hanem Istennek adott szolgálat. A harmadik kritérium, hogy művészi legyen. Ha ez nem teljesül, bizonyos embereket kiábrándít, megbotránkoztat, és nem képes elérni az eredeti célját, hogy valóban Istennek a lehető legszebbet, legtöbbet, legnagyobbat adjuk.

Nem szentségtelenedett meg a szentély – Szász Péter a Vasárnapnak

Aki a liturgián szolgál, első dolga, hogy átérezze, mit fog csinálni. Szolgálni fog Istennek. Az emberi emiatt minél jobban háttérbe akar szorulni, hogy a tehetségen, a művészi képességen, a hangszeres játékon keresztül a közösséget szolgálva Istennek dicséretet akarunk zengeni. Jó, ha a liturgikus szolgálatot megelőzi az imádságos ráhangolódás. A liturgiát a pap vezeti, de a zenészeknek alázattal alakítaniuk lehet a hívő közösség zenei ízlését és művészi hozzáállását.

Az egyház hivatalos rendelkezései kifejezik, hogy az egyháznak van egy elsődleges nyelve, a latin. Ugyanígy megtisztelt helyen kezeli a gregoriánt vagy az orgonát. A II. vatikáni zsinat Sacrosantum Concilium dokumentuma azt írja: „A gregoriánon túl a szent zene és ének többi fajtája, főleg a polifónia, a legkevésbé sincs kizárva az istentiszteletekből, csak feleljen meg mindenben a liturgikus cselekmény szellemének. […] A szent zene kincseit a legnagyobb gonddal kell megőrizni és fölhasználni. Szüntelen gondot kell fordítani az énekkarokra, főként a székesegyházakban, és komolyan gondoskodni kell arról, hogy minden énekes, szent cselekményben a hívők egész közösségének módja legyen az őt megillető tevékeny részvételre.”

Nem szentségtelenedett meg a szentély – Szász Péter a Vasárnapnak

 

Ma már fiatalok és idősek egyaránt bekapcsolódnak a könnyűzenei, úgynevezett „gitáros szentmisébe”. Még az is lehet, hogy nyitottabb szívvel és mélyebben vesznek részt a szent cselekményben, mint a népénekes, orgonás vagy gregorián által énekelt misében. Megvan ez fordítva is: vannak, akik a gregorián szentmise által tudnak bekapcsolódni és elmélyülni a liturgiában.

Az egyház nagy és színes. Mi, emberek is sokfélék vagyunk. Ha Istent szolgáljuk, és megpróbáljuk mindezt szent és művészi módon tenni, akkor elfér egymás mellett a könnyűzene és az orgonás, illetve gregorián zene.

Ahhoz hasonlóan, ahogy annak idején megszülettek az orgonás énekek, a mai korban születnek könnyűzenei istendicséretek. Ha ezek művésziek és jó megszövegezésű, megfelel az egyház tanításának és a liturgikus céloknak, és azt elkezdik énekelni a közösségekben, akkor egyetemessé válhat. A rákövetkező korok megszűrik majd a zenei örökséget. Ami kevésbé volt értékes, feledésbe merül. Ezzel egyidejűleg kialakul és gazdagodik az idők próbáját kiállt egyházi zenei gyűjtemény. Az egyház soha nem akar kizárólagos lenni a zene megítélésében. A fő cél, hogy Istenhez érjünk el a dicséret által.

Nem szentségtelenedett meg a szentély – Szász Péter a Vasárnapnak

Abban a zenei szakirányban kell a zenei szolgálatot végzőknek egyre jobban képezniük magukat, amelyben tevékenykednek. Egy gitáros zenésznek tennie kell azért, hogy önmagát képezze a technikájában a zenei és énekesi képzettségében. Liturgikus nevelésre is szükség van az egyházi könnyűzene területén is. A művésziesség egy esztétikai kritérium, ezért egzakt dediníciót nem fogunk tudni arra, hogy mi tartozik bele a könnyűzenei megszólalások közül. A művészet nagyon sokrétű.

Nem szentségtelenedett meg a szentély – Szász Péter a Vasárnapnak

 

Az ember egy összetett lény. Az értelmünkön, akaratunkon, szellemünkön kívül vannak érzelmeink is. Így lettünk megteremtve. Isten valószínűleg azért akart minket ilyennek, mert akarta, hogy legyenek bennünk érzelmek. Az ember nem tud elvonatkoztatni a földi mivoltától.

Amikor a liturgián részt veszünk, teljes emberként vagyunk jelen. Az érzelmeink sincsenek ebből kizárva. Ha az ember jól érzi magát egy szentmisén, nagyobb örömmel megy oda. Amennyiben ilyet nem érezne, akkor is elmenne a szentmisére. Mégis ha az embert a liturgia során öröm tölti el, sokkal jobban kívánkozik majd jelen lenni. Ilyen az ember: az érzelmeink nem megvetendők.

Az érzelmeink lelkesítenek bennünket az igazi cél felé, amit tudunk az értelmünkkel és az akaratunkkal. Ebben a könnyűzene a mai ember számára nagyon sokat tud jelenteni. Érzelmileg is jobban rá tud hangolni sok embert az igazi lényegre.

Szolgálja a szentet. Egyik harmóniára sem mondhatjuk, hogy az szent, a másik pedig már ördöngős. Ami vizsgálható ebben a kérdésben, hogy a könnyűzenei megszólalás milyen célra lett alkotva. Teljesen civil, profán céllal alkotott darabokat nem vihetünk be a liturgiába. Mert nem a szent szolgálatára született. Fontos a szív szándéka, a dicsőítő attitűd. Fontos, hogy élő kapcsolatunk legyen Istennel. Ez alapfeltétele annak, hogy valami a liturgiához illő legyen. Ha a könnyűzenei, liturgiában felcsendülő zenei formák nem ebből a belső műhelyből születtek, akkor elviszik a figyelmet Jézusról, aki pedig az istentiszteletünk középpontjában áll.

Nem szentségtelenedett meg a szentély – Szász Péter a Vasárnapnak

 

Ha mindenkiről a jószándékú hozzáállást feltételezzük, ennek az egyházzenei dilemmának a hajtóereje, hogy minél őszintébben és igazabban tudjuk Istent dicsérni. Bizonyára mindenkit – gitárost és hagyományos egyházzenészt – ez a szándék serkent a közös gondolkodásra, amely nem egyszer vitákban és látszólagos ellenállásban mutatkozik meg. Hinnünk kell abban, hogy Jézus mindannyiunkat hív az Ő oltára köré, hogy ott egy szívvel-lélekkel mutassuk be a dicséret áldozatát. Bizakodhatunk, hogy az emberi gyarlóságok miatt a néha túlságosan is kielőződő ellenállás a testvéri szeretetben és a közös gondolkodásban találja meg nyugvópontját minél hamarabb.

Ha szétnézünk a világban, számos más országban sokkal felszabadultabban, változatosabb hangszeres kísérettel hangoznak el énekek a liturgiában. Idehaza ez még óriási vitákat vált ki. Talán, ha kevésbé féltené mindenki a saját helyesnek vélt pozícióját egzisztenciáját, és engednénk, hogy a Szentlélek indítson bennünket, hamarabb megoldódnának ezek a kérdések is.

A könnyűzene ugyanúgy otthonra lelt az egyházban, mint egyéb műfajok vagy maga az egyház hivatalos zenei nyelve, a gregorián.

Nem szentségtelenedett meg a szentély – Szász Péter a Vasárnapnak

 

A kereszténység az évszázadok során számos dolgot megszentelt. A könnyűzenét sem üldözni kell, vagy tűzzel-vassal irtani. Hiába használja a világ adott esetben ugyanazokat a zenei eszközöket – akár a profánt vagy egyenesen az ördögöt szolgálva.

Annál inkább meg kell mutatnunk, hogy a könnyűzenét is lehet Isten dicsőségére fordítani. Sőt, ezt egyre inkább meg kell tennünk, hiszen nekünk az a feladatunk, hogy fényt vigyünk a világba, megszenteljük azt, és azzal együtt az embereket. Ha a többséget ez a könnyűzene foglalkoztatja, akkor az egyház ezt ugyanúgy fel akarja használni a misszió és a megszentelés érdekében. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy ez a világban betöltött küldetés a hagyományos zenei műfajoknak egyaránt feladata.

Gável András

 

 

Nem szentségtelenedett meg a szentély – Szász Péter a Vasárnapnak

Nem szentségtelenedett meg a szentély – Szász Péter a Vasárnapnak

Nem szentségtelenedett meg a szentély – Szász Péter a Vasárnapnak

A kiemelt kép forrása: Unsplash/Ramses Sudiang