„A liberális katolikusok az egyház legnagyobb ellenségei”

A sorozat előző részében bemutattuk, hogyan szivárgott be a 19. században a liberális világnézet az egyházba, hogy aztán ennek következtében megszülessen a „liberális katolicizmus” elnevezésű eretnek áramlat. XVI. Gergely pápa a Mirari vos, valamint a Singulari nos kezdetű enciklikában határozottan és mélységesen elítélte a liberalizmusnak mind az egyházi, mind pedig a világi formáját. Mindezek ellenére azonban az eszmeiség továbbra is meghatározó maradt Európában. XVI. Gergelyt követően a bíborosok is igyekeztek kevésbé konzervatív pápát választani, hiszen a Pápai Állam területi integritását fenyegető olasz egységmozgalommal szerettek volna baráti viszonyt kialakítani. Ennek a kritériumnak látszólag megfelelt Giovanni Mastai Ferretti. Csakhogy az imolai püspök a megbékélést és a kompromisszumot keresve végül az egységmozgalom liberális elveit is kénytelen volt elfogadni. Egy alkalommal, még XVI. Gergely idején, amikor a pápai kúrián szóba került Mastai Ferretti neve, elhangzott az ikonikus mondat: „A Mastai családban még a macskák is liberálisok„. Hogy lehet, hogy Mastai Ferretti, a későbbi IX. Piusz neve ennek ellenére is a konzervativizmussal, illetve a XVI. Gergely-féle irányvonallal forrott össze?

IX. Piusz 1846-ban került a pápai trónra, és 32 éven át, 1878-ig uralkodott. Ezalatt megélte az 1848-as római forradalmat, több kisebb-nagyobb lázadást, valamint az olasz egységmozgalom liberális oldaláról érkező antiklerikalizmust. A Pápai Állam megszűnése szintén az ő idejében történt meg, bármily kemény harcot vívott is diplomáciai téren. Ám a külső, politikai területen megjelenő ellenségek mellett ugyancsak megerősödtek a belső ellenségek is: mivel Róma minden figyelmét lekötötte a Pápai Állam területi integritásának kérdése, nem tudott kellő figyelemmel lenni a modern eszmeiségekhez alkalmazkodó tévtanítások kijavítására. IX. Piusz a kompromisszumkeresés sikertelensége után egyre inkább defenzívába vonult, így mind a világi politika (olasz egység), mind a tanítás tisztaságának megőrzése terén (szaporodó eretnekségek) konzervatív álláspontot kezdett követni.

Jóllehet gyakran szokták a fiatal IX. Piuszt liberálisnak nevezni, valójában mindig is konzervatív volt. „Liberalizmusa” mindössze annyiból állt, hogy ő még jóhiszeműen azt hitte, hogy a „szabadság nagyhangú bajnokaival” lehet tárgyalni – ám rá kellett jönnie, hogy az egyház ellenségeivel nem lehet kompromisszum.

Megválasztása után, a „Qui pluribus” címet viselő enciklikájában rögtön szót emelt a liberalizmus ellen, valamint a pápák közül elsőként a kommunizmust is veszélyként említette:

„A ki sem mondható és magával a természetjoggal is a legnagyobb mértékben ellenkező tanítás […] amelyet, ha egyszer elfogadnak, mindenkinek a jogai, a javai, a tulajdona, és maga az emberi közösség is alapjaiban felfordul.„

Azonban a fő témánk, az 1864-ben kiadott enciklika a Quanta cura, valamint a hozzá csatolt jegyzék, a Syllabus, amely „korunk főbb tévelyeit foglalja magába” (elérhetőek az alábbi linken). Ebben az enciklikában nem maga a körlevél volt a korszakalkotó, hanem a Syllabus, amely 80 pontba szedve gyűjtötte össze az elvetendő tévtanításokat. A mű monumentalitását jelzi, hogy egyszerre tárgyal teológiai, bölcseleti-ismeretelméleti, társadalmi, politikai és erkölcsi tévedéseket, tíz paragrafusra tagolva.

Mivel jelen cikkünk a Mirari vosról szóló előző cikk folytatása, ezért most csak az ott megkezdett témakörökre vonatkozó gondolatokat idézzük IX. Piusztól (a többi majd egy másik részben kerül sorra).

„Azért elődeink mindig apostoli szilárdsággal állottak ellen az istentelen emberek gonosz törekvéseinek, kik, valamint a háborgó tenger hullámai, saját ocsmányságaikat kihányva, szabadságot ígértek, midőn maguk bűneik rabszolgái voltak, kik hamis tanaikkal, legveszélyesebb irataikkal a katolikus vallás és a polgári társadalom alapjait aláásni, minden erényt és igazságosságot megsemmisíteni, mindenkinek lelkét és szívét megmételyezni, a vigyázatlanokat és különösen a tapasztalatlan ifjúságot az erkölcsök igaz útjáról leterelni, nyomorultan megrontani, a tévelyek tőrébe csalogatni, és végre a katolikus egyház kebeléről leszakítani törekedtek.” – írja a pápa a Quanta cura enciklikában, amely kvázi bevezetést ad a Syllabus előtt. Megemlékezik XVI. Gergelyől, és tisztelettel adózik a Mirari vos enciklika előtt. Visszautal rá, hogy már elődje is elítélte az állam és az egyház szétválasztását, illetve a féktelen szabadosságot a vallás és a lelkiismeret terén. Hiszen azzal, hogy a polgári társadalomból az isteni igazságot és a vallást eltávolítják, és ezáltal a „közvélemény” vagy „népakarat” lép a törvény és igazság helyébe, a jó és rossz fogalma relativizálódik a tömegember szeszélyeinek megfelelően.

A pápa szerint sokan

„a kommunizmus és szocializmus gyászos tévelyét tanítva és vallva, azt mondják, hogy a házi társasélet, vagyis a család, létének alap-okát a polgári törvényből nyeri, következőleg csupán a polgári törvényből folynak, s attól függnek a szülőknek gyermekeik iránt minden jogaik, különösen pedig az oktatás és nevelés joga„.

Mindezen elképzelések korunk baloldala – és a liberális katolikusok – által is hangoztatva vannak: evégett állítják, hogy a házasság köttethet azonos neműek között is; a gyerek megkeresztelése jogsértő, ugyanakkor magzatkorában való meggyilkolása alapjog; valamint hogy a homoszexuálisoknak is van joga örökbefogadni.

„[…] istentelen nézeteikkel és cselszövényeikkel leginkább arra törekesznek ezen ravaszsággal telt emberek, hogy a katolikus egyház üdvhozó tana és ereje tökéletesen kirekesztessék az ifjúság oktatása- és neveléséből, s az ifjúság gyönge és hajlékony lelkeit sajnálatosan megfertőztessék és megrontsák.”

A Syllabus sajátossága, hogy kommentár nélkül közli a téves állítást, valamint mellette hivatkozza IX. Piusz azon korábbi megnyilatkozását/megnyilatkozásait, amelyek ezt a tévtant részletesen tárgyalták. Mivel így a jegyzék mindössze téves állításokat tartalmaz, később egy jezsuita teológus, Clemens Schrader írt egy művet a Syllabus mintájára, amely a helyreigazítást és a katolikus igazságot tartalmazza a 80 pont tekintetében. A teljesség igénye nélkül az alábbi két műből szemezgetünk a liberalizmus kérdéskörében, a ma is gyakori tévedések kapcsán.

Tévedés, hogy: „a római pápának lehet, sőt kell az előhaladással, a liberalizmussal és az új civilizációval kiegyezkednie, és ahhoz alkalmazkodnia.” (Syllabus 80.)

Schrader ennek kapcsán kiemeli, hogy „azok, kik szent hitünk igazságát és jogait védelmezik, jogosan követelik, hogy az örök igazság változtathatatlan és megdönthetetlen alapelvei épen és sértetlenül őriztessenek meg, hogy üdvhozó isteni hitünk ereje fentartassék, és a hívők biztos úton üdvösségre, nem pedig álúton kárhozatra vezettessenek. A Szentszék a hívők legfőbb gyámola, védelmezője és pásztora, azért a liberalizmussal és a modern polgárosodással nem egyesülhet a lelkiismeretnek legsúlyosabb megsértése és legnagyobb általános botrány nélkül.„

Téves vélemény: tagadni azt, hogy „a mindenkinek adott teljes hatalom, hogy bármely véleményeket és nézeteket nyíltan és nyilvánosan hirdethet, a népek erkölcseinek és lelkeinek könnyebb megrontására és a hitközönyösség ragályának terjesztésére szolgál.” (Syllabus 79.)

Itt a szentéletű pápa azon vélemény ellen foglal állást, amely jónak és abszolút veszélytelennek tartja a féktelen szólásszabadságot. Elég itt gondolnunk a Krisztust és a Szűzanyát gyalázó ábrázolásokra. „A féktelen szólás- és írás szabadság által az erkölcsök mélyen süllyedtek” – idézi a szentatyát Schrader.

Ugyanígy állást foglal az ellen a liberális gondolat ellen, hogy a házasság nem szentség, valamint a házasság érvénye a jogilag elismert polgári házasságtól függ, és bármikor felbontható. (Syllabus 66; 67; 73.)

A házasság relativizálása és ezzel a család, valamint a nemzet lerombolása sem az elmúlt pár év gondolata… A 19. századi liberális államok sorra vezették be a polgári házasságot, amely felbomló családokat, kihasznált és anyagilag kiszolgáltatott elvált feleket (leginkább nőket) és csonka családban felnövekvő gyermekek seregét hozta magával. Az a gondolat, hogy a házasság mindössze egy darab papír, egyenes úton hozta magával azokat a természetellenes elképzeléseket is, hogy az apa nem férfi és az anya nem nő.

Téves elképzelés az, hogy: „Az erkölcsi törvények nem szorulnak isteni szentesítésre, s legkevésbé sem szükséges, hogy az emberi törvények a természet jogához idomíttassanak, vagy kötelező erejüket Istentől kapják.” (Syllabus 56.)

Ehhez tartozik még az 57. pont is, amely azt a nézetet kárhoztatja, miszerint az etika és a polgári törvények eltérhetnek – és el kell térniük – az egyházi tekintélytől. Vagyis az alábbi két állítás az, amely alapján az abortusz helyesnek kiáltható ki, ugyanígy a féktelen szexuális szabadosság, prostitúció és egyéb erkölcsi elfajzások. Hiszen az erkölcs – és az, hogy mi a jó és mi a helyes, innentől kezdve ugyancsak az emberek romlott jellemének a szeszélyére van bízva – az isteni igazság és tekintély helyett. Ezt a gondolatot viszi tovább a 45. 47. és 48. pont is, amely az oktatásból száműzné az egyházat és a vallást.

Téves elképzelés, hogy: „A római pápák és egyetemes zsinatok hatalmuk határain túlléptek, a fejedelmek jogait bitorolták, és tévedtek a hit- és erkölcstanok meghatározásában.” (Syllabus 23.)

Talán ez a kijelentés a progresszív teológusok egyik kedvenc vesszőparipája. Leginkább az abortusz, cölibátus, melegházasság stb. kapcsán hallhatjuk, hogy a „dogmafejlődés” miatt a „meghaladott középkori gondolkodás” már nem érvényes teológiailag sem. Ugyanakkor ez alapjában megy szembe a hit fundamentumaival, amelyek évezredeken át érvényesek voltak, hiszen örökkévaló isteni igazságokból fakadnak. Éppen ezért IX. Piusz pápa nem győzi hangsúlyozni, hogy a pápák és az egyetemes zsinatok erkölcsi tanításai mindenkor érvényesek.

Téves gondolat az, hogy: „az államhatalom beavatkozhatik azon dolgokba, melyek a valláshoz, erkölcsökhöz, és a lelki kormányzathoz tartoznak […] sőt még az isteni szentségek kiszolgáltatásáról és azoknak fölvételéhez szükséges előkészületekről is rendelkezhetik.” (Syllabus 44.); hogy az egyháznak nincs joga vagyon szerzésére és birtoklására (Syllabus 26.); „államhatalomhoz tartozik meghatározni, melyek az egyház jogai s határai, melyek között azon jogokat gyakorolhatja” (Syllabus 19.)

Ezekről a jelenségekről a legtöbbeknek a kommunizmus államosító és szerzetesrendeket feloszlató „egyházpolitikája” juthat eszébe, ugyanakkor ezek a nézetek is a felvilágosodásban gyökereznek – és a francia forradalom liberális terrorjában öltöttek először testet. Illetve hát – újfent példálózhatunk a gyermekkeresztséget betiltatni akaró Békés Gáspárral, és az őt támogató eretnek teológussal…

Ostoba és téves vélemény, őrült eszme – XVI. Gergely a liberális katolicizmusról

A szentatya a Syllabus megírásával egy óriási, hiánypótló lépést tett. A 19. század eszmei viharában, ahol az egyházat sorozatosan  külső és belső támadások érték, szükség volt egy olyan biztos pontra, amely kiskáté formákában foglalja össze mindazt, ami az isteni akarattal ellenkezik. Korunk összezavart, világnézetileg bizonytalan híveinek is nagy szüksége lenne hasonló jegyzékre, amely segíti őket, hogy megmaradjanak az isteni igazság oldalán. De addig is, forgassuk a Syllabust, hiszen rengeteg benne foglalt téma újra aktuálissá vált.

A sorozat következő részében – hogy ne csak tiltásokkal és elítélésekkel találkozzunk – egy olyan enciklikával fogunk megismerkedni, mely a kapitalista és szocialista társadalom- és gazdaságszervezés helyett egy keresztény, krisztusi harmadik utat kínál.

Chvála Márton