Kásler: az egészségügyi szakdolgozók szent szolgálatot teljesítenek

Az egészségügyi szakdolgozók nap mint nap szent szolgálatot teljesítenek - közölte az emberi erőforrások minisztere pénteken a magyar ápolók napján a Facebookon.

Kásler Miklós bejegyzésében az olvasható, hogy hetedik esztendeje ünnepeljük ezen a napon, Kossuth Zsuzsanna születésnapján a magyar ápolók napját.

Kossuth Lajos húgáról feljegyezték, hogy az 1848-49-es szabadságharc idején a tábori kórházak főápolónőjeként anyai gyengédséggel ápolta a sebesült katonákat és gondozta a rászorulókat

– tette hozzá. „Szakdolgozóink pedig ennek az odaadó, emberfeletti munkának a képviselői napjainkban is, amivel biztosítják a betegek számára az emberhez méltó életet” – hívta fel a figyelmet.

Kásler Miklós közölte:

folytatódnak az ágazati béremelések, így jövőre már egy ápoló átlagosan két és félszeresét fogja keresni a 2016 előtti fizetésének.

Ennek a gondoskodásnak az elsődleges célja az, hogy az egészségügyi szakdolgozók és családjuk számára olyan anyagi, szellemi és erkölcsi hátteret biztosítsanak, amely lehetővé teszi, hogy munkájukat tudásuk és hitük szerint a legmegfelelőbb módon, valamint a legkorszerűbb eszközökkel végezhessék – írta a miniszter a közösségi oldalán.

 

(MTI)

Kiemelt képünk forrása: Facebook/Kásler Miklós

Iratkozzon fel hírlevelünkre