Ki az igazi gyerekmentő? HBO-ék lennének azok?!
Most, hogy megkezdődött a nagyböjt, azaz az önmegtagadás és az Istenre figyelés időszaka, stílszerűen turbófokozatra kapcsolt a szivárványos #acsaládazcsalád kampány. Csak úgy szikráznak képernyőink a sok-sok színes szívecskétől: mi, hírportálok, tévécsatornák, női magazinok, éttermek és ruhaboltok megmutatjuk a társadalomnak, hogy a család egyáltalán nem csak az, amit Isten annak elgondolt, hanem minden más is, amit mi, iszonyú okos és felvilágosult jóemberek annak tartunk. 2021-van, heló, hagyjuk már azt a poros Bibliát.
Amint az egy mai interjúból kiderül, Magyarországon összesen húsz-harminc olyan „család” van, ahol azonos neműek fogadtak örökbe gyerekeket
– ehhez képest a Netpincértől az HBO-n és a Nők Lapján át a Holland Nagykövetségig márkák és intézmények hosszú sora áll ki a szivárványos kampány üzenete mellett. A gyanútlan szemlélő könnyen azt a következtetést vonhatja le, hogy itt a rút kormány miatt állami gondozott gyerekek ezrei maradnak szerető gondoskodás nélkül – ugyanakkor vélelmezhető, hogy ha eddig 20-30 meleg/leszbikus pár volt érintett, akkor kábé ennyien lennének a következő években is.
Mindeközben Magyarországon mintegy 22 600 gyerek él állami gondoskodásban (zömében nevelőszülőknél), akiknek csupán szűk egytizede fogadható örökbe (közülük is minden második tíz éven felüli, jelentős részük pedig fogyatékos).
Van itt tehát bő 20 000 gyerek, akik úgy állami gondozottak, hogy nem adhatók örökbe, mert szüleik nem mondtak le róluk – ha tehát a lelkes cégek valóban szívükön viselnék a gyerekek sorsát, mást se csinálnának, mint mellettük kampányolnának és az ő támogatásukra-segítésükre buzdítanának. Mégse teszik.
Lassan nincs ellenzéki hírportál, amely ne mutatta volna be a meleg mintaapukát, a volt szerzetest, aki korábban szaléziként Kazincbarcikán foglalkozott hátrányos helyzetű, többségében cigány fiatalokkal, azóta viszont kilépett, és örökbe fogadott egy cigány kisfiút, akit másfél évig egy másik férfival együtt nevelt, azóta pedig egyedül.
Sorra olvadnak el az olvasók, hogy ez milyen menő – közben a kutya se foglalkozik azokkal a szerzetesekkel, akik Kazincbarcikán maradtak, és a szerzetesi fogadalmukhoz hűen segítik-gondozzák a helyi szegény gyerekeket.
Mint ahogy a nemrégiben elhunyt Fehér Anna nővérről sem emlékeztek meg ugyanezek a portálok; ő például élete során több száz halmozottan sérült vak és gyengénlátó állami gondozottnak lett anyja helyett anyja, olyan otthont építve fel szívós, már-már emberfeletti küzdelmek árán, ahol a legnyomorultabb teremtések is értelmes életet élő, derűs fiatalokká váltak. Persze az efféle (életszentséget felcsillantó) történetek nem egészen illenek bele az álkeresztényezős-pedofilozós narratívába, de attól még tény, hogy
Anna nővér egymaga (szép csöndben) több gyereket mentett meg, mint az összes agyonsztárolt LMBT-örökbefogadó együttvéve.
Így hát mindaddig, amíg a szivárványos kampányban részt vevő pénzes cégek kizárólag az elenyésző számú szivárvány-életközösséget támogatják, és eszükbe nem jut adományaikkal bekopogtatni az olyan helyekre, mint például a Vakok Batthyány László Római Katolikus Gyermekotthona, hadd legyen szabad megkérdőjelezni filantróp törekvéseik őszinteségét.
Mint ahogy a kampányba beszálló női magazinok részéről is nagyszerűen hangzanak ugyan az olyan hitvallások, miszerint „a gyerekek számára nem a szüleik neme fontos, hanem az, hogy szeressék egymást”, csak hát akkor nem kellene rendre a nyitott házasság izgató voltáról és a monogámia természetellenességéről cikkezniük. Mert ha a család az család, és a gyereknek szerető családban a helye, akkor érdemes lenne
a 20-30 „szivárványcsalád” melletti kiállással egyidejűleg egyszer és mindenkorra felhagyni az igazi család és a házasság intézményének aláásásával.
Már ha tényleg a gyerekek jólléte a fontos.
Francesca Rivafinoli
A szerző további írásait ide kattintva olvashatja
Fülöp Attila: Nem vagyok homofób, és nem is illethettek ezzel a váddal soha
