Rakétatámadás érte Erbílt – a település „sok szempontból fontos a szívünknek”

Hétfő este halálos áldozattal járó rakétatámadás érte Erbílt. Az esetről Azbej Tristan üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósulásáért felelős államtitkár is beszámolt Facebook-oldalán, mivel Magyarországot különleges kapcsolat fűzi a közel-keleti városhoz.

Erbíl repterét, valamint a közelében lévő amerikai katonai bázist rakétatalálat érte február 15-én éjjel. Egy amerikai polgári alkalmazott meghalt, további öt megsebesült, köztük egy amerikai katona.

„Ma reggel felvettem a kapcsolatot a helyi keresztény egyházi vezetőkkel, akik beszámoltak arról, hogy Istennek hála a gyülekezeteik tagjai közül nem sérült meg senki, és a támogatási helyszíneink is érintetlenek. Remélem, hogy a következő órákban hasonló híradásokat kapunk az Iraki Kurdisztánban tartózkodó barátainktól”– írta Azbej Tristan keddi posztjában.

Az államtitkár kiemelte: „Ez a személyesen is többször meglátogatott helyszín sok szempontból fontos a szívünknek: az Iszlám Állam pusztítása elől ide menekült üldözött keresztény és más vallású emberek miatt, az itt hősiesen szolgáló magyar katonák miatt, és nem utolsó sorban azért, mert a Hungary Helps Programnak számos humanitárius adománya kötődik a városhoz.”

Erbíl újjáépítésében Magyarország oroszlánrészt vállalt. A segítségnyújtásból odajuttatott pénzből építették újjá azt a Marya Mana nevű iskolát, melyet a csíksomlyói kegyszobor mása díszít, és amelynek énekóráján Kodály-módszer segítségével tanítják a diákokat.

2014-ben az iraki Ninivei-fennsíkot lerohanta az Iszlám Állam, ezért a lakosság elmenekült. Magyar támogatással újjáépítették a keresztények lakta Tell-Aszkuf települést, így a lakosok háromnegyede visszatérhetett. Azbej Tristan tavalyi nyilatkozatában kiemelte:

ez egy sikertörténet, a közösség annyira hálás Magyarországnak, hogy a várost is átnevezték, „Tell-Aszkuf, Magyarország leánya” lett a neve.

Magyarország mindemellett jelentős – összesen 1,4 millió dollárnyi – összeggel járult hozzá Irak legnagyobb keresztény városa, Karakos újjáépítéséhez is. A támogatást a karakosi szír rítusú katolikus érsekség kapta, a pénzt javarészt romeltakarításra, aknamentesítésre és lakóépületek újjáépítésére fordították. Az USAID-del (az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Ügynökségével) együttműködésben pedig helyreállították a Szent György Kereskedelmi Központot, mely projekt a helyi gazdaság élénkítését célozta.

 

Iratkozzon fel hírlevelünkre