Felére csökkent húsz év alatt a fecskék száma hazánkban

Az elmúlt két évtizedben sajnos több mint 50%-al csökkent a hazai fecskeállomány, azaz mára minden második madár eltűnt az ereszek alól. A folyamat megállítása, megfordítása közös érdekünk.

A tavasz közeledtével még van idő kihelyezni a műfészkeket, megtervezni és engedélyeztetni a fecskebarát falfelújítást, felszerelni a fecskepelenkákat. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) a műfészkek és az ezekhez szükséges negatív sablonok elkészítését bemutató kisfilmekkel is segíti a madárbarátok idei felkészülését fecskevédelmi szezonra.

A klímaváltozással új kártevő és betegségterjesztő rovar- és szúnyogfajok, valamint az általuk terjesztett kórokozók jelennek meg Magyarországon. Az ellenük történő biológiai védekezésben is óriási szerepe van azoknak az állatoknak, például a fecskéknek (és a denevéreknek), melyek természetes úton csökkentik ezek számát. Ezért is aggasztó a települési fecskeállomány ezredfordulót követő megfeleződése, melynek hátterében az élőhelyek átalakítása, a táplálékbázis csökkenése, a klímaváltozás, és ami a legmeglepőbb, a kedvezőtlen társadalmi változások, a fecskefészkek leverése, a madarak elzavarása áll.

Mérési adatokon alapuló becslés alapján minden fecske körülbelül 1 kg – muslicától a nagyobb légy mérettartományba tartozó – repülő rovart fogyaszt el csak a költési időszak alatt.

Figyelembe véve, hogy Magyarországról akár kétmillió fecske is hiányozhat 2010 óta a nyár második felében, ez azt is jelenti, hogy legalább kétmillió kg, azaz kétezer tonna kártevő és betegségeket terjesztő rovar marad évről évre a környezetünkben!

A napjainkra teljes egészében városiasodott, sárfészket építő fecskék védelmében a lakosságnak egyedülállóan fontos, gyakorlatilag nélkülözhetetlen szerepe van. Állománycsökkenésük megállítását, megfordítását a meglévő, aktív természetes fészkek és telepek fokozott védelmével (a fészekleverések hatósági bejelentésével), valamint az ezek mellé még március-áprilisban kihelyezett műfészkekkel (ilyet otthon is készíthetünk), sárgyűjtőhelyek létesítésével, valamint az ember-fecske konfliktusok hátterében álló ürülékpotyogást megszüntető fecskepelenkák felszerelésével, a parti fecskék esetében pedig költőfalaik felújításával, ásóval, lapáttal függőlegesre faragásával segíthetjük.

 

Forrás: Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület

Kiemelt képünk forrása: Pixabay.com

Iratkozzon fel hírlevelünkre!