San Francisco érseke szerint a katolikusoknak újra kéne gondolniuk a legfontosabb dolgot

A katolikusoknak vissza kell szerezniük érzékenységüket a szentáldozásra való alkalmasságukat illetően – jelentette ki egy interjúban Salvatore Cordileone, San Francisco érseke; szerinte ugyanis egyre szélesebb körben tapasztalható, hogy az áldozás szimpla közösségi élménnyé silányul – ami természetesen tragikus eltévelyedést jelez.

„Nem értik már, mit jelent alkalmasnak lenni a szentáldozásra. A befogadás és a valahova tartozás egyfajta jelképes gesztusának tekintik”– közölte az érsek az EWTN Pro-Life Weekly című heti műsorában.

Cordileone érsek kifejtette: ha valakitől megtagadják az Oltáriszentség kiszolgáltatását, azzal az illető lelki üdvét szolgálják. A katolikus híveknek elsősorban azt kell megérteniük, hogy mit tanít az egyház az Eucharisztiával kapcsolatban…

A katolikus kánonjog vonatkozó passzusa szerint „a szent szolgálatot teljesítők nem tagadhatják meg a szentségeket azoktól, akik megfelelően kérik, kellőképpen felkészültek és jogilag nincsenek eltiltva felvételüktől”. Jelen esetben az érsek a megfelelő felkészültséget hiányolja, amely magába foglalja a bűnbánatot, illetve a legalább minimálisnak tekinthető teológiai háttértudást is.

„Egy katolikus ember tiszta lelkiismerettel soha nem támogathatja az abortuszt” – közölte az érsek, utalva ezzel Nancy Pelosi demokrata politikus, az amerikai képviselőház szóvivőjének kongresszusbeli, abortuszt propagáló kijelentéseire.

Pelosi egy január 18-án sugárzott podcastban elmondta, hogy szerinte a katolikusoknak szeretniük kéne a fogamzásgátlás gyakorlatát, mivel az csökkenti az abortuszok számát – ami egyébként minden nő saját joga.

Bármilyen vallásúnak is vallja magát papíron Pelosi, Cordileone érsek kiemelte: a nő „nem az Anyaszentegyház nevében szól”, az pedig, hogy mint választható opciót, sőt mint jogot emlegeti az abortuszt, „az egész abortusz-ipar fennmaradását segíti, egy olyan iparét, ami a lehető legnagyobb gonoszságból húz hasznot.”

Az érsek szerint Pelosi nemcsak a Katolikus Egyház tanításával megy szembe, de alapvető emberi jogokat is a semmibe vesz.

Az érsek atya ugyanakkor fontosnak tartotta megjegyezni, hogy a szentáldozás megtagadását követően személyes beszélgetés keretében igyekezni kell hatni az adott hívő lelkiismeretére. Arra a kérdésre viszont nem reagált, hogy beszélt-e már négyszemközt Pelosival, vagy készül-e arra, hogy amennyiben a nő szentáldozáshoz járulna, akkor megtagadja tőle a szentség kiszolgáltatását.

Novemberben Wilton Gregory bíboros kijelentette, hogy ő nem tagadná meg Joe Bidentől az Oltáriszentséget, annak ellenére, hogy az elnök 2020-as választási kampányturnéja az abortusz propagálásától volt hangos. Mindenesetre súlyos aggályokat vet fel a felnövekvő generációkra nézve az a tény, hogy a világ legnagyobb hatalmának „katolikus” elnöke a keresztény tanítással összeegyeztethetetlen módon cselekszik…

Cordileone azonban figyelmeztetett: a szentáldozásra való alkalmasság kérdése valójában egy sokkal átfogóbb problémát vet fel…

Ugyanis akár egyetlen vasárnapi szentmise tudatos elmulasztása is olyan komoly bűn, amely szentgyónásban történő feloldozást kíván – enélkül pedig a hívő nem áldozhat – szögezte le az érsek.

 

Merjük végre kimondani: az abortusz a magyarság történetének legnagyobb genocídiuma

Miért vannak úgy „rákattanva” az abortusz-témára a katolikusok? – Dolan bíboros megmondta

Megfélemlíti és kényelmetlenül érinti az abortuszpárti aktivistát mások imája

 

Kiemelt képünk forrása: EWTN Pro-Life Weekly

 

 

 

 

Iratkozzon fel hírlevelünkre