Baloldali cicaharc: Ceglédi az ellenzéki pártoknak, Vágó Ceglédinek szólt be

Mi már csak egy kávét kérünk.

Kevés dolgon tud jobban szórakozni a magunkfajta, mint azon, amikor a magyarországi baloldal „megmondóemberei” egymásnak esnek. Szerencsére ez viszonylag gyakran megtörténik, ezúttal Vágó István és Ceglédi Zoltán kezdett cicaharcba, miután az utóbbi a baloldali pártokat bírálta.

Ceglédi, aki korábban Donáth Anna tanácsadójaként is dolgozott, a hvg.hu-n megjelent publicisztikájában arról írt, hogy azzal, hogy az „Egyesült Ellenzék” továbbra sem követeli a járványügyi korlátozások feloldását, a Mi Hazánkhoz löki az ellenzéki szavazókat. Toroczkaiék ugyanis újonnan a nyitást szorgalmazzák.

Több sem kellett Vágó Istvánnak, a DK-s kvízmester személyeskedve szállt bele Ceglédibe.

„Ennél a sokak által ajnározott politikai elemzőnél tehát az éttermek nyitva tartásának követelése minden egyéb politikai bűnt – melyeket ő is elismer – fölülír. Francba az európai értékekkel, jogállammal, jöjjön inkább Toroczkai, Novák Előd, Dúró Dóra…! Még jó, hogy már nem ad tanácsokat százezrekért a Momentumnak”

– írta a Facebookon.

Csak remélni tudjuk, hogy lesz folytatása a két baloldali „gigász” csörtéjének. 

 

Horváth Tamás

 

A propaganda az, amikor azt kamuzod, hogy független vagy

Kiemelt képünk forrása: MTI/Kallos Bea

Iratkozzon fel hírlevelünkre