Szenzációs lelet került elő Murakeresztúrnál

Mintegy ezerkétszáz éves, Karoling kori kard került elő decemberben a Zala megyei Murakeresztúr határában; a Magyarországon egyedüli leletet szerdán mutatták be Nagykanizsán a sajtó képviselőinek.

A sérülten mintegy fél méter hosszú, damaszkuszi, vagyis háromrétegű acélból készült, a markolatán arany-, vagy sárgaréz díszítésű kardot december közepén Murakeresztúr kollátszegi településrészén egy munkagép fordította ki a sóderből – ismertette Száraz Csilla, a nagykanizsai Thúry György Múzeum igazgatója.

Hozzátette, hogy a munkagép által deformált és törött kardhoz nagyon hasonló lelet az alig 15 kilométerre lévő horvátországi Perlak (Prelog) határában került elő évtizedekkel ezelőtt. A mai Magyarország területén vélhetően ez az egyetlen előkerült Karoling kori harci eszköz, a kard egy frank lovas katonáé lehetett – mondta az igazgató.

(MTI)

Kiemelt képünkön a Balogh László polgármester, Ljubomir Kolarek, a horvátországi Perlak polgármestere és országgyűlési képviselője, Koósz Attila, Horvátország magyarországi tiszteletbeli konzulja, valamint Zeljko Poredos, Perlak város gazdasági és pénzügyi főosztályvezetője látható a mintegy 1200 éves, a Zala megyei Murakeresztúr határában decemberben előkerült Karoling kori kardot bemutató sajtótájékoztatón a nagykanizsai múzeumban 2021. január 27-én. MTI/Thúry György Múzeum/Thúry György Múzeum/Kovács Krisztián