Amit minden szülőnek tudnia kell koronavírus idején

Itthon is megjelent a koronavírus rendkívül ritka, de súlyos szövődménye: a sokszervi gyulladás, ami főleg a 8-10 éves gyerekeknél alakulhat ki. A gyulladásos szövődmény a tünetmentes fertőzötteknél jelentkezik: a gyógyulás után néhány héttel magas láz, erős hasi fájdalom és különféle bőrkiütések jelzik a bajt. Magyarországon eddig az összes sokszervi gyulladásban szenvedő gyereket meg tudták gyógyítani, de fontos, hogy mihamarabb felismerjék a tüneteket.

Hazánkban is megjelent

Nyáron még csak a nemzetközi médiából értesülhettünk arról, hogy a gyermekek között egy új, a koronavírus fertőzéssel kapcsolatba hozható betegséget azonosítottak, amit sokszervi gyulladásnak neveztek el (az angol rövidítés alapján MIS-C: Multisystem Inflammatory Syndrome in Children). Ősszel, a második hullám tetőzését követően ez a betegség hazánkban is megjelent, de ezt csak a napokban támasztották alá a hivatalos források.

A tünetegyüttest elsősorban a 8-10 éves korosztályban figyelték meg, lányok és fiúk között vegyesen. Csak a Heim Pál Gyermekkórházban 50 ilyen esetet regisztráltak október óta, a Semmelweis Egyetemen pedig 21 gyereket kezeltek ugyanezzel a betegséggel. Az operatív törzs egyelőre nem tudott országos adatokkal szolgálni. Dr. Nagy Anikó, a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet főigazgatója elmondta, a hozzájuk került 50 beteg jó része már meggyógyult, otthon van, de jelenleg is több gyermek van az intenzív és a belgyógyászati osztályon. Összességében eddig a betegek 60 százaléka került az intenzív osztályra, nagyon súlyos és életveszélyes tünetekkel. Az is kiderült, hogy Covid-19 fertőzésen átesett gyermekek 1-2 százalékát érinti ez a ritka, de súlyos betegség.

A kép forrása: M1 Híradó

Mely tünetek jelzik, hogy baj lehet?

Mint azt már sokszor olvashattuk, maga a koronavírus-fertőzés az egészséges gyermekeknél legtöbbször tünetmentesen lezajlik (vagy csak enyhe tüneteket okoz). A sokszervi gyulladás, más néven MIS-C viszont éppen azért alattomos betegség, mert általában a koronavírus-fertőzés után 2-4 héttel – annak szövődményeként – jelentkezik. A MIS-C tüneteinek megjelenésekor a betegben már nem mutatható ki az élő kórokozó, a laboratóriumi vizsgálatok során nincs PCR-pozitivitás, ezért senki sem gyanakszik komolyabb problémára. Azonban az antitest-vizsgálatokkal legtöbbször igazolható, hogy a szervezetben korábban már lezajlott a fertőzés, észrevétlenül, általában tünetmentesen. A MIS-C tulajdonképpen egy fékevesztett, abnormális immunválasz a Covidra – fejtette ki Nagy Anikó.

A MIS-C vezető tünetei közé tartozik a több (4-6) napon át tartó magas láz; a vakbélgyulladás esetén tapasztalható erős hasi fájdalom, hányás, esetleg hasmenés; emellett gyakoriak a testszerte megjelenő bőrkiütések, apró pöttyök, foltok, amelyek nyomásra elhalványulhatnak. Ezeken felül intő jel lehet a szem esetleges bevérzése, erezettsége, illetve olyan kötőhártya-gyulladás, amelyet nem kísér váladékozás.  Ritkábban előforduló, mégis jellegzetes tünet a nagyfokú gyengeség, bágyadtság, aluszékonyság, fejfájás, eszméletvesztés, valamint a kiszáradt, repedezett, kipirosodott száj, eperszínű, pontozott nyelv. Végül jelentkezhet szapora légzés, légzéses kifáradás, torokfájás, izomfájdalom, nyaki nyirokcsomó gyulladás és a végtagok beduzzadása, vizenyőssé válása. A tünetek meglehetősen sokfélék lehetnek, és számtalan kombinációban előfordulhatnak.

Ha a szülők a fenti tüneteket észlelik a gyermeken, akkor javasolt haladéktalanul konzultálni a háziorvosával, vagy a területileg illetékes gyermeksürgősségi ambulanciával, ugyanis a panaszok többnyire igen súlyossá válhatnak – és rendkívül gyorsan romolhat a gyermek állapota.

A kép forrása: Pixabay

Hirtelen romlás, sok szervet érintő gyulladás

A laboreredmények rendkívül súlyos gyulladást igazolnak, a CRP-érték az egekbe szökik és egyfajta „sokkszindróma” alakul ki. A gyulladás a szívizmot és a koszorúereket is megtámadja, ami szívelégtelenséghez vezethet, a gyermekek állapota hirtelen romolhat. Sok esetben csak intenzív osztályon tudják stabilizálni az állapotukat, gyakran keringéstámogatásra, ritkán gépi lélegeztetésre szorulnak. Az ellátásukban a legfontosabb a szervezet kontroll nélküli immunválaszának csökkentése, ezért immunrendszer erősítő gyógyszereket alkalmaznak. Emellett, miután több létfontosságú szervet is egyszerre érinthet a gyulladás, több szakterület, például vese-, szív-, érrendszeri és májspecialista együttműködésére is szükség lehet. „A kórkép rendkívül változatos és súlyos megjelenésű, így mind a diagnózisa, mind a terápiája komoly kihívásokkal jár. Éppen ezért a gyermekek gyógyítása kórházunkon belül is több szakterület szoros együttműködését igényli” – hangsúlyozta Nagy Anikó főigazgató.

A kép forrása: Pixabay

Az állapot korai felismerése, életmentő lehet!

Jó hír, hogy az esetek döntő többségében az orvosok gyorsan, néhány nap alatt úrrá tudnak lenni a gyulladásos folyamatokon, de fontos, hogy időben el tudják kezdeni a kezelést. Így érthető a gyors diagnózis fontossága, az azonnali szülői reakció, a mihamarabbi felismerés jelentősége.

A MIS-C ritka betegség, és nem összekeverendő a Kawasaki-szindrómával, mely elsősorban a kisdedek, 5 év alattiak betegsége, de sok hasonló tünetet mutat vele. A sokszervi gyulladás először ősszel jelent meg hazánkban, így még sok szempontból tanulmányozni kell. Meg kell figyelni például, hogy vannak-e hosszú távú szövődmények az érintett gyerekeknél. Nagy Judit főigazgató elmondta: a Heim Pálban a hazaengedés után 6 héttel egy mindenre kiterjedő, nagy vizsgálat következik, és az alapján döntenek arról, hogy teljesen visszaengedik-e a gyermeket a normális életébe – vagy azt kérik, egy ideig ne menjen tömegbe, ne sportoljon, illetve szigorúan sokat pihenjen.

Müller Cecília országos tisztifőorvos megerősítette: Magyarországon eddig az összes sokszervi gyulladásban szenvedő gyereket meg tudták gyógyítani. Életveszélyes állapotban sokan voltak, de senki nem halt meg. Hogy ez így is maradjon, ahhoz az kell, hogy az orvosok mellett a szülők is ismerjék a betegség jeleit, és azonnal jelezzék a gyermekorvosnak, ha hasonló tüneteket tapasztalnak gyermekükön.

Forrás: M1 Híradó, Szeretlek Magyarország

 

A cukorbeteg gyermekek nevelése különleges kihívást jelent

 

Kiemelt kép forrása: Pixabay