A Vatikánban megkezdték a hajléktalanok átoltását is

Január 20-án, első körben egy 25 fős hajléktalan-csoportot oltottak be koronavírus-vakcinával a VI. Pál teremben – közölte a Szentszék sajtóirodájának híradása nyomán a Catholic News Agency.

Elsősorban azok rászorulók kapják meg a vakcinát, akiknek állandó jelleggel biztosítanak ellátást a Pápai Jótékonysági Hivatal különböző intézményeiben.

Az akciót Konrad Krajewski bíboros személyesen felügyeli, aki maga is tíz napig feküdt kórházban múlt hónapban koronavírus fertőzéssel.

A hajléktalanok hálájukat fejezték ki Ferenc pápa irányába. A beoltottakat a 19. századi palotából hajléktalanszállóvá átalakított Palazzo Miglioriban, illetve két, Vatikánhoz közeli Teréz anya nővérei által működtetett házban szállásolják el. A beoltott olasz, grúz és román szegények mind 60 év felettiek voltak.

A 84 éves Ferenc pápa és a 93 éves XVI. Benedek emeritusz pápa a múlt héten kapták meg az első vakcinaadagot. 

A Vatikán január 13-án kezdett bele népesség átoltásába. Bár a városban hivatalosan csupán 800 fő él, a Szentszék világi és egyházi alkalmazottainak száma több mint 4000-re tehető. A tervek szerint beoltják a dolgozók családtagjait, illetve a már nyugdíjban lévő vatikáni dolgozókat is.

Ferenc pápa nemrégiben elmondta, hogy mindenki erkölcsi kötelessége, hogy beoltassa magát. Az egyházfő hangsúlyozta: nem éri meg az oltás megtagadása, mivel „az egészségeddel, az életeddel játszol és a többiek életével is”.

A Vatikánban mindenkit a Pfizer-BioNTech gyógyszergyár vakcinájával oltanak be.

 

Ferenc pápa és XVI. Benedek megkapta az első vakcinaadagját

Keresztény Értelmiségiek: A védőoltás elfogadása egyéni és közösségi felelősségünk

 

Kiemelt képünk forrása: YouTube/Vatican News (képernyőkép)

Iratkozzon fel hírlevelünkre