hirdetés
Az ember lelkével foglalkozó szakemberként sokszor találkozom kisebb vagy nagyobb drámákkal. Gyakran, úgy látszik, elég lenne egy karnyújtás ahhoz, hogy minden megváltozzon! Kicsit empatikusabban állni a másikhoz, apró gesztust tenni felé, vagy egy mondatot kimondani, és máris minden másként lenne. De oka van a struktúráinknak, amelyeket követve élünk és viselkedünk. Néha tényleg nem könnyű megtenni még azt a kicsi gesztust sem, amely világokat mozgatna meg. A sértettség, a sebek, a „megint én” fájdalmai mind-mind lebénítanak minket.
Hatalom van a kezünkben, amit sokszor csak túl későn veszünk észre. Olyan erő, amellyel életeket menthetnénk, értelmessé tehetnénk a saját életünket, vagy örömet és reményt adhatnánk szeretteinknek. Amikor sírunk, bár boldogok lehetnénk, talán érdemes lenne elgondolkodni azon, vajon nem éppen mi vagyunk-e akadályai mások boldogságának! Valójában rajtad áll, hogy teszel-e lépést érte, hogy megtöröd-e a megszokottság sínjeit, és végre életet viszel-e a befásult valóságba!
Igen, még az „áldozatok” is kezükbe vehetik az életük irányítását!
Hányszor van az, hogy a kényelem vagy a fájdalmas helyzetből kapott nyereség miatt nem szeretnénk sarkunkra állni vagy dolgozni az életünkön! Amíg áldozatként élek, nincs felelősségem az életem alakulásában. A főnököm, rosszabb esetben a társam, a szomszédok, a körülmények hordozzák a felelősséget életem minden fájdalmáért… Vagy mégsem? Sokszor kényelmesebb ebben a hazugságban élni, mint felvállalni annak a kockázatát, hogy saját hibámból lesz konfliktus, vagy hogy a saját kicsinyes nyereségeimért leszek életre szólóan vesztes. Talán sokszor el sem hiszem: ér az életem annyit, hogy megküzdjek érte – hogy felvállaljam a harcot a vágyaimért.
Néha érdemes csak egy kicsit megállva arra gondolni: valójában az én kezemben van a hatalom, amely képes megváltoztatni az életemet.
Amely képes megmenteni a fájdalom struktúráitól. Amely képes szebbé tenni ezt a világot. Egyedül rajtam múlik, hogy lépek-e vagy sem! Felnőtté válva magamra kell vegyem az életemért vállalt felelősséget! Igen, én döntöttem így vagy úgy; magam voltam az, aki megengedtem, hogy így tegyenek velem; én voltam, aki képtelen volt legyőzni a kicsinyes vágyait, s annak oltárán feláldozni a házasságom, a boldogságom, a gyermekeimet, stb.
hirdetésNagylelkűségre lettünk teremtve, egy nagyszerű életre! Kezünkben van a hatalom, hogy beteljesítsük a küldetésünket, és értelmet adjunk a saját létünknek, amely megkérdőjelezhetetlen! Ma már éltél vele?
Molnár Miklós atya
A szerző katolikus pap, írásaival vasárnaponként jelentkezik a Vasárnapon. Korábbi cikkeit ide kattintva olvashatja
(Kiemelt képünk forrása: Pixabay.com)
hirdetés
