Saját biztosuk árulta el a nemzeti kisebbségeket – ez Vera Jourová igazi arca
Mint írják, ugyanarról az európai biztosról van szó, aki a nyílt társadalom feltétlen híveként („Soros katonájaként”) minősíthetetlen és – az intézményi függetlenség jegyében – politikailag is vállalhatatlan kijelentéseket tett Magyarországról. Aki demokratikusan megválasztott kormányokat oktat ki folyamatosan demokráciából – kivéve, ha saját „elvbarátai” az érintettek.
Ugyanaz az európai biztos, aki vehemensen kiáll minden létező szexuális kisebbség és bevándorló csoport jogkövetelései mellett, láthatóan tudomást sem vesz a – szintén az ő portfóliójába tartozó – őshonos nemzeti kisebbségekről. Mindez sok mindent elmond az EU „kormányának” demokráciafelfogásáról, a magyar balliberálisoktól olyannyira ismerős kettős mércéről. (Köztük a legfájóbb annak a Donáth Annának a szerepe, aki „forródróton” jelent Vera Jourovának, ha Magyarországot kell elítélni, és akinek pártja, a Momentum a szomszédos országokban is folyamatosan a magyar pártok ellen kampányol).
A szövetség emlékeztet arra, hogy legcinikusabb az egészben pedig az: Jourová úgynevezett „indoklásában” arra hivatkozik, hogy nincs hatásköre a nemzeti kisebbségvédelem ügyében eljárni. Márpedig ez éppen az „európai értékek” és – a legkülönfélébb nemzeti szabályozásokban is – a „jogállamiság” része, amely területek nyilvánvalóan a cseh biztoshoz tartoznak. Emlékeztetőül: az európai liberálisok (amely pártcsaládhoz Jourová is tartozik) épp ezek nevében támadják folyamatosan Magyarországot. A napnál is világosabb tehát:
a saját biztosuk árulta el a nemzeti kisebbségeket, aki ezzel az egész Európai Uniót árulta el
– ne feledjük, hogy még a nemzeti érzékenységgel aligha vádolható Európai Parlament 3/4-e is támogatta a kezdeményezést! Innentől nem az a kérdés, hogy a kisebbségvédelmi kezdeményezésnek van-e létjogosultsága, hanem az, hogy az Európai Unió meddig tűri meg soraiban a saját árulóit.
Lesöpörte az asztalról az Európai Bizottság a Minority SafePack-et
Forrás: Mkdsz.hu
(Kiemelt képünkön: Vera Jourová, az Európai Bizottság alelnöke, értékekért és átláthatóságért felelős cseh uniós biztos a koronavírus-járvány miatt az interneten keresztül tart sajtótájékoztatót Brüsszelben 2020. április 29-én. Fotó: MTI/EPA/Reuters/Francois Lenoir)